2015. február 10., kedd

Shooting Star - Epilógus




     Kinyitom a szemem, felülök az ágyban. Körülnézek, a Los Angeles-i szobámban találom magam. Hosszú, sötétbarna hajamat hátratúrom, ami már így is kócosan ékeskedett fejemen.
     Kinézek az ablakon. Los Angeles utcáit bevilágítják a Nap sugarai, amik most az én arcomba is belesütnek. Hunyorítok kicsit, majd inkább feladom a küzdelmet a Nap ellen, és visszamászok az ágyamba.
     Csak álom volt minden? Nem, az nem lehet! Aoi... - gondolom magamban, majd a gazettes fiúra gondolva megindulnak könnyeim. - És a BlackSoul... Nem is létezik. Nem vagyok énekesnő a barátnőimmel közös bandában...

***

     A park most gyönyörű. A kövekkel kirakott kis járdán sétálok, a természet szépségében gyönyörködöm. Így tavasz közepén már a fák kivirágoztak, a madarak csicsergése betölt mindent. Elmosolyodom, hisz ez az egyik kedvenc évszakom. A madarak egyik fáról a másikra repdesnek, a kis mókusok pedig egy-egy magasabb fa ágain rohangálnak. Istenem, régen mennyit jártam ide ki! Csak valahogy már néhány éve nem volt időm rá.
     Felnézek a kék színű égre. Most olyan tiszta. Egy felhő sem ront bele az összhatásba.
     Ismét eszembe jut Tokió és az ott "történtek". Nagyot sóhajtok még mindig az égre nézve.
- Bár valóság lett volna!

