2020. október 18., vasárnap

Motiváció

Gondolj bele! 
Napi 8 órát dolgozol egy vállalatnak, aztán hazamész, és már túl fáradtnak érzed magad ahhoz, hogy a saját céljaidért dolgozz. Ha a te céljaid is lehetnek számodra jövedelmezőek, akkor kiválthatnád vele a munkát, csak egy kicsit többet kell az idődből szánnod eleinte. De végül megéri, hidd el!

 

2020. október 16., péntek

Helyzetjelentés

 Sziasztok!


Mint láthatjátok, egy kicsit átalakítottam a blogot, új, aktuális témájú fejléc került ki, ami nem más miatt történt, csupán azért, mert szeretném egy kicsit újraéleszteni a blogot.

Nem mondom, hogy folyamatosan hozok történet fejezeteket, sem azt, hogy cikkekkel és egyéb témákkal halmozlak el titeket, de igyekszem sűrűbben jelentkezni, és mindig hozni valami újat.

Nem tudom, mennyien vagytok még velem, ki az, aki még fel szokott nézni ide, de köszöntöm a régebbi olvasóimat és az újakat is!

Olvassatok, kommenteljetek és osszátok meg a tartalmakat az ismerőseitekkel, vagy azokkal, akikről tudjátok, hogy az adott témakör, cikk érdekelheti!

Nemsokára jelentkezem az első ilyen témával!


Mea

2020. június 20., szombat

11. fejezet






     Itachi mindig olyan férfi volt, akire a nők titkon vágytak. Nem csak helyes, de erős, okos és menő is volt a kortársaink körében, hiába nem feltétlenül ez volt a célja. Szerette volna lenyűgözni az édesapját, szerette volna megvédeni a falut, de főleg szerette volna, ha a kisöccse biztonságban nő fel. Ezek közül valójában semmi sem teljesült, és az ironikus az egészben, hogy pont ő akadályozta meg a saját terveit. Vagyis... nem teljesen ő, de erről senki sem tud. Mert nem akarja, hogy tudjanak róla, hiszen akkor az öccse motivációja elveszne, neki meg örökre a bűntudatában kellene élnie.
     Ezt a bűntudatot látom rajta, épp csak egy pillanat erejéig, de ennyi is bőven elég ahhoz, hogy a gúnyos mosolyom lehervadjon arcomról. Ki sem mondtam az öccse nevét, mégis tudja, hogy hozzá készülök. Tudom, hogy tudja. Mégis... a bűntudatot nem tudom hova tenni. Hiszen... legyilkolta a klánt, és akkor egy cseppnyi bűntudata sem volt. Semmi lelkiismerete. Amiket nekem is és Sasukének is mondott, az a világ legkegyetlenebb dolga volt. Most mégis... Sasuke burkolt említésére bűntudat tört rá.
  - Itachi... - lépek közelebb, tenyeremet az arcára simítom. Szemeit lehunyja az érintésemre, talán azért, hogy még inkább elrejtse előlem mindazt, ami most kavarog benne. Mozdulataim is inkább ösztönösen, valahonnan régről megszokott cselekedettnek tudhatók be, érzéseim azonban régieknek és újaknak is tűnnek. Aggodalom ébred bennem, és fogalmam sincs arról, hogy Itachi miatt vagy Sasuke miatt kéne aggódnom.
  - Ő meg tud védeni szerinted? - suttogja a kérdést, szemei pedig hirtelen nyílnak ki, mire úgy kapom el a kezem az arcától, mintha csak megégetett volna.
  - Ebben teljesen biztos vagyok - bólintok.
  - Akár tőlem is? - faggat tovább, mire kikerekednek a szemeim. Most nyíltan megfenyeget, hogy bántani fog? Nagyot nyelek, mielőtt válaszolnék.
  - Fogalmad sincs, mennyit erősödött az utóbbi években.
  - És neked van fogalmad róla? - vonja fel a szemöldökét. - Hiszen te sem láttad már egy jó ideje, ha jól tudom.
  - Itachi... mire akarsz kilyukadni? - teszem fel most én a kérdésem.
  - Csak tudni akarom, mégis mennyire bízol meg az öcsémben. - Az utolsó szó valahogy nagyon furcsán hangzik most a szájából. Semmi gúny nincs benne, semmi lenézés, mint ahogy akkor éjjel. Valódi kíváncsiságot vélek felfedezni rajta.
  - Az életemet is rábíznám - mondom ki a szavakat, közben végig a szemébe nézek, ezzel is bizonyítva, hogy komolyan is gondolom.
     Egy ideig nézünk egymás szemébe, mindketten a gondolatainkba mélyedve. Bármi is volt a múltban, Itachi aggódónak tűnik, bűntudatot érez és végtelenül szomorú. Épp csak egy pillanatra mutatta meg nekem a valódi érzéseit, ennyi viszont bőven elég volt ahhoz, hogy némiképp átlássak az álarcán. A szeme, pont mint az enyém, mindent elárul.
  - Veled megyek - jelenti ki hirtelen, mire elkerekednek a szemeim.
  - Kizárt dolog! Itachi, pont azért megyek el, mert nem... - akadok meg a mondatban, és egy pillanatig megfordul a fejemben, hogy talán ez nem a legjobb pillanat az őszinteségre, ugyanis így is eléggé szomorúnak tűnik. Az biztos, ha így áll előttem, képtelen lennék megölni őt vagy bármilyen módon ártani neki.
  - ...mert nem akarsz velem lenni - fejezi be a mondatot helyettem.
  - Igen. De szerintem ez egyértelmű. Mármint... megölted a családomat, mindkettőnk családját, nekem kellett felnevelnem az öcsédet, miközben még én is gyerek voltam, egy cél vezérelt csak, hogy megöljelek és Sasuke életébe is békét hozzak, erre itt találom magam veled összezárva egy bűnözőszervezet tagjaként, amiért cserébe állítólag válaszokat kapok tőled a kérdéseimre, mégsem mondtál eddig semmi érdemlegeset. És ha ez még nem volna elég, féltékenykedsz, ha bárkivel is beszélek, megcsókolsz, aztán idejössz számon kérni azért, mert el akarok innen tűnni, és az egyetlen emberhez szeretnék menni, akiben megbízom - hadarom el szinte egy levegővétellel. Mire a végére érek, Itachi a vállamat két oldalt megfogja, és hirtelen magához rántva a karjaiba zár. Meglep ez a hirtelen érzelemkinyilvánítás, mégis a sokktól és a szorítástól mozdulni sem tudok. Csak vagyok a karjai közt, akár csak egy rongybaba, és tűröm, ami már sokadik alkalommal akaratom ellenére történik.
     Mikor lazul kicsit a szorítása, simán ellökhetném magamtól, ellenkezhetnék és felpofozhatnám, de saját magamnak is be kell látnom, hogy Itachi karjai közt lenni, az izmos mellkassal összesimulni és az illatát érezni megnyugtatóbb érzés, mint gondoltam. Tudom, hogy hülyeséget teszek, de most muszáj egy kicsit hagynom magam sodródni az árral, mert az én háborgó lelkemnek is jót tesz ez.
     A hajamon érzem, ahogy veszi a levegőt, szép lassan válik szabályossá, egyenletessé a légzése, ahogy sikerül megnyugodnia. Talán neki is ez a helyzet furcsa, mégsem ereszt egy jó ideig még. Lehet, hogy nem akar szembesülni a pillanat utáni reakciómmal, de az is lehet, hogy csak szimplán neki is olyan jól esik most csak így állni és a régi szép idők emlékeivel körbelengve ölelkezni az exével, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
     Mikor végül mégis elenged percek után, a szemembe nézve csak annyit mond:
  - Remélem, hogy igazad lesz Sasukével kapcsolatban, mert ha szembe kerülünk egymással, ott valaki meg fog halni. Vagy én, vagy ti - jelenti ki, majd sarkon fordul, és kisétál a szobából, engem ott hagyva képletesen értve teljesen leforrázva.
     A hangulat, a beszédstílusa és a kisugárzása egy pillanat alatt változott meg, olyan gyorsan, hogy képtelen vagyok követni az eseményeket. Az egyik pillanatban még úgy ölel, mint régen, a következőben pedig engem is és Sasukét is megfenyeget. Fogalmam sincs, mi lep meg jobban. Az, hogy ezt mondta, vagy az, hogy hagytam, hogy úgy ölelgessen, mintha nem lennénk épp ellenségek. Nem, pontosabban úgy ölelt, mintha egy pár lennék. Olyan gyengédséggel, mintha én lennék számára a legfontosabb az életben. Mekkora egy idióta vagyok! Meg kéne ölnöm, nem pedig a régi emlékek hatására enyelegni vele a szoba közepén! Te jó ég, Mea, hova tetted az eszed?
     Az ágyra rogyok, és még mindig az előbb történteken kattog az agyam. Egyszerűen nem tudok kiigazodni magamon sem. Most szeretem vagy utálom őt? Valójában ez teljesen mindegy, mert mindenképp meg kell bosszulnom a klánunk meggyilkolását, különben a saját lelkiismeretemmel sem tudnék megbirkózni. De vajon, ha megölném, akkor tiszta lenne a lelkiismeretem? Segítene valamit a lelkem jelenlegi állapotán? Változtatna valamit, ha Itachi nem élne?
     És ekkor ott, az ágyon ülve, a gondolataimba mélyedve világossá válik számomra minden. Mindegy, hogy Itachi él-e vagy sem. A lelkem mindkét esetben darabokra hullik. Ha él, akkor olyan lenne számomra, mintha elárulnám a klánomat. Ha pedig meghal, akkor azért roppannék bele lelkileg, mert még mindig szeretem őt.

---

     Sasukének fogalma sincs róla, hogy minden éjjel a fájdalom a szívembe mar, pánikbetegséghez hasonló tünetet produkálok, mert egyszerűen nem tudom megemészteni a történteket. Már másodszorra veszítem el a klánom, és bár az elsőt, a vér szerintit nem ismertem, mégis miattuk is fáj a szívem. De leginkább az Uchiha klán miatt, akik befogadtak, mintha valóban közéjük tartoznék. A szomszéd szobában pedig ott pihen az a fiú, aki szinte, mintha az öcsém lenne, és most rajtam a felelősség, hogy felneveljem és vigyázzak rá. De könyörgöm, még én is csak egy gyerek vagyok!
     Minden annak az átkozott Itachinak a hibája! Ő tehet mindenről, mindent elvett tőlünk, ami valaha is fontos volt nekem és az öccsének. Bíztunk benne, és elárult nem csak minket, de az egész klánt is. Az akadémián kinéznek minket, ujjal mutogatnak, mint az Uchiha klán maradékára, a hátunk mögött kibeszélnek, és sajnos sokszor tudatában vagyok ennek, mert hallom őket. A sutyorgást, ahogy összenéznek az emberek, a szánalmat a szemükben... Csak abban reménykedem, hogy Sasuke ebből nem vesz észre semmit.
     Az a szegény fiú teljesen maga alá került, a bátyja volt neki a legfontosabb, és most, hogy elárulta őt, egyszerűen már fogalma sincs, kiben bízzon. Tudom jól, hogy folyton azt lesi, én mikor buktatom le magam, hogy valamit tervezek ellene, pedig erről szó sincs. Az életemet adnám azért, hogy Sasuke jól legyen és úgy nőjön fel, hogy megkap mindent, amiről csak álmodik. Családot, barátokat, egy szerető bátyust...
     Szerettem Itachit nagyjából az első találkozásunk óta. Bár akkor még nem is tudtam, mi történik velem, mert baba voltam még, mégis… Az egész életemet úgy töltöttem, hogy ő mellettem van, és mindig éreztem egyfajta szeretetet iránta. Eleinte olyan volt, mint a legjobb barátom. Mindenben segített, elmondhattam neki bármit, ott volt, ha segítség kellett. Később viszont, ahogy kezdtem felnőni, elkezdett másféle kép kialakulni bennem róla. Még mindig bíztam benne, közel állt hozzám, ám elkezdtem előtte titkokat rejteni. És valamennyi vele kapcsolatos volt.
     Nem mondhattam el neki, hogy éjjelenként gyakran álmodom vele. Nem mondhattam el neki, hogy mennyire megváltozott az évek alatt, és hogy tetszik, ahogy a póló feszül a felsőtestén. Ahogy arról sem számolhattam be, mennyire boldogsággal töltött el, akárhányszor hozzám ért, megölelt vagy csak valami szépet mondott. Akkor még nem tudtam, mik is ezek az érzések, csak abban voltam biztos, hogy erről Ő nem tudhat, mert valószínűleg nem tudna akkor már ugyanígy viszonyulni hozzám.
     Számára olyan voltam, mintha a húga lennék. Nem érzett többet irántam, és ebben azért voltam biztos, mert ugyanúgy bánt velem is, mint Sasukével. Ugyanazokkal a testvéri tanácsokkal látott el, ugyanazakkal a szavakkal dicsért meg engem is, mint a kisfiút. A tekintetében is ugyanazt a szeretetet láttam meg amikor rám nézett, mint amikor Sasukére pillantott. Nekem mégis ez olyan szempontból elég volt, mert foglalkozott velem, velem volt, és csak ez számított.
     Amikor később kiderült, hogy milyen módon is szeretem őt, ugyanúgy törődött velem. Jobban odafigyelt arra, hogy hogyan fogalmaz, mikor hozzám beszél, de nem lökött el magától, mint ahogy vártam. Egy idő után pedig a gyakorlópályán bevallotta nekem, hogy ő is szeret engem, azóta pedig együtt voltunk. Egészen addig az éjszakáig.
     Vannak érzések, amik bárcsak ne léteznének. Én szinte csak ezekkel vagyok tele, mégis egy dolog tart életben és ad erőt minden nap. Hogy Sasukét lelkileg rendbe tudjam tenni, mert nem érdemli meg a szenvedést. Ő nem.

2020. június 13., szombat

10. fejezet






     Itachi a szobájában pihen, mikor kopogás hangját hallja az ajtó felől. Felülve invitálja be az újonnan érkezőt. Tudja, hogy őrültség és nem is érti, miért érzi ezt, de reménykedik benne, hogy a volt barátnője az. Amióta ismét a közelében van, teljesen összezavarodott, és érzi, hogy a gondosan felépített képzeletbeli fala kezd leomolni, akárhányszor csak meglátja a lányt. Azóta, hogy az erdő mélyén megküzdött a Sharingan és a Sutagan, egyfolytában térnek vissza hozzá azok az érzések, amikről azt hitte, rég a múlté. Dehogy volt az! Jött ez a lány, mindent felforgatott az életében, és hiába akarja azt, hogy ő gyűlölje azért, amit a múltban tett, mégis... ha arra a csókra gondol, ami egy hónapja történt, egyszerűen szeretné ismét érezni, amit akkor. Szeretné, ha visszamehetne az időben, és minden olyan lenne, mint rég.
     Eszébe ötlik, amikor nemrég összefutott vele éjjel a fürdőszobánál. A karcsú alakját csak egy kicsi törülköző takarta, és hiába fohászkodott érte, csak nem akart leesni róla az a kis anyag. Szinte megrémítik a gondolatai, hiszen ő sosem volt ez a perverz típus, aki epekedve nézi a nőket. Más nőt nem is tudna ilyen szemmel nézni, de Meake más az ő szemében. Zavarja, hogy az utóbbi időben alig láthatta, de tudja, hogy ez így volt a legjobb. Az ő érdekében is, és a lányéban is.
     Konan dugta be a fejét az ajtón, ezzel kiszakítva Itachit a kínzó gondolatok közül. A kék hajú nő arcáról nem tudott semmit sem leolvasni, de biztosan fontos lehet, ha közvetlenül azután jön be hozzá, hogy Pein beszélt Tobival, Nichivel és Meával. A fiatal nő leül az ágy szélére, ezzel is tudatva Itachiban, hogy fontos dologról lesz szó.
  - Baj van? - kérdez rá az Uchiha fiú, azonban arca kifejezéstelen marad. Mindig, minden pillanatban igyekszik figyelni arra, hogy ne árulja el magát.
  - Pein beosztotta csapatokba Tobit, Nichit és Meakét - kezdi. Egy pillanatra megáll a mondandójában, talán csak azért, hogy kigondolja, hogyan fogalmazza meg a gondolatait, ezt pedig Itachi kihasználja, és rákérdez arra, ami őt érdekli.
  - Mea Deidarához lett beosztva? - Konan hirtelen kapja társára a tekintetét, a férfi pedig mindent le tud olvasni az arcáról. - Akkor hova?
  - Hozzád és Kisaméhez - mondja ki a kék hajú, Ita pedig megkönnyebbülést érez. Valami oknál fogva nagyon zavarná, ha Deidarával és Sasorival lenne egy csoportban. Deidara túl kedves a lányhoz, Sasori pedig... azóta irritálja, hogy a bábhasználó Mea közelében van, amióta meglátta őket az emeleti folyosón összeölelkezve.
  - Hogy fogadta? - jön Itachitól az újabb kérdés, és már előre fél a választól. Van is oka rá.
  - Hát... Deidaráék csapatában akart lenni. Mikor közölte vele Pein, hogy nem engedélyezi, Mea kilépett a szervezetből - A nő hangja halk, Itachi mégis mindent tisztán hall. Szóval Mea annyira utálja őt, hogy inkább választja a magányt, mint hogy vele legyen egy csapatban? Hiszen valószínűleg a faluban már kinyomozták, hogy a lány velük van, oda semmiképp sem mehetne vissza, szökött ninjaként pedig állandó veszélynek lenne kitéve.
  - Hogy mit csinált? - szorítja ökölbe a kezét a férfi. - Hol van most?
  - Azt hiszem a szobájában. Legalábbis nem láttam azóta, hogy Pein elmesélte, mi történt.
     Itachi gyors léptekkel hagyja el a szobáját, a reakciótól ledöbbent lányt magára hagyva.

     Tombolni tudnék. Pein egy idióta, ha azt hiszi, hogy én Itachival fogok majd önként és dalolva együtt dolgozni. Nem éri meg ebben a szervezetben sem maradni, hiszen nem kaptam egész eddig semmit a megígért infók közül. Senki nem adta meg a választ egy kérdésemre sem, holott Konan válaszokat ígért a csatlakozásért cserébe. Válaszokat Itachitól.
     Dörömböl valaki, én pedig hirtelen pattanok el onnan, hiszen eddig a hátamat az ajtónak vetve ültem a földön, a hajamba beletúrva gondolkodtam, hogy mitévő legyek, most pedig valaki megzavarja a gondolataimat.
  - Mea, nyisd ki! - hallom meg Itachi dühös hangját, és már abban a pillanatban tudom, mit szeretne az exem.
  - Hagyjál, Itachi! - szólok ki kicsit durvábban, de ez sem hatja meg. A következő pillanatban nyílik az ajtó, és az izmos test már a szobán belülre is kerül. Az ajtó becsukódik utána, én pedig határozottan, mégis dühösen nézek Ita szemeibe. - Mit akarsz?
  - Tényleg kilépsz? - meg sem várja a válaszomat, már folytatja is: - Tudod, mekkora veszélynek teszed ki magad? Kazuki megtalált, szerinted a falu többi lakosa nem tudja, hogy itt vagy? Mégis hova mennél? Szökött ninjaként...
  - Nem kell kioktatnod, Itachi! Tudom jól, mivel jár az, ha szökött ninja vagyok - sóhajtok. - Egyébként sem lennék védtelen.
  - Nem egy shinobi fog majd megtámadni, mégis hogy védenéd meg magad? - emeli meg kicsit jobban a hangját, miközben közelebb lép. Nem hátrálok, állom a tekintetét, ugyanis pontosan tudom, hogy fogja érinteni, ha elmondom neki, hova készülök, de abban is biztos vagyok, hogy nem követne.
  - Nem mondtam, hogy magamat kell majd megvédenem - mosolyodom el gúnyosan. - Természetesen ahhoz megyek, akit ugyanúgy szökött ninjaként könyvelnek el, akárcsak engem.
  - Te... - kezdi, majd szemeiben meglátom azt, amit vártam. Rájön, hova készülök, teljesen ledöbbenti, és ezután már egy hang sem jön ki a torkán. A gondosan megalkotott álarca egy pillanatra enged bepillantást nyerni az érzései közé, ám amit látok a döbbeneten kívül, nem egészen az, amire számítok. Nem undor, nem gúny, nem lenézés. Sokkal inkább szomorúság és bűntudat. Mindezt csak egy pillanatra látom rajta, mert utána azonnal rendezi is a vonásait.