2015. február 9., hétfő

Shooting Star - 8. fejezet


     Az adrenalin egyre csak nő bennem, szívem szinte kiugrik a helyéről, de még mindig nem tudok mozdulni. Fogalmam sincs, mennyi perc telhet el így, ebben az állapotomban, de a zenét már kint hallom.
     A csajok kitalálták, hogy a koncertet egy ének nélküli ráhangoló zenével kezdjük, amibe én bele is mentem, hisz még így is egy kis időt nyerek. Nii kicsit furcsálta eleinte, hogy belemegyek, de nem nagyon adott neki hangot, a többiek meg elkezdték a szervezkedést Kimivel az élen.
  - Mea, most jösz te is! - figyelmeztet a menedzserünk, mire én visszatérek a valóságba, körülöttem megindul az élet. A mikrofont a kezembe adják, és a színpadhozhoz vezetnek szinte erőszakkal. Sokkal inkább mennék vissza az öltözőbe, ahol nem figyelnek, csakhogy nem tehetem ezt a bandámmal. A csajok számítanak rám.
     A színpad mellől tökéletesen látom a lányokat, mind a négyen mindent beleadnak.
Lábaim megremegnek, érzem, hogy már nem sokáig tartják meg súlyom. Szédülök, de most nem törődök avval.
     Kimi elkezdi a következő számot, ami a listán az első olyan, amiben már az én énekem is szerepel. Akiko belekezd a basszusba, majd Nao és Nii is a gitározásba.
Lehunyom a szemem, várom, hátha felébredek, vagy hirtelen minden beugrik, amire nem emlékszem. De egyik sem következik be, helyette a lányok elérnek ahhoz a részhez, mikor énekelnem kéne. Egy hang sem jön ki a torkomon, a lábam sem mozdul, hogy kilépjek a tömeg elé. Csak a színfalak mögött megbújva várok még mindig arra, hogy felébredjek.
     Nii hátrébb lépked, hogy lásson engem, bíztatóan néz rám, ahogy a dobok mögül Kimiko is. Mégsem tudok semmit sem tenni.
  - Mea... - szólal meg mellettem egy édes, azonban mély hang. Felé kapom a tekintetem. - Nem lesz baj. Csak lépj ki, és kápráztass el mindenkit! - vigyorog.
  - Én... Nem emlékszem semmire. Fogalmam sincs, hogy kerültem Tokióba, hogy jöttünk össze, hogy egyátalán mikor lett bandám. Abszolút semmire sem emlékszem! - tör ki belőlem minden gondom.
     A sötét íriszekbe nézek, sóhajtva nyugtázom, hogy sikerült teljesen ledöbbentenem. Szemeimbe könnyek gyűlnek, nem akartam, hogy mindent megtudjon.
  A zene leáll, a rajongók morranva veszik tudomásul, hogy a koncert pillanatnyilag tolódik egy kis időt. Kimi a dobok mögött elkezd a felszerelt mikrofonba beszélni, hogy addig se legyen fennakadás.
- Miért... miért titkoltad ezt eddig előlem? - szólal meg Aoi még mindig döbbenten. Hangja csalódást sugároz felém.
- Féltem. Mert még én magam sem tudtam, hogy csak én vagyok-e őrült, vagy ez tényleg valóság - suttogom.
- Mea... - jelenik meg mellettem Nichi. - Baj van?
- Nincs. Csak ez a koncert...
- Kezdjétek előlről a számot! - szól ismét Szerelmem, mire a Watanabe lány bólint, majd visszamegy a színpadra.
- Mi? Aoi, én nem... - kezdem rögtön a tiltakozást, de Yuu egyik ujját a számra teszi.
- Menni fog! Bízom benned! - mosolyog rám, majd elmegy.
- Aoi! - sipítom.
A zene ismét elér ahhoz a részhez, amikor énekelnem kell. Mély levegőt veszek, a mikrofont lassan magamhoz emelem, majd énekelni kezdem a szöveget a szememet lehunyva. Hangom betölti az egész koncerttermet.
Adrenalin, izgalom és egyre erősödő bátorság. Ezeket érzem csak most, ebben a pillanatban. Kinyitom a szemem, barátnőimre nézek, akik bíztatóan rám vigyorognak. Én is küldök feléjük egy mosolyt.
Hangom egy kis időre elhal, ahogy a számban következnie kell. Ezután pár másodperc múlva ismét az énekem hasít a levegőbe, mire a rajongók a nevemet kezdik kiabálni. Na gyerünk, Mea! Most vagy soha!
Énekelve szökkenek ki a színpadra, mire a tömeg ismét hangosan tombol. Végignézek az embereken. Többségében fiatalok vannak, mindenkin látszik, hogy a rock stílus áll közelebb hozzájuk.
A zene ismét elhallgat, vége a számnak.
- Köszöntünk mindenkit! Örünk, hogy ennyien összegyűltetek ma, hogy hallhassatok minket. A szám elején volt egy kis fennakadás, de már nincs baj. Jó szórakozást, és érezzétek jól magatokat! - kiabálom az utolsó mondatot a mikrofonba, mire a tömeg tombol.
A csajok belekezdenek egy újabb számba, ami lassú. Lassan kezdem énekelni a szöveget, közben elindulok a színpadon.
Az emlékek megrohamoznak. Amikor kijöttünk Japánba, az első találkozás Aoival, és a csajokkal mikor összeálltunk bandává. Minden eszembe jutott most ott fent a színpadon. Végig csak ez kellett. Hogy érezzem az adrenalint, lássam a tömeget, akik csak miattunk jöttek ide most. Hogy a barátnőimmel csapjunk egy hatalmas bulit. Én itt vagyok otthon, a színpadon. Végre eszembe jutott minden!