---

     A kunai becsapódik a gyakorlóbábú közepébe. Sasuke nem néz rám, arca igazából kifejezéstelen, pedig a mai edzésen nem csak engem győzött le háromszor egymás után, de minden egyes dobása is, amit a bábúra mért, pontosan a közepébe talált. Hibátlan edzésen van túl, mégsem tud örülni a sikerének, hiszen nem csak egy edzésen akar hibátlanul teljesíteni, hanem a végső összecsapásában is, amit a bátyjával kell majd megejtenie.
  - Ügyes vagy - dicsérem meg, miközben mellé pattanok, és megölelem. Sasukének már régóta nincs senkije, csak én. Én vagyok az egyetlen támasza, és tudom jól, hogy ez visszafele is igaz. Mióta Itachi megölte mindkettőnk családját és elhagyta a falut, csak ketten maradtunk.
  - Hm - hümmög, mintha ez igazán nem számítana dicséretnek, azonban én tudom, milyen sokat is jelent neki, hogy vele vagyok. Nem tud velem úgy edzeni, mint anno Itachival, azonban van valamim, ami Sasukének nagyon sokat segít. A Sutaganom.
  - Holnap indulsz, igaz? - váltok témát, mire rám kapja a tekintetét. Ugyanolyan sötét szemei vannak, mint Itachinak, ugyanaz a kisugárzás, ugyanaz a vonás, szinte kiköpött Itachi, csak kicsiben. A lányok már most odavannak érte, később pedig biztos vagyok benne, hogy le sem fogja tudni vakarni őket magáról.
  - Nem tudhat róla senki sem - emlékeztet, mire bólintok. - Ha elég erős vagyok, eljövök érted, és együtt megkeressük azt a szemétládát. Végignézheted, ahogy végzek vele.
  - Ha nem ölöm meg én előbb - emlékeztetem, hogy ha én találkozom szembe vele előbb, én fogom megölni.
  - Ugyan, még engem sem tudsz legyőzni - enged el felém egy félmosolyt. Ezért valószínűleg a korabeli lányok oda meg vissza lennének.
  - Addigra én is erősebb leszek ám! Mindent bele fogok adni az edzésbe, nem fogok lemaradni tőled, Sasuke. Ezt megígérem neked!
  - Úgy legyen - bólint, majd elindul hazafelé, én pedig vele tartok. Mióta nincs családunk és csak ketten maradtunk az Uchiha klánból, úgy döntöttünk, hogy legcélszerűbb, ha együtt lakunk. Egy a klánunk, egy a célunk, és azóta egy lett a lakásunk is.

2020. június 6., szombat

9. fejezet




     Az, hogy meglepődtem, talán nem is megfelelő kifejezés. Ninja vagyok, elvileg nem lenne szabad semminek sem meglepnie, most mégis... Talán tényleg le vagyok lassulva, és a kajahiány teszi ezt velem. Nem tudok másra figyelni, csak az ajkaira, ahogy finoman kóstolgatja az enyémeket, erőfeszítésembe telik, hogy ne viszonozzam csókját. Végül egy pár másodperc múlva, mikor összeszedem magam, magam mögé nyúlok, és a nadrágomra csatolt fegyvertartóból kiveszek egy kunait. Hirtelen mozdulattal emelem a nyakához, mire ajkai elválnak az enyémektől.
     Az én kunaim egy másikhoz csattan, mikor még nem is éri el Itachi nyakát. Számított rá, hogy támadni fogok, ezt bizonyítja a már közénk ékelődött két kunai, amik egymással keresztet alkotnak.
  - Mégis... - kezdem kiszáradt szájjal, nagyot nyelek. Kábának érzem magam, de mellette kezd kitörni belőlem a düh megannyi változata. Dühös vagyok rá, hogy megcsókolt. Dühös vagyok magamra, mert nem tudtam azonnal reagálni. És rendkívül dühös vagyok megint csak Itachira, amiért még mindig hatással van rám.
  - Ne haragudj - vág a szavamba, és hátrébb lép tőlem. A saját kunaiját elteszi, az én kezemben pedig még mindig ott a sajátom. Egyértelmű. Nem tart engem ellenfélnek. Csak emiatt teheti meg, hogy elteszi a fegyverét, miközben az enyémet még mindig fenyegetően szorítom a kezemben. Lenéz, gyengének tart. - Eltennéd azt? - biccent a kunaim felé.
  - Nem! - húzom ki magam. - Te támadtál rám először, kell valami, amivel... - folytatom idegesen, majd megakadok. Ami megvéd? Amit ellene tudok használni? Egy kunai? Nevetséges. Egy pillanat alatt bukkan elő a Sutagan, rá egy másodpercre pedig a Sharingan is.
  - Nem akarok harcolni, Mea - sóhajt Itachi.
  - Akkor miért hívtad elő a Sharingant? - vonom fel a szemöldököm.
  - Te miért hívtad elő a Sutagant? - vág vissza.
  - Mert megtámadtál!
  - Megcsókoltalak! Nem az életedre törtem - kiabál velem, ami meglepő a folyton nyugodt Uchihától. - Eltűntetnéd a szemeidet? Nem akarok a te érzelmeidből beszélni - néz el rólam, a Sharingant felváltják a régen szeretett fekete íriszek.
     A Sutagan, ha nem konkrét érzéseket akarok az ellenfelembe küldeni, akkor hajlamos a saját érzéseimet sugározni a másik félbe. Ezek nem fájdalomként hatnak, csupán a saját negatív vagy épp pozitív érzéseimet az is érezni fogja, aki a szemembe néz. Elrejtem a klánom szemeit, és már a saját barna íriszeimmel nézek a szemébe.
  - Menj a pokolba - mondom ki a kicsit sem kedves szavakat, majd kiviharzok a konyhából. Már a szobámba vagyok, mikor rájövök, hogy minimum legalább egy pofont lekeverhettem volna neki, amiért csak úgy megcsókolt, de már mindegy. Az ágyamra fekszem, és egy nagy sóhaj után az ajkaimhoz érintem az ujjaim. Megcsókolt, ez pedig nem épp csak a dühöt ébresztette fel bennem. Legszívesebben visszacsókoltam volna, de úgy érzem, akkor az Uchiha klánt és Sasukét árultam volna el.
     A francba Itachival! A francba az érzésekkel! Utálnom kéne, mégis akkor miért érzem ezt iránta? Miért van ilyen hatással rám? Nem szerethetem a nevelőszüleim gyilkosát!
     Egy lámpa törik, ahogy lesöpröm az éjjeli szekrényemről. Nem tudom, mikor keltem fel az ágyról, annyira elöntenek az érzelmek, hogy csak tombolni akarok. Törni-zúzni, ordítani, de szívesen megverném Itachit is, amiért képes még ennyi idő után is meglepni és olyan érzéseket kelteni bennem, amire jelen helyzetben a terveim elvégzéséhez semmi szükségem. Csak hátrálltat minden, ami vele kapcsolatos.
     Kopogás hangja üti meg a fülem, mire az ajtó irányába kapom a fejem.
  - Mea, minden rendben? - szólal meg Deidara az ajtó túloldaláról, mire nagyot sóhajtok. Valószínűleg ő nem értené meg, hogy mi is a gondom, Itachi pártját fogná, mivel ugyanannak a szervezetnek a tagjai mindketten.
  - Persze, csak... - lépek az ajtóhoz, hogy kinyissam - ...véletlenül lelöktem a lámpát - kamuzom. - Nincs semmi baj.
  - Biztos? - Nem igazán hisz nekem, ez tökéletesen látszik a tekintetén.
  - Persze - bólintok a lehető leghatározottabban.
  - Rendben. Ha bármire szükséged van... - mosolyodik el végül.
  - Akkor szólok. Köszönöm - viszonzom a mosolyát. Deidara szinte mindig kedves velem, talán nála meg a csajoknál érzem leginkább azt, hogy nem kívülállóként kezelnek.
  - Tetszik a hajszíned - dícsér meg.
  - Köszi - biccentek.
     Miután becsukom mögötte az ajtót, fáradtan vetem hátam a nyílászárónak, majd az mentén lecsúszom a földre. A lábaimat felhúzva ülök a földön és a tincseimet nézem, mintha nem lennék teljesen épelméjű. Hiszen ki az rajtam kívül, aki elmélyülten kezdi vizslatni a haját, hátha felfedezi benne azt az értéket, amiért dícsérgetik. Én nem látom benne.

---

     Megint jópár nap eltelik, ami szinte olyan számomra, mintha egybefolynának. Egy nagy bújócska az egész hét, ami aztán hónappá növi ki magát. És miért bújócska? Mert nem akarok összefutni Itachival. Nincs szükségem az újabb érzelemhullámra, amit ő okoz bennem. Így aztán legjobbnak láttam, ha amilyen módon csak lehet, elkerülöm őt. Az egy hónap alatt összesen kétszer futottunk össze a lakásban. Az egyik alkalommal Pein hívta össze a csapatot, hogy beossza, ki mikor megy küldetésre. Szerencsére én semikor, ahogy rajtam kívül a csajok, Pein és Tobi sem. Más mindenki be lett osztva, természetesen már az eredeti csapatfelosztás alapján. Abban a pár napban egyszerű volt elkerülni az Uchihát, mivel nem is volt otthon.
     A másik alkalom, amikor belebotlottam, az pont a fürdőszoba ajtajában volt. Zuhanyoztam, és mivel az én zuhanyzóm egyszerűen használhatatlan lett, mert föcsköli a vizet mindenfelé - erről egyébként Peint tájékoztattam is, aki megígérte, hogy kiccserélteti -, a közös zuhanyzót kényszerűltem használni. Elvileg azt senki sem használja, amolyan pótzuhanyzónak van fenntartva az olyan esetekre, ami most nálam is volt, így nem kicsit lepődtem meg, mikor az emeleten a fürdőből egy szál törülközőben kiléptem éjjel kettőkor, és Itachival találtam szembe magam. Direkt zuhanyoztam ilyen későn, hogy ne találkozzak össze senkivel és gyorsan át tudjak suhanni a szobámba, erre pont abba a pasiba botlok, akivel legkevésbé akartam volna összefutni. Komolyan, inkább eltűrtem volna azt, hogy valamelyik másik férfi nézzen rajtam végig perverz tekintettel, mint azt, hogy Itachi szava elálljon a látványtól, és mint két idióta, kerülgessük egymást, miközben rajta pontosan látszódik, hogy megannyi emlékkép zúdul rá abból az időből, amikor még együtt voltunk. Hiszen akkor gyakran zuhanyoztunk együtt, mindent látott már belőlem, amit senki más nem. Most mégis más volt a helyzet. Nem voltunk együtt, ráadásul az évek elteltével mindketten változtunk testileg és lelkileg is, ezt a szituációt pedig így, ebben a formában nem tudtuk másképp lereagálni.
     Akkor láttam utoljára Itachit. Emlékszem, gyorsan végigrohantam a folyósón a törülközőmet magamhoz szorítva, nehogy leessen útközben. A szobám ajtaját kinyitottam, majd mielőtt beléptem volna, még visszanéztem Itachira, aki végig engem nézett. Az ajtó becsukódásával pedig megszűnt számomra az a kínos szituáció, ami kint körüllengett. Az ágyamra ülve elhatároztam, hogy másnap követelni fogom Peintől, hogy azonnal csináltassa meg valakivel a zuhanyzóm. Egyébként a kissé hisztis hangom és dühös tekintetem láttán estére már volt is egy működőképes SAJÁT zuhanyzóm.

     A mai nap Konan azzal fogad reggel nyolckor, amikor a konyhába letámolygok egy csésze kávéért, hogy délután kettőkor Pein beszélni akar néhányunkkal. Magamban konstatálom, hogy akkor nagy a valószínűsége, hogy Itachival ismét össze kell futnom. A nő, mintha csak a gondolataimban olvasna, hozzáteszi:
  - Ő nem.
     Mindenki tudja már a szervezetben, hogy el akarjuk kerülni egymást. Ha nem muszáj, nem tartózkodunk egy helyiségben. Ő tudja, én hány óra körül szoktam lejönni a konyhába, ilyenkor pedig ő máshol tartózkodik. Én általában mindig a szobámban vagyok, így minden más időben az övé az egész lakás, bárhol lehet. És ez így van rendben.
  - Köszönöm, hogy szóltál - válaszolom Konannak, és elindulok fel a szobámba.
     Nagyon hamar elrepül az idő, és már délután kettőt mutat az óra. A szobámból ekkor merészkedek elő legközelebb, épp csak annyi időt tervezve be, míg átérek Pein dolgozószobájáig. Igen, ennyit terveztem csak, azonban az égiek megint rossz tréfát akarnak űzni velem, így mikor kilépek az ajtómon, azonnal Itachiba ütközöm. Szó szerint, egyenesen nekimegyek a mellkasának, ő pedig reflexből karol át, nehogy hátraessek.
  - Itachi... - lépek hátrébb. Nem is láttam, hogy ő az, csak a parfümje... ugyanaz, mint régen. Ugyanaz az illat, amit még én ajánlottam neki, mert nagyon tetszett. És még mindig ezt használja, engem meg ez valami oknál fogva örömmel tölt el.
  - Ne haragudj, megfeledkeztem arról, hogy Pein... - kezd magyarázkodni.
  - Te nem jössz - vágom rá, mire értetlenül néz rám.
  - Nem, azt akartam mondani, hogy elfelejtettem, hogy Pein említette, hogy akar veled beszélni. Tudod, a többiek nagyon odafigyelnek arra, hogy lehetőleg ne fussunk össze a kevesebb konfliktus érdekében.
  - Ezek szerint ez mégsem vált be - nézek szemrehányóan rá.
  - Valóban - bólint, egy apró mosoly bújkál a szája szélében. - És ezúttal ruha is van rajtad - jegyzi meg halkan, pont mikor már ellépnék mellette.
  - Hogy mondod? - vonom fel a szemöldököm.
  - Nem mondtam semmit - jelenti ki nyugodt hangon, mintha én lennék a bolond, aki behallucinál dolgokat, ám a mosoly, ami még mindig a szája szélében bújkál, elárulja őt.
     Pein dolgozójába egy kopogás után lépek be. Bent van már Tobi és Nichi is.
  - Csak téged vártunk már - jelenti ki Pein, miközben engem is hellyel kínál a többiek mellett.
  - Miről lenne szó? - fonom össze magam előtt a karjaim.
  - Mint az bizonyára feltűnt nektek, csak hármótokat hívtam be. Csak nektek nincs csapatotok a szervezetben, és úgy döntöttem... - kezdi a vezér, de Tobi tapsikolva felpattan, ez pedig beléfojtja a szót.
  - Mi hárman leszünk egy csapat - örömujjong a maszkos tag.
  - Tobi, kérlek, ülj vissza a helyedre - parancsol rá Pein, ezt pedig teljesíti is az említett.
  - Csapatban lesztek, de nem úgy, ahogy Tobi gondolja - korrigál a piercinges, mire összeszűkül a szemem. - Már meglévő csapathoz fogtok hozzácsapódni. Lassanként ki akarunk alakítani három fős csapatokat, hiszen ha mindig több tagunk lesz, szükség van a változásokra. Konannal és Nagatoval arra az elhatározásra jutottunk, hogy mivel a mi hármasunk is egymást erősíti, ha a szervezet csak három fős csapatokból állna, még inkább nálunk lenne a fölény - magyarázza, végül pedig a kezeit összecsapja. Úgy néz végig rajtunk, mintha már végzett volna a mondandójával, azonban egy valami hiányzott az egészből. Ez Nichinek is feltűnt, aki óvatosan felemelte a kezét, mintha az iskolában jelentkezne.
  - Bocsánat, de... azt hiszem, azt kihagytad, hogy melyikünknek hova kéne csatlakoznia.
  - Mert az egyértelmű. Te mindig Hidannal és Kakuzuval mentél eddig is, Tobi Sasorival és Deidarával, Meake pedig...
  - Nem lehetnék én egy csapatban Deiékkel? - szólok közbe, és látszik, hogy Pein kezdi elveszíteni a türelmét, mert mindig valaki közbeszól.
  - Nem, te Itachival és Kisamével leszel - néz rám ellentmondást nem tűrően.
  - Nem!
  - De, igen!
  - Nem! - ismétlem, mire Pein fején szinte látom az idegbaj jeleit.
  - De, Meake! Itachi ismer téged a legjobban, ráadásul régen is tökéletes csapatot alkottatok. Olyanok vagytok, mint... mint a kirakós. Tökéletesen passzoltok egymáshoz, már ami a munkát illeti - magyarázza.
  - Oké - kelek fel a székből. - Kiléptem - jelentem ki, a következő pillanatban pedig az ajtó becsapódik utánam.

2020. május 30., szombat

8. fejezet





     Három hét. Ennyi idő telt el azóta, hogy szinte tudatomon kívül végeztem Kazukival. Azóta is próbálok rájönni, mi és hogyan történt, azonban az agyam arról az estéről meglehetősen tompa. Úgy érzem, minél többet gondolkodom rajta, annál inkább tehetetlennek és bűnösnek érzem magam. És ami kicsit sem lep meg, hogy mindinkább Itachit okolom a saját tetteim miatt, holott nem ő szabályozta, mit tegyek és mit ne.
     Sajog a fejem. Tisztán érzem a lüktetést, akárhányszor a szörnyűségekre gondolok, amiket át kellett élnem az utóbbi időben. Talán ezen már a fájdalomcsillapító sem segíthet, hiszen magam sem tudom, fizikai vagy inkább lelki eredetű fájdalomról van szó. Mégis az ujjaim közt forgatom egy ideig a kis pirulát, majd egy kevés vízzel beveszem. Ha használ, használ, ha nem, akkor pedig tovább szenvedek. Nekem végülis már mindegy.
     A lépések mögöttem egyre hangosabbak lesznek, majd végül elhalkulnak. Egy kéz simul óvatosan a vállamra, mire nagyot sóhajtok. Tényleg nem értik, hogy hagyjanak békén? Mi ezen olyan nehéz vagy érthetetlen?
  - Enned kéne valamit - szólal meg halkan, és azonnal be tudom azonosítani a hangját.
  - Nem vagyok éhes - motyogom én is ugyanolyan hangerővel.
  - Sejtettem, hogy ezt fogod mondani, épp ezért rendeltem pizzát - mosolyodik el, ez hallatszódik a hangján is.
  - Én nem szoktam pizzát enni - jelentem ki, miközben igyekszem határozottságot erőltetni magamra. Ugyan, kit akarok becsapni? - Egyébként milyet rendeltél?
  - Kaliforniait - mosolyog Deidara, mire összehúzom a szemem. Naná, hogy a kedvencemet rendelte, és persze nem tudhatta ő sem, hogy melyiket szeretem. Csak egy valaki tudja.