2015. február 8., vasárnap

Shooting Star - 7. fejezet




Reggel fájós fejjel ébredek. Aoi mellkasán fekszem, elég kényelmes. Felnézek szerelmem arcára, békésen alszik még. Arca olyan, akár egy ártatlan kisfiúé. Elmosolyodom.
Néhány percre még lehunyom a szemem, képzeletben videóként pörögle előttem a tegnap éjjel. Bársokat ittam, de mindenre emlékszem, ami ebben a hálószobában történt köztünk.
Felkelek, és elvégzem reggeli teendőimet, majd lemegyek a konyhába. Reggelit kezdek csinálni, azonban egy kósza gondolattól ledermedek.
- Te jó ég! - adok hangot kiakadásomnak, majd jobbnak látom, hogy inkább leüljek, mert kis híján a szívroham kerülget. Kedvesem ezt a pillanatot ragadja meg a megjelenéshez.
- Kicsim, jól vagy? - gugol székem elé, szemei aggódóan csillognak rám.
- Aoi... Ma lesz a koncert! - cincogom, mire Yuu megkönnyebbülten sóhajt.
- Azt hittem, rosszul vagy. - áll fel. - Figyelj! A banda sokat gyakorolt, igaz?
- Igen. - A többiek jók is, nade én...
- Tudod a szövegeket, igaz?
- Igen. - Nem.
- A hangod sem ment el...
- Tudom. - Kell jó sok fagyi, attól csak elmegy!
- Akkor meg nincs baj! - mosolyog rám.
- Nincs. Nincs semmi baj - bújok hozzá. De még mennyire, hogy van baj! Nememlékszem semmire, ember! Bár ezt jobb, ha nem tudod se te, se senki más, a végén még agyturkászhoz cipelnétek.
A délután egésze készülődéssel megy el. Ebéd után azonnal tartunk a csajokkal még egy főpróbát,majd a hangszereket el is szállítják a koncert helyszínére. Így a délután további része nagyjából csakformaiságokkal megy el.
A koncertig már csak néhányóra van vissza. A csajokkal azöltözőben várjuk a srácokat, mind az öten idegesek vagyunk. Valaki a lábán dobolva vezeti le a feszültséget, más a körmét rágva. Én a fel-le mászkálást választom.
- A hangszereket felhangoltátok? - kérdezem már a milliomodik kérdésem még evvel is idegesítve a társaimat, bár ez nem szándékos.
- Igen - sóhajt idegesen Nao.
- A dobok is rendben vannak? - fordulok a Noroshy lány felé.
- Igen, de már mondtam.
- Még egyszer ellenőriznem kell a mikrofont! - indulok ki,de Nii elém áll.
- Már tízszer ellenőrizted. Különben is, ez nem a te dolgod! - teszi vállamra a kezét.
- Higgadj le! - szól rám Akikois. Bólintok.
A fiúk megérkeznek, éppen, hogy csak köszönésre van időnk, mert máris hozzák a ruháinkat. Magamhoz szorítom Aoit, mintha el sem akarnám többé ereszteni.
- Menni fog! - bíztat.
- Kéz- és lábtörést! - vigyorog Kai, majd a GazettEkimegy, így Aoitól is el kell válnom.
- Lábtörés!? - akadok ismét ki, a mai nap folyamán már Isten tudja, hányszor.
- Nyugi! - ölel át Nii.
A ruhákat felhúzzuk, sminkünket megcsinálják. Kinézetre olyanok vagyunk, mint bármelyik másik női rockbanda. A fekete, a vörösés a sötétkék színek dominálnak jobban, mind ruha ügyileg, mind sminkben.
Hangpróbát tartok mikrofon nélkül, de az idegesség miattolyan sokszor lesz hamis éneklésem, hogy végül lemondóan sóhajtva ülök le.
- Ez nem fog menni - osztommeg gondolatom bandatársaimmal.
- De, menni fog. Mi vagyunk a BlackSoul, és tarolni fogunk! - mondja lelkesítőenKimi, mire ismét sóhajtok.
- Én meg Mea Tenshi, és úgyis bénázok! - mondom ugyanolyan lelkesedő hangon.
- Ha így állsz hozzá... - vágja hozzám Naomi.
- BlackSoul, kezdés van! - szól be a menedzserünk.
- Végem! - sipítom. A csajok elindulnak ki, én meg csak ott állok, mint egy darab kő,ledermedve, miközben szívemmajd kiugrik a helyéről.

2015. február 7., szombat

Shooting Star - 6. fejezet




A próbateremben ismét elpróbálunk mindent. Most sokkal többet rontok, mint tegnap, ami megzavarja a csajokat is.
- Mea, ma nem vagy a toppon... - szólal meg Kimi.
- Baj van? - lép mellém a gitárjával Nichi.
- Csak izgulok - válaszolok halkan.
- Mindannyian izgulunk, de ezeket a számokat már milliószor eljátszottuk - szólalmeg hosszú idő után most először Naomi.
- Tudom, de...
- Hamisan énekelsz - mondja Akiko.
- Tudom! - kelek ki magamból. - Igyekszem, jó?
- Bocs, csak én is rohadt ideges vagyok - ül le Aki-chan.