---


     Másfél óra múlva már mindenki egy-egy pizzával az ölében ül a tágas nappaliban. Néhányan a kanapékat és a fotelokat foglalták le, mások a földön ülve falatozzák a vacsorájukat. Én az utóbbi csoportba tartozom, ahogy Hidan, Nichi, Kisame és Deidara is. A szöszi srác igyekszik folyamatosan beszédbe elegyedni velem, ám abszolút nem könnyítem meg a dolgát. Nincs kedvem beszélgetni, ez szerintem egyértelmű a reakcióimból ítélve is, mégsem adja fel.
  - Hagyd már szegényt élni - kuncog Kisame a tőlünk merőlegesre lévő falnak támaszkodva. Hálásan mosolygok a cápaemberre, aki Deit arrébb tessékelve ül át mellém. - Jobban vagy, kislány?
  - Még élek - állapítom meg az egyértelműt. - Igazából fogalmam sincs, mit kezdjek most. Mármint... én vissza szándékoztam menni Konohába, de így... nem hiszem, hogy szívesen látnának ott.
     Itachi felkapja a fejét Konoha említésére, és tisztán érzékelem, hogy a mi beszélgetésünkre kezd figyelni. Szinte már zavarba ejtő, ahogy a párosunkat fürkészi, de úgy tűnik, ez Kisamét a legkevésbé sem érdekli.
  - Mit szeretnél még ott? Tudják, hogy leléptél, ráadásul senki sincs ott már, aki neked fontos lenne - elmélkedig a kék bőrű, mire először meglepődöm, hogy ilyen nyiltan kimondja a gondolatait, végül pedig a pizzaszeletemet visszaejtem a tányéromra, tekintetem pedig Kisáéba fúrom.
  - Minden ott van, ami nekem fontos. Ott vannak a barátaim, a... - folytatnám, mire egy apró nevető hang hagyja el a száját.
  - Milyen barátok? Kik?
  - Például Sasuke - vonok vállat, mire egy tányér összetörik. Nem is kell odanéznem, hogy tudjam, Itachi felöl jött a hang. Mélyen Kisame szemébe nézek, aki meglehettősen értetlen fejjel nyitná a száját, de megelőzöm. - Az, hogy jelenleg nem ott van, nem azt jelenti, hogy nem jön vissza. Megígérte, hogy visszajön, én pedig cserébe megígértem neki, hogy segítek a terveiben - hangom alig hallható, a megfagyott levegőjű, elcsendesült nappaliban mégis úgy hat, mintha minimum kiabálnék.
  - Khm... mit szolnátok, ha a mostani helyzetre való tekintettel kicsit megújulnánk? - szólal meg Nichi a helyiség egyik sarkában ülve. Konan azonnal rá néz, és egy olyan pillantást váltanak egymással, amit senki más nem képes értelmezni, csak egy másik nő. Amolyan "csajosan összepillantva gondolatátvitellel kommunikálunk" pillantás volt ez, mire Konan felpattan.
  - Igen, ez tökéletes ötlet! - csapja össze a tenyerét. - Hiszen nincs is jobb módja a múltban szerzett sérelmek lezárásának, mint egy teljes megújulás - magyarázza, miközben szinte felrángat a földről. - Vedd úgy, mint egy szakítás utáni megújuló csajos napot. Megcsináljuk egymás haját és...
  - Szakítás? Meg milyen megújulás? Én nem hiszek az ilyen hülyeségekben - nézek értetlenül, mire az emelet felé kezd terelgetni. Közben Nichi is feltápászkodik a helyéről.
  - De Nii-nek van egy nagyon szuper kontaktlencséje, és pont tervezte befesteni is a haját, valamint rám is rámfér egy kis vágás - mutatott a már kissé megnőtt tincseire.
  - Neked is lenőtt már a hajad - állapítja meg Nichi, mire csúnyán nézek rá, de be kell látnom, hogy igaza van. Vöröses tincseim fölül egy vonallal elválasztva mennek át az eredeti kávébarna színükbe, ami ugyan már nem olyan feltűnő és csúnya kinézetben, mégsem ártana, ha venném rá a fáradtságot, hogy újrafessem.
  - Nincs is nálam hajfesték... - hozom fel az utolsó érvemet, mire Konan felkuncog.
  - Nagato nagyon hasonló árnyalatot használ, mint te, szóval ez megoldva - vigyorog, mire hitetlenül nézek az említettre.
  - Te fested a hajad? - pislogok nagyokat.
  - Hát... igazából ezt nem lett volna szabad kikotyognom - jön zavarba Konan, Nagato pedig gyilkos pillantással kezdi méregetni.
     A két nő elkezd az emeletre terelgetni, mikor pedig már felérünk, akkor hallom meg, ahogy szinte mindenki egyszerre kezdi cinkelni Nagatot, hogy mégis mennyire őszülhet, hogy neki már festenie kell a haját. Némiképp sajnálom is szegényt, hiszen ez valóban egy kényes téma lehet számára, ha Konannak titokban kellett volna tartania ezt gyerekkori csapattársáról.
      Jelenlegi két barátnőm elkezdi előpakolászni a szükséges eszközöket. Nichi teljesen felpörögve mutogatja nekem az arany lencséket, amit rutinosnak tűnnő mozdulattal helyez bele a szemébe. Egy pillanatra elgondolkodom, hogy vajon gyakran használ-e ilyen kinézetváltoztató kiegészítőket. Konan kikeveri a vörös festéket nekem, majd ezután Nichi ezüstszürke festékét is, amire a vörös hajú lány esküszik, hogy fehér lesz általa a végeredmény. Nem értem, hogy azt a gyönyörű vörös színt miért akarja megváltoztatni, de nem szólok bele, az ő haja, ő tudja, milyenre szeretné festeni.
     Miután be lett festve mindkettőnk haja, Konan leül a székre, én pedig mögé lépve elkezdem olyan frizurára alakítani a haját, amilyen az egyik régebbi fényképén volt. Ő kérte, hogy próbáljam meg neki azt a frizurát összehozni. Amikor felkel a székből, és elégedetten néz bele a tükörbe a haját igazgatva, a zuhanyrózsához lépek, hogy én is lemossam a festéket a hajamról. Nichi már előttem megcsinálta ezt a folyamatot, most már a szárítást végzi, de mivel a haja neki is hosszabbra nőtt már, tisztában vagyok azzal, a hajszárítóra majd várnom kell.
     Elgondolkodva nézem a vörös folyamot, ami a hajamból jön a víz hatására. Lent a nappaliban Sasuke nevét említettem. Valóban megígérte, hogy visszajön, azonban azóta már eltelt pár év, és mára már abszolút nem vagyok biztos abban, hogy tényleg vissza fog jönni. Azóta ő is felnőtt már, biztos erősebb is lett, az utóbbi időszakban pedig, amit Konohában töltött olyan komor volt a hangulata, annyira utált mindenkit, hogy őszintén, nem lepődnék meg azon, ha egy új életet kezdene valahol máshol. Persze abban biztos vagyok, hogy ez csak azután valósulna meg, miután Itachit megölte.
     Itachi... Vajon ő most mit gondolhat arról, amit lent mondtam? Tudja, hogy a testvére meg akarja ölni? Mondjuk elég ostoba lenne, ha azt gondolná, pont Sasuke hagyná annyiban a klánja halálának megbosszulását. Nem az a típus. Vajon Itachi tart valamennyire Sasutól? Vagy tényleg annyira lenézi, mint ahogy azon az éjjelen mutatta?
  - Mea... - szól már valószínűleg sokadjára Nichi, mire végre elzárom a vizet és kicsavarom a hajamat. Kiegyenesedve ránézek.
  - Csak nem szeretem, ha a hajamból folyik a festék. Mindig alaposan kiöblítem belőle - magyarázkodom. Bár furcsán méreget, mégis rábólint. A haja valóban a fehér szín és a szürke keveréke lett, kissé piszkosfehér árnyalatot felvéve. A szeme szinte ijesztő ezzel a sárga kontaktlencsével, de úgy tűnik, örül az új kinézetének, erre a gondolatra pedig elmosolyodom.
  - Konan lement megnézni, mi van a többiekkel. Nekem is már megszáradt a hajam, szóval tiéd lehet a hajszárító - viszonozza kedvesen a mosolyom, az említett eszközt pedig a kezembe nyomja.
  - Öhm... köszi - teszem le a kis asztalkára, hogy meg tudjam törölni a hajam.
     A szárítás közben ismét elbambulok, a gondolataimba mélyedek, így mire feleszmélek, már teljesen száraz is a hajam. A tükör elé állva megigazítom a tincseim, kifésülöm őket. A hajszínem a megszokottól talán egy kicsit világosabb lett, de egyátalán nem zavar ez, már egy ideje terveztem, hogy világosítani fogom. Nem lett olyan szembetűnő a változás, aminek örülök is, hiszen tényleg nem vagyok az a fajta, aki bárminek a lezárására megváltoztatja az egész kinézetét. Nem. Én szeretem azt, amilyen vagyok, nyilván azért vörös a hajam, mert én akarom, hogy vörös legyen, és nem azért, hogy bármit is lezárjak vele.

---

     A lépcsőn már csak este megyek le, addig a szobámba zárkózom. Nincs kedvem még mindig az emberekhez, így megvárom, míg a legtöbben elmennek aludni, és csak utána merészkedem elő némi élelmet keresni. Keveset eszem mostanában, ez pedig a súlyomon is meglátszik. Ugyan már egy ideje nem mértem magam, de érzékelem, hogy kezdek csontosabb lenni, mint voltam, valószínűleg pár kilót veszthettem.
     A konyhába lépve csak Itachi van ott, éppen egy könyvet olvas lámpafény mellett. Nem tudom, miért nem a szobájában olvas, de annyira nem is lényeges, hogy megkérdezzem.
  - Jól vagy? - pillant rám.
  - Persze - bólintok, olyan lelkesedéssel, mintha a fogamat húznák. Nem akarok beszélgetni.
  - Tetszik ez a szín - szólal meg pár másodperc múlva ismét. Nem tudom először, hogy mire gondol, csak akkor jövök rá, mikor felkel ülő helyzetéből, és elém lépve egy tincsemet az ujjai közé veszi. - Neked mindig is jól állt a vörös.
  - Ezzel tisztában vagyok. De nem azért festem ilyenre, hogy neked tetszen - tolom el magamtól a kezét, hátrébb lépek. Akaratlanul is, ahogy bőre az enyémhez ér, emlékek villannak be az agyamba. Közös, szép emlékek, mikor még barátok voltunk, azután pedig egy pár lettünk.
  - Tudom... Nem azért mondtam... - szabadkozik. - De... tényleg tetszik.
  - Akkor... köszönöm... azt hiszem - nézek el róla. Fura még mindig, hogy a közelemben van, és még furább, hogy vannak pillanatok, amikor nem érzem a késztetést arra, hogy megöljem. Ezekben a kósza másodpercekben sokkal inkább azok az emlékképek bukkannak elő valahonnan mélyről, amiket el akarok felejteni vele kapcsolatban. Nem akarok emlékezni a jó perceinkre, mert az szép lassan meglágyít az irányába.
     A hűtőhöz lépek, és kiveszek belőle egy kevés ételt. Épp csak annyit falatozok, ami elég arra, hogy erőt gyűjtsek és ne essek össze, ezt pedig rosszallóan figyeli az exem.
  - Csak ennyit eszel?
  - Ne akarj figyelni rám, Itachi. Rég nem vagyunk már olyan kapcsolatban - morranok rá.
  - Küldetéseink lesznek, és hátráltatni fogsz minket, ha legyengülsz - lép ismét elém, bár egész végig mellettem volt.
  - Nem hiszem, hogy a múltkori után annyira engem akarna Pein küldetésre küldeni. Ha pedig mégis, majd szólok neki, hogy ne veled osszon be - vonok vállat hanyagul.
  - De, igenis velem osszon be! - csattan, mire kissé összerezzenek. Váratlanul ér ez a hirtelen kitörése, értetlenül nézek rá. - A többi idióta nem figyelne rád, mindenképp velem kell jönnöd!
  - Mert te figyelsz rám? - vonom fel a szemöldököm, mire zavartan elnéz rólam. Talán át sem gondolta, miket is mond nekem.
  - Te is tudod a választ - suttogja.
  - Nem, Itachi. Én... - Mondandómat belém fojtja, amikor hirtelen elém lép, én a meglepettségtől hátrálok, egyenesen a falhoz nyomódva, a következő pillanatban pedig megérzem ajkait az enyémen.

2020. április 30., csütörtök



Sziasztok!

A Kirārabu - Gyilkos Szerelem című történetem írását bizonytalan ideig szüneteltetem. A motivációs bejegyzéseket nagy valószínűséggel továbbra is fogom hozni nektek.
Megértéseteket köszönöm!
Közzétette: TenshiBooks2020. április 30., csütörtök

2020. április 21., kedd

Hogyan legyen több időm? (2. rész)

Szia!

Meghoztam neked az időspórolással kapcsolatos motivációs bejegyzésem második részét. Remélem ez is nagy hasznodra válik.

Az első részhez érkező kommentek inkább negatív hangvételűek voltak, és őszintén megmondom, kicsit vidámabbá tették a napomat, megnevettettek, hiszen az emberek ezen része csak leszólni tudja a másik ember munkáját, minden indok nélkül, miközben ők nemhogy normálisan nem tudnak kifejteni véleményt, de még a magyar nyelv is gondot okoz nekik.
Félreértés ne essék, ha normális hangvételben, keresztnévvel vagy nyilvános profillal ellátott negatív hozzászólások érkeznek, azokat természetesen komolyan veszem, de ezeket a névtelen semmilyen kommenteket nem tudom annak titulálni.
Köszönöm, hogy vidámabbá tettétek a napom, kedves ismeretlen "fikázók"! 😁





     Az előző részben beszéltem neked a munkáról és az iskoláról, a szabadidős programokról, illetve, hogy nem jelent hátrányt, ha kialakítasz egy rutint olyan tevékenységekből, amik segítik a célodhoz vezető utadat. A mai bejegyzésben adok egy hasznos tanácsot ahhooz, hogyan legyen a nap folyamán több energiád, megnézzük, miért is lényeges a pénz és az idő aránya, valamint beosztjuk a feladatainkat határidők szerint, megtervezzük a napjainkat.

     Kezdjük is az energiagyűjtésnél:



1. Az étkezés


     Az étkezésünk nagyon fontos, nem csak az egészségünk fenntartása miatt, de az energiafelhasználás kapcsán is. Ha úgy érzed, a napjaid nagy részében kevés az energiád, a nap végén már nem igazán tudsz a feladataidra koncentrálni, emiatt pedig fontos teendőket halasztasz el, akkor lehet, hogy meg kéne vizsgálnod, mit és mennyit eszel. A telített zsírokban gazdag, ártalmas szénhidrátokban dús ételek elveszik az energiánkat, hiszen a szervezeted arra fog összpontosítani, hogy ezeket az ételeket meg tudja emészteni, erre használja az energiád nagy részét. Válassz olyan ételeket, amelyek nem, vagy csak kevésbé terhelik le a gyomrot és energiát szolgáltatnak számodra.



2. A pénz és az idő kapcsolata



     Az időt, amit bizonyos tevékenységek miatt elvesztegetsz, nem térül többé vissza. Szokták mondani, hogy az időt nem kaphatod vissza, de pénzt tudsz szerezni az életed során bármennyit. Szűrd ki a teendőid közül azokat, amelyeknél nem feltétlenül szükséges a te közreműködésed. Gondolok olyan dolgokra, mint például a vásárlás, amit akár online, házhoz szállítással is el tudsz intézni, így nem kell a polcok sorai közt válogatni, ráadásul az utazási időt is megspórolod. Ezen kívül például bízz rá másokra olyan feladatokat, amiket te nem tudsz megcsinálni vagy nincs időd rá, így másnak is segítesz a pénzszerzésben, és te is megspórolsz időt, amit olyan hasznos tevékenységekre tudsz fordítani, mint a saját vállalkozásod fejlesztése vagy akár egy új tudás elsajátítása.
(Természetesen nem kell pénzt költened akkor, ha egyébként is nehezen jössz ki a béredből a hónap folyamán. A tanácsok azokra a személyekre vonatkoznak, akiknek nem hiányzik a létszükséglethez havi 10 - 20 000 forint, tudnak havonta ennyit nélkülözni.)



3. Feladatok megosztása



     Az előzőekben tehát eldönthetted, hogy tudsz-e átadni, megosztani másokkal feladatokat. Amennyiben tudsz, ne félj segítséget kérni másoktól. Az interneten rengeteg oldal foglalkozik már otthoni munkákkal, nyugodtan hirdess, ha például meg kell csinálni az új Youtube videódhoz egy intrót vagy a könyved borítóját meg szeretnéd valakivel terveztetni. Minden olyan munkát, aminek elvégzését szívesen bíznád másra, gyűjtsd össze és ajánld fel valakinek egy bizonyos pénzösszegért. Nem kell vagyonokat fizetned egy munka elvégzéséért, ajánlj érte annyit, amennyit szerinted megérne.
     A háztartáson belüli feladatokat is meg tudod osztani másokkal. Itt ne idegen emberekre vagy a szomszédodra gondolj, hanem a veled együtt élőkre. Ha egyszerre kell főznöd, mosnod, takarítanod és még a gyerekre is neked kell vigyáznod, ne félj segítséget kérni a férjedtől vagy nagyobb gyermekedtől. Egy család vagytok, nem kell minden feladatot neked vállalnod.



4. Határidők és időbeosztás


     Remek megoldást nyújthat, ha minden nap végiggondolod, másnap milyen teendőid lesznek, amiket el kell végezned. Ezeket írd össze és oszd be, melyik feladatot mikor fogod végrehajtani, így garantálható, hogy nem maradnak ki fontos kötelességek. Ezt megcsinálhatod egy hétre vagy egy hónapra előre is, amennyiben hosszabb távú terveket készítesz vagy tudod előre a munkahelyi beosztásod, amihez tudsz alkalmazkodni az egyéb megbízásaiddal, munkáiddal.
     Határozz meg saját magad számára határidőket, amiket ugyanolyan fontosnak kell tartanod, mint a munkahelyeden kapott elintéznivalók időkorlátját! Itt elengedhetetlen lesz, hogy saját magadat tudd fegyelmezni, illetve elég határozott legyél ahhoz, hogy ne hanyagold el azokat a dolgokat sem, amiket saját magadnak csinálnál meg.
     Tűzz ki célokat magadnak! Szeretnél belekezdeni egy saját vállalatba? Meg szeretnél tanulni egy új idegennyelvet? Bármi is legyen a célod, fontos, hogy pontosan fogalmazd meg magadnak, mit, hogyan és mikorra szeretnél elérni. A legjobb megoldás, ha mindent leírsz magadnak egy papírra vagy egy füzetbe. Tartsd magad a céljaidhoz, és mindig tedd meg azokat az apró lépéseket, amik ezek eléréséhez kellenek.
     Feljebb volt szó arról, hogy nem kell mindent egyedül csinálnod, ám emellett egyszerre sem kell minden feladattal bajlódnod. Mint feljebb írtam, oszd be magadnak előre az adott hónapban, hogy milyen lépést akarsz teljesíteni a célod felé, és ezt a lépést oszd fel kisebb lépésekre, amiket heti vagy napi teendőként építsd bele a napirendedbe. Róma sem egy nap alatt épült, neked sem fog menni, hogy egyik napról a másikra elérd a céljaid. Ez egy folyamat, amiért minden nap tenned kell, áldozatokat kell hoznod érte, de hidd el, megéri!



Ennyi lett volna. Ha ezeken kívül még tudsz valami hasznos tippet, trükköt, amit én nem írtam le, kérlek, a komment szekcióban oszd meg velem és a többi olvasóval, hogy neked mi vált be, mivel tudtál egy kis spórolt időhöz jutni!
Köszönöm, hogy elolvastad ezt a bejegyzést is, ha szeretnél ehhez hasonlókat olvasni tőlem, akkor iratkozz fel a blogomra, valamint kövess Facebookon is.

Szép napot!

Mea

2020. április 12., vasárnap

Hogyan legyen több időm? (1. rész)


Szia!


     Gondolkodtam azon, milyen témával jöjjek a blogra, ami hasznos lehet neked, és úgy döntöttem, mivel nekem is néha van problémám az időm beosztásával (hiszen én is emberből vagyok), így most adok néhány tippet ahhoz, hogy több tevékenység férjen bele a napodba, illetve megtudhatod, hogyan tudod kiszűrni azokat a cselekvéseidet, amelyeket teljesen feleslegesen végzel minden nap.
     Nagyon sok hasznos információt gyűjtöttem össze, így ezt a témát kettő bejegyzésen keresztül fogom érinteni, gondosan összeválogatva minden lényeges tippet. Kezdjük is el!



     Nagyon sok embertől lehet manapság azt hallani, hogy "Nekem erre nincs időm" vagy "Elfoglalt vagyok minden nap". Ezek általában nem valós tények, csupán kifogások, mert az adott illető vagy nem tudja rendesen beosztani a szabadidejét, vagy esetleg lusta megtenni bizonyos dolgokat. Természetesen az is előfordul, amikor ténylegesen olyan sűrű a napod, hogy nem tudsz már belesűríteni mégtöbb programot, vagy fáradt vagy már estefelé, és nincs energiád egy újabb tevékenység megtételére. Későbbiek folyamán ezekre is fogok hozni tippeket, trükköket.


1. A munka és az iskola


     Bizonyára neked is a napod nagy részét a munkád vagy az iskolád teszi ki, ami azt hiszem, természetes dolognak számít ma már. Nyolc órás munkarendek, illetve napi 6-8 órás tanítási rendek vannak bevezetve (jobb esetben), amit nem tudsz csökkenteni. (A munka részét lehet, ha nem alkalmazottként, hanem egyéni vállalkozóként vagy szabadúszóként dolgozol, de nyilván ezek olyan élethelyzetekben lehetségesek, amiket nagyon sok ember nem adhat meg magának.) Azonban a munkahelyen és az iskolán belül is vannak olyan dolgok, teendők, amiket meg kell csinálnod, és hidd el, hiába egy hét múlva lesz csak az a bizonyos dolgozat, vagy a projekt -, amin dolgozol - határideje még messze van, jobban jársz, ha ezeket nem az utolsó pillanatra hagyod. Sokkal jobban fogod te is érezni magad, ha nem kell idegeskedned, hogy nem tudod leadni a munkád a főnöködnek vagy a tanárodnak, hanem hátradőlhetsz -, illetve elvállalhatod a következő munkát -, mert te már megcsináltad a legfontosabb feladataidat.