***



Este már elkészülve várom Aoit. Egy szürke ruha van rajtam, ami több vékony anyagból áll, lépcsőket alkotva. A tetején egy pánt tartja meg rajtam az anyagot. Hozzá felhúzok egyfehér magassarkút, füstösre sminkelem magam, majd leülök, és várok.

***



Az étel isteni, Yuu próbálja fenntartani a jó hangulatot, ami sikerül is neki. A vörösbort kortyolgatjuk, kissé a fejembe száll. És innen... képszakadás.
Mikor legközelebb feleszmélek, már otthon vagyunk. Yuu vadul falja ajkaimat, ő is ivott jócskán alkoholt. A szobába táncolunk, közben egymásról vesszük le a ruhadarabokat, de egy pillanatra sem szakadunk el egymástól.
Fehérnemű. Csak ez van rajtunk, mikor a puha ágyra lök, és fölém gördülve veszi kezelésbe nyakamat. Beletúrok a hajába, lehunyom a szemem, és élvezem puha ajkait, ahogy egyre lejjebb kalandozik testemen. Ajkaimon kicsúszikegy sóhaj, mire Aoi vigyorogva néz fel szemeimbe. Vágytól ködös, sötét tekintete szinte beszippant.
- Szeretlek! - suttogja ajkaimba, miután feltornázza magát hozzám. Szívem hevesen kezd dobogni már ettől az egy szótól is. Lágyanmegcsókol, testemet kissé megemelem, hogy minnél jobban hozzá tudjak simulni. Aoi ezt kihasználva alám nyúl, és egy pillanat alatt szabadít meg melltartómtól. Végigsimít melleim között, majd le a hasamon, míg belenem ütközik bugyimba.
- Aoi! - sikkantok fel, ahogy a fiú ujjai besiklanak a vékony anyag alá.
- Mi az? - vigyorog a srác velem szembe.
- Akarlak! - nyögöm, miközben letépem róla az alsóját. Ő is ugyanúgy tesz, majd lassan belémsiklik. Felsikkantok ismét, mire Aoi mozogni kezd.
Nyögéseink betöltik az egészházat.

2015. február 6., péntek

Shooting Star - 5. fejezet




A papírokat a kezemben tartom, rajta a dalszövegeink. Kimi a dobok mögé ül, Nao és Nii a gitárokat felkapják, majd egykorty víz után Akiko is felveszi basszusgitárját. Kimi belekezd a ritmusba, majd megszólal a basszusgitár is, legvégül pedig a két szóló is.Mikor kell elkezdenem az éneket? És egyátalán milyen dallamban?
Nii rámnéz, de a gitározást nem hagyja abba. Kimi leáll adobbal, majd lassan a gitárok is elhallgatnak.
- Mea, baj van? - szólal meg Nao.
- Én... - suttogom.
- Miért nem énekeltél? - kérdezi meg Kim.
- Baj van? - teszi kezét a vállamra Nichi.
- Sajnálom - nyökögöm. Miért vagyok ilyen szerencsétlen? - Kezdjük újra.
Ismét belekezdenek a csajok, majd mikor elérkezünk ahhoz a részhez, hogy énekelnem kéne, Nii rámnéz bíztatóan. Elkezdem az első dallamra, ami eszembe jut, énekelni a szöveget, majd megkönnyebbülten veszem észre, hogy illik a zenéhez. Hangom kissé megremeg, majd rontásom hatására halkabban kezdek énekelni.
Eljátszuk azokat a számokat, amiket még el fogunk játszani a koncerten, majd a próbát befejezettnek tekintjük mára.
Mindenki szép lassan hazamegy, így én is elindulokhaza.
***
Másnap a csengő rikácsolására ébredek. Kómásan megyek kinyitni, nem foglalkozom avval, hogymegjelenésem nem éppen a legjobb.
A bejáratnál Aoi áll, mire szemeim egy pillanatra tágra nyílnak, majd gyorsan rohanok be a szobába. Nem láthat meg így! Gyorsan kifésülöm a hajam, megmosakodok, és felöltözök. A tükörbe nézve elfogadhatónak nyugtázom magam.
A nappaliba kilépve megpillantom szerelmemet. Hozzá lépek, átölelem, megcsókolom.
- Neked is jó reggelt, édesem! - mosolyog.
- Hogyhogy nem a kulcsoddal jöttél be? - kérdezem.
- Itt felejtettem tegnap. - mutat az asztalra, ahol csakugyan ott van a kulcs.
- Oh... - adom a bő választ. - Mai program?
- Elviszlek egy jó kis étterembe este - kacsint, mire elmosolyodom.
- Rendben. Délután úgyis próbálnunk kell a lányokkal.
- Holnap koncert.
- Igen - sóhajtok. Félek. Borzasztóan. Ha elrontom a szöveget... vagy a dallamot... az egész világon rajtam fognak röhögni.
- Hé, ne aggódj! - simít végighajamon Yuu, mintha olvasott volna a fejemben. Bólintok.

2015. február 5., csütörtök

Shooting Star - 4. fejezet




Elkezdődik a buli. Uruha kapcsol zenét, Aoi előkeresi a piákat. Időközben kiderül, hogy Naomi Uruha párja, Kimiko Kai szerelme, Nichi Rukival jár, valamint Akiko Reitával alkot egy párt. Végignézek a társaságon. Boldog szerelmeseket látok, akik a párjaikkal vannak elfoglalva. És ekkor felcsendül egy dallam. A lányok elmosolyodnak, a fiúk vigyorognak. Én csak állok, és hallgatom a szöveget. A lány hangja, aki énekel, nagyon ismerős nekem. Kis idő múlva rá kell jönnöm, az én hangom. Én vagyok a banda énekese? Nane már!
Aoi mögém áll, átölel. Belesimulok ölelésébe, úgy hallgatom a számot. Be kell, hogy valljam - és ezt nem egonak vagy nagyképűségnek szánom -, hogy a BlackSoul ütős rockbanda. A szám angol nyelvű.
Mikor végetér a szám, Reita megszólal.
- Nagyon jók vagytok. És kétnap múlva koncert!
Ismét elkap az idegesség, hisz egy számunkat sem tudom.
- Minden rendben? - karol átAoi.
- Persze, csak a koncert...
- Ugyan, simán lenyomjátok. Utána meg bulizunk egyet. - vigyorog Uruha. Elmosolyodom, majd belesimulok Aoi ölelésébe.
Folytatjuk a bulit, és én valahogy megint elfelejtem akoncertet és Los Angelest. Mintha tényleg már hosszú ideje Tokióban élnék a barátaimmal és Aoival.
***
Másnap reggel Uruhánál térek magamhoz. A kanapén ülve aludtam el Aoi ölelésében. Körülnézek. Aoi engem ölelve szuszog, Uruhaés Naomi eltűntek, Reita és Akiko összegabajodva alszanak, ahogy a Kai-Kim páros is. Ruki és Nii szintén sehol. Rápillantok a faliórára,majd felsikítok.
- ÉBRESZTŐ MINDENKI!!! DÉLUTÁN KETTŐ VAN! - pattanok fel. Abban a pillanatban kapok arcomba egy párnát Kimi jóvoltából.
- Kussolj már ilyenkor hajnalban! - morrogja.
- Délután kettő óra van. - ismétlem, mire Kimiko és Akiko egyszerre pattannak fel.
- Már rég próbálnunk kéne! -rohan a konyhába Aki-chan. Tölt egy csésze kávét, minthacsak otthon lenne.
- Nichi és Ruki már bent vannak. - nézeget egy papírt Kim.
- Megkeresem Naoékat! - ugrik fel Aoi. Felmegy az emeletre, majd már csak egysikítást lehet hallani, meg kiabálást. Nemsoká szerelmem lejön full pirosan.
- Talán nem kellett volna felmenned. - szólalok meg, mikor rájövök, Aoi miért vörös.
- Legközelebb más megy. - motyogja Yuu, és átölel. Arcát a nyakamba fúrja.
- Ők... AZT csinálták? - kezd röhögni Reita. - És te rájuk nyitottál? - gurul a röhögéstől.
- Nagyon vicces! - jön le szintén vörösödve a Naomi-Uruha páros.
- Bocs, csak... - törölgeti könnyeit Rei.
- Csak még mindig kettő óravan, és próbálnunk kéne! - szólalok meg témát