     Megbeszéltük tehát, hogy nem jó halogatni a dolgokat még akkor sem, ha tudod, hogy még sok időd van rá. Kicsit ehhez kapcsolódó, hogy ne képzelődj, azaz ne kezdj el álmodozni, hogy milyen jó lenne egy másik munkát végezni vagy az iskolában egy másik szakon tanulni. Ha nem vagy megelégedve a mostani helyzeteddel, akkor válts munkát, menj át egy másik iskolába, ahol azt a szakmát tudod tanulni, amit igazán szeretnél csinálni, és hozdd ki az idődből a legtöbbet, teljen hasznosan az időd. (Hozzátenném, hogy az iskolai váltásokat csak szülői engedéllyel tedd meg, hiszen nem biztos, hogy amit te kitaláltál, hogy bizony abba a suliba fogsz járni, kivitelezhető. Lehet, hogy messze van, sokat kell utaznod és sok pénzbe kerül, amit a szüleid fizetnek. Vagy lehet, hogy a képzésnek van valamennyi díja, ami szintén a szüleidre terhelődik. Ülj le a szüleiddel, és beszéljétek át!)

     Bármi is az álommunkád, az álmodozás helyett kezdd el csinálni! Nyilván nem fogod tudni egyik napról a másikra azt a munkát és életkörülményt kialakítani, ami az álmod, de ha ma elkezded az apró lépéseket megtenni az ügy érdekében, hidd el, hogy sokkal közelebbinek fog hatni a célod.

     Egyszerre csak egy dologra koncentrálj, hiszen ilyenkor minden figyelmedet arra a feladatra tudod összpontosítani. Nem teszed jól, ha mindent egyszerre akarsz megcsinálni, hiszen ahány dologba belekezdesz, annyifelé fog osztódni a figyelmed, míg végül olyan káoszban nem találod magad, hogy egyikre sem fogsz tudni koncentrálni, és csak időpazarlásnak fogod érezni.
     Ehhez kapcsolódik, hogy ha egy tevékenységet elkezdtél, akkor azt ne hagyd félbe azért, mert most épp nincs kedved hozzá vagy mert eszedbe jutott, hogy a tejfölt nem vetted meg a vacsorához. Ha elkezdted, csináld végig, hiszen neked is jobb érzés lesz, mikor a kész munkádat tudod felmutatni, ezen kívül a befejezetlen ügyek csak terhelik az emberi agyat, lestresszelnek, hiszen belül tudod jól, hogy azokat abszolút nem csináltad meg, vagy nem jól végezted el. Tegyél bele mindent egy adott feladatba, ne végezz fél munkát és ne csapd össze az egészet, csak mert már nincs kedved hozzá. Vegyél egy mély levegőt, tarts öt perc szünetet, ha szükségesnek érzed, utána pedig folytasd!



2. A szabadidőd


     A szabadidőddel szeretnéd kipihenni a munka/iskola fáradalmait, és talán jó ötletnek tartod, hogy egy kicsit henyélhess az ágyon vagy görgesd az Instát. Ezek azonban mind olyan cselekvések, melyek időpazarlásnak minősülnek. Próbáld letenni a telefonod, hiszen azon kívül is van élet!

     Ne azt csináld a szabadidődben, amit nem szeretsz! Nyilván itt most nem arra gondolok, hogy hagyd a mosatlan ruhákat, hiszen úgyis utálsz mosni, valamint a piszkos edények is rohadjanak meg ott, ahol vannak. Nem! Csupán az olyan tevékenységeket próbáld kiszűrni, amelyek nem szükségesek a mindennapi jólléted fenntartásához, haszontalanok, és még utálod is csinálni őket. Például, ha nem szeretsz szabadidődben ruhákat készíteni, akkor ne tedd! Helyette olvass el néhány könyvet, tanulj valami újat vagy tegyél meg lépéseket az álmaid felé. Hiszen hiába keresnél jól ruhakészítőként, ha utálod, és még hobbinak sem mondható számodra! Foglalkozz olyan teendőkkel, ami a jelenedet vagy a jövődet segíti elő!

     Ne bámuld folyamatosan a tévét! Bizonyára neked is volt már olyan napod, amikor órákat töltöttél tévénézéssel, és utána azt mondtad valakinek, hogy "nem volt időd" egy adott elintéznivalót megtenni. Vedd sorra, mit szoktál a tévében nézni! Sorozatokat, amiket folyamatosan megszakítanak a hosszú percekig tartó reklámok? Vagy csak szörfözgetsz a csatornák közt, és ezzel telik el egy csomó időd? Lehet, hogy a két órás filmet a tévében 3 óra alatt tudod megnézni, mert sokszor szakítják meg idegesítő reklámok. Ezeket a filmeket/sorozatokat meg tudod nézni interneten is megszakítások nélkül, így a két órás film valóban csak két órát fog elvenni az életedből.

     Fontosnak tartod az egészséges életmódot és a testmozgást, mégsem mész el futni vagy kondizni? (Persze ezeken kívül más sport is létezik.) Ha valóban fontos számodra, hogy egészséges légy, esetleg szeretnéd az ideális alakot elérni, akkor időt kell szánnod a testmozgásra is. Nem lesz egyik pillanatról a másikra jó alakod, nem fog azonnal megjavulni az egészséged, így valójában bármilyen sportot is választasz, időt fog igényelni, hogy elérd a célodat. De őszintén, inkább foglalkoznál olyan dolgokkal, ami pazarolja az időd, és nem is fontos számodra, vagy helyette elmennél sportolni, ami ugyan időigényes, de lényegesnek tartod, és még jobban is érzed magad tőle? Na ugye!

     Ha már a szabadidődet nézzük át, fontos, hogy az idődből jusson a barátaidnak, párodnak, családtagjaidnak is. A világon a legközpontibb szerepet az emberi kapcsolatok kapják, hiszen ezek nélkül magányos vagy, céltalan és elveszett. Szakíts időt azokra, akiket szeretsz, hiszen ez az igazi kikapcsolódás!


3. Rutinok


     Alakíts ki hasznos rutinokat, amelyek segítik a mindennapok gördülékenységét, valamint a hosszútávú céljaidban is pozitív szerepet töltenek be! Mindenkinek vannak rutinjai, ám nem mindegy, hogy azok milyenek. Úgy ébredsz, hogy már a kezedben van a telefon, hogy megnézhesd, mi történt az interneten, míg aludtál? Folyton olyan dolgokkal töltöd el az időd, amiket nélkülözni tudnál, így nem marad időd a hasznosabb dolgokra?

     Ha szeretnél sportolni heti háromszor, akkor vedd be a rutinjaid közé. Válassz ki három napot, amikor minden héten elmész edzeni! Fontosnak tartod az olvasást? Akkor minden napra keress olyan időpontot, amikor olvasni fogsz! Nem számít, hogy mi az, ha szeretnéd, hogy jusson rá időd, és rendszeres tevékenységet jelent, akkor vedd hozzá a rutinjaidhoz, és ezek köré gyyűjtsd össze az olyan programjaidat, amelyek nem fejeznek ki állandó teendőket, csupán egyszeriek vagy időszakosak.

     Bármilyen rutint is készítesz el magadnak tervként, tartsd be! Magadnak osztod be az idődet, a saját időddel játszadozol, mikor elhanyagolsz néhány olyan teendőt, amiket bevettél a rutinodba, mert fontosnak tartod, hogy elvégezd őket, mégsem teszel értük semmit. Ha úgy döntesz, hogy számodra fontos, hogy olvass, sportolj, énekelj vagy bármi olyat tegyél, ami előrébb visz az életedben, akkor ténylegesen tegyél érte, és ne csak egy terv maradjon! Minden alkalommal, mikor kihagysz valamit a rutinodból, előre eltervezett programodból, gondolj arra, hogy annyival messzebb kerültél a céljaidtól! Legyen elég önerőd, fegyelmed ahhoz, hogy bizony nekiállj a tervek megvalósításának!


4. Relaxálás, pihenés


     Az időd beosztásának fontos része, hogy pihenőidőket is tarts. Ebbe beletartozik, hogy aludj legalább napi nyolc órát, valamint napközben egyes tevékenységek közt tarts pár perc szünetet, relaxálj, vagy csak szívj friss levegőt! Ezekkel az apróbb pihenésekkel az agyadnak tudsz segíteni, hogy a befejezett ügyből át tudj lépni a következő eseményre, cselekvésre.

     Nem azt mondom, hogy órákig tarts szünidőket, mert azok már az elvesztegetett idő kategóriájába tartoznának. Csupán pár percet adj magadnak, hogy fellélegezhess, a következő kötelességednek pedig újult erővel, kis energiát összegyűjtve vághass bele.




     Ennyi lett volna mára ez a bejegyzés, remélem tudtam neked segíteni, hogy jobban, hatékonyabban oszthasd be az idődet. Nemsokára érkezem a második résszel, ahol még több tippet kaphatsz, addig is iratkozz fel a blogomra, kövess Facebookon és írd meg a véleményedet, gondolataidat a komment szekcióban!

Szép napot!

Mea

2020. március 29., vasárnap

Véleményem a koronavírusról

Sziasztok!

     Erre a blogra már elég régen hoztam bármi írást is, ezen most komolyan szeretnék változtatni. Egy nagyon aktuális témával jöttem most nektek, méghozzá a koronavírussal.

     Nos, ez az egész világon végigsöprő vírus, ami Vuhan városából (Kína) robbant ki, mára már több országot is érintő problémákat, haláleseteket okozott, így elég veszélyesnek mondható, ám nem elkerülhetetlen a továbbterjedése. Ha mindenki betartja az alapvető higiéniát, illetve olyan szituációkat elkerülnek az emberek, mint például egymás után ugyanabból a pohárból való ivást, vagy a mindenkivel való ölelkezést, pusziszkolódást, már azzal sokat tesz mindenki a saját és a családjában élők egészsége felé.
     Nem veszélyesebb ez a vírus, mint mondjuk az influenza vagy akár egy autóban való száguldozás, szimplán csak vigyázni kell arra, amit egyébként vírus nélküli időszakban is kellene, így például a megfelelő tisztálkodásra.

     A határokat már rég le kellett volna zárni. Nem azután, miután az országba bejött az, amitől mindenki fél, hanem előtte, mikor felütötte a fejét, hogy esetleg terjedhet felénk is. Most már hiába vannak lezárva a határok, a vírus az országban van, és nehéz lesz megszabadulni tőle.

     Kijárási korlátozás... Némiképp egyet is értek vele, meg nem is. Persze, valahogy meg kell fogni a népet, hogy megállítsuk a vírust, de aki kint akar lenni, az a korlátozás ellenére is kint lesz. Meg fogják találni a módját, hogy egy kicsit kiszabadulhassanak otthonaikból. Nem az a lényeg, hogy maradj otthon. A lényeg, hogy kerüld a tömeget, illetve másokkal való érintkezést.

     Nem azt mondom, hogy veszélytelen, hiszen én is féltem az idősebb családtagjaimat és a páromat is, azonban, ha mindenki tesz azért, hogy nem csak ezt a betegséget, hanem más kórokozót se kapjunk el, akkor kb. 80%-ban elkerülhető a veszély.

     Mit tegyél a koronavírus idején?
- Rendszeresen moss kezet! A legjobb, ha forró vízzel és hagyományos szappannal történik ez, ugyanis nagyobb védelmet nyújt, mint bármi más.
- Fogyassz rendszeresen vizet a hidratáltság érdekében!
- Töltsd fel a szervezeted hasznos tápanyagokkal, amelyek az immunrendszeredet erősítik!
- Kerüld a más emberekkel való érintkezést, lehetőleg ne érints meg olyan tárgyakat, eszközöket, melyeket előtted több ezren is megtapogattak. Ezen kívül lehetőleg ne piszkáld az arcod, szemed, szád, hiszen ezeken keresztül tud a vírus a szervezetedbe jutni.
- A készpénzes fizetés helyett próbálj inkább bankkártyával fizetni, hiszen a készpénz a legnagyobb forrása mindenféle baktériumnak és vírusnak!

     Vigyázzunk magunkra, ezáltal a körülöttünk élőket is meg tudjuk óvni!

2020. március 24., kedd

7. fejezet











     A férfialak lassan indul meg felém. Sűrű pislogások közepette próbálom a könnyeim között meglátni, ki az, ám ez nem bizonyul egyszerűnek. Végül Itachi közeledő alakját vélem felfedezni a homályból, így mikor sikerül feltápászkodnom, még mindig az emlékek hatása alatt állva indulok meg felé. Itachi gyorsabbnak bizonyul, így csupán egy lépést tudok felé tenni, máris előttem terem. Szólásra nyitom a számat, ám a férfi erős marka a torkomra tapad, kicsit elemel a földtől, hogy épp csak leérnek a lábujjaim.
  - Áruló vagy, Meake! - Látom, ahogy ajkai a szavakat formálják, mégis olyan idegennek hat. A dühös Sharinganok rámcsillannak, mégsem érzem a genjutsu vagy más egyéb hatását.
  - Én nem... nem akartam... - suttogom, mire fejem a célbábuba csapódik a kunai mellé.
     Talán a becsapódás hangja miatt, talán a fájdalom miatt, de kezd kitisztulni a kép. A Sharingan eltűnik a szemeim elől, ugyanúgy, ahogy az Akatsuki köpeny is. A hosszú szürke haj röviddé válik, a régen rabul ejtő arc pedig egy másik ismerős arcá alakul át.
  - Őt választottad a falu helyett! Egy gyilkost a családod helyett! - sziszegi az arcomba.
     A férfi jó barátom volt még régen. Egy osztályba jártunk az akadémián, és bár nem volt túl szoros a kötelékünk, mégis sokat lógtunk együtt. A barátnője egy Uchiha volt, egészen addig, míg Itachi... szóval addig az estéig. Tudta jól, hogy haragszom Itachira, sőt gyűlölöm, mégsem volt képes áthidalni azt az aprónak nem nevezhető tényt, hogy én voltam mindaddig a gyilkos barátnője. Azóta szinte kerüljük egymást, beszélni sem beszéltünk egészen mostanáig.
     A dühtől eltorzult arcot most van alkalmam jobban szemügyre venni. Kékek a szemei, közel sem olyanok, mint Itachinak, mégis valahogy Kazuki is értett ahhoz mindig is, hogy hogyan kell egy egyszerű pillantással levenni a lányokat a lábukról. Persze nem úgy, mint jelenleg engem. A sötét haj színben szinte megegyezik volt pároméval, talán csak néhány árnyalatnyi különbség van, a rövid tincsek mégis vonzák a női kezeket, szinte azt ordítva "Túrj bele!".
     Levegőt alig kapok, köhögnöm kell, ami rögtön el is tereli a figyelmem minden olyanról, amire az imént gondoltam. Szólásra nyitom a számat, azonban egy hang sem jön ki ajkaimon. Kazuki dühös szempárjába meredve nézek, miközben igyekszem azt tettetni, hogy nem ijedtem meg tőle. Sosem szerettem, ha legyőznek, ám most be kell látnom, semmit sem tudok tenni a férfi ellen. A Sutaganom már eltűnt a felszínről, és bárhogy próbálom, nem tudom előhívni. Legyőzött, és ez olyan dühítő...
     Zaj szűrődik ki az Akatsuki házból, mire Kazuki elkapja arra a fejét. Gúnyos mosollyal fordul vissza felém.
  - Az új barátaid már keresnek. Ó, Meake, ha tudnád, mennyire szívesen vágnám ki a szívedet a helyéről, hogy ugyanolyan fájdalmat okozzak Itachinak, mint amit akkor éreztem... Tudod, mikor a kis szívszerelmed megölte az egész Uchiha klánt. Emlékszel még a nevelőszüleidre? Biztosan most undorral és megvetéssel néznek téged odafentről. Egy csalódás vagy, Tenshi.
     A szavak szinte késként fúródnak a szívembe, ahogy felrémlik előttem a Mama és a Papa emléke. Tisztában vagyok azzal, hogy nem omolhatok össze újra, hiszen akkor Kazuki biztosan elmegy az Akatsukihoz. Kétségtelen, hogy ki jutna ki győztesen abból a házból, több falubéli halálesetet pedig már nem szeretnék.
     A kezén villámok cikáznak végig, ami egyértelmű jel számomra. Tényleg végezni akar velem, méghozzá egy chidorival. Kazukinak nincs kimondottan olyan képessége, ami a klánjához köthetné, viszont a faluban ő az egyik olyan ninja, aki kiválóan tudja használni a villám elem képességeit. Hozzá csak ez az egy elem fűződik, így mindig is arra törekedett, hogy minden technikát tökéletesre fejlesszen.
     Pár pillanat, és a kezének fojtogató szorítása eltűnik. A földre esek, térdem koppan a poros talajon, ámde nincs sok időm siránkozni emiatt. Kazuki az Akatsuki ház felé fut, miközben tökéletes chidorit idéz elő. A falra felugrik, az előtte lévő téglasorba vágja a kezét, ami a jutsu hatására nagy porfelhővel jelzi nekem, hogy bizony a férfi átjutott a falon nyíló hatalmas lyukon keresztül. Konan felsikít a hirtelen ért támadástól, ami helyrerázza az én agyamat is. Valaki ma éjjel meg fog itt halni!
     Mikorra odaérek a házhoz, már teljes káosz uralkodik bent. A falutársam által vájt kráteren keresztül én is hamar bejutok az épületbe, méghozzá azonnal az emeletre. Kazukit hárman veszik körbe, Hidan, Kakuzu és Konan. Hidan mögött ott áll Nichi is, akit gyanítom, hogy a szürke hajú egyén nem enged előrébb, legalábbis a lány arckifejezéséből erre tudok következtetni. Konan félig szétbomlott már apró origami lepkékre, amelyek körülveszik a nőt, támadásra készen. Kakuzu pedig csak áll. Nincs támadó pozícióban, mégis a szemeiből tükröződik, hogy minden idegszálával Kazuki mozdulataira összpontosít.
     Itachi jelenik meg a lépcső tetején, talán a zajongásra lett figyelmes, Kazu szeme pedig azonnal rá siklik. A fiatalabbik fiú szeme szikrákat szór, ahogy tudatosul benne, Itachi él és virul, miután a klánunkat apró miszlikbe szaggatta. Az Akatsuki tagok egy pillanat alatt rájönnek, miről is van szó, és utat engednek Itachinak, hiszen ez a küzdelem csak hármunkra tartozik. Nem kétlem, hogy ha baj lenne, mindegyikük a segítségünkre sietne, de jelenleg túlerőben vagyunk, így nem lehet probléma. Már csak az a kérdés, én kinek az oldalán is állok pontosan? A faluén, amelyben felnevelkedtem, vagy az Akatsukién, ahol ott van az exem, akit teljes szívemből szerettem, de ugyanakkor ebben a csapatban van a családom gyilkosa is. Ráadásul a kettő egy személyben egyesül.
     Mire észhez térek, Kazuki egy kunait szúr Itachi hasfalába, a mozgása olyan gyors, hogy alig tudom követni, mégis ez a cselekedete felébreszt a kábulatomból. Sziszeg valamit Ita felé, de nem tudom kivenni a szavakat. Itachi emeli a karját, de ekkor ismét beléfúródik egy kunai.
     A szemeit érzem magamon, a tekintetünk találkozik. Néma kérdésként üzenem neki a tekintetemen keresztül: "Miért nem véded meg magad?" Miért csinálja ezt? És én miért nem teszek semmit? Egyátalán mit kellene tennem? Minden olyan gyorsan történik, hogy alig tudom felfogni, és a többiekre nézve látom, hogy ők is hasonlóképpen vannak ezzel kapcsolatban. Itachi szeméből pedig csak egyvalamit tudok kiolvasni válaszként: "Miattad."
     A vörös köd az agyamra száll, és fogalmam sincs, hogy Itachira haragszom jobban a múlt miatt, vagy Kazukira, mert bántja Itachit. Annyira képtelen vagyok még saját magamon is kiigazodni, hogy fel sem tűnik, hogy megindultam feléjük, csak akkor tudatosul bennem minden, mikor egy erős kar hátrébb ránt, előttem pedig élettelenül esik össze a férfialak.
     Könnyeim elerednek, a kezemből kiesik a kunai. Kazuki vérben fekszik, a hátában pedig nagyjából húsz döfés éktelenkedik. Én sem vagyok jobb Itachinál vagy az itt lévő ninjáknál. Én is ugyanolyan selejt vagyok, mint ők. Egy gyilkos, egy féreg, aki képes kioltani ártatlan életeket is, ha kell. Megöltem a falum egyik tagját, egy volt barátomat, egy bajtársat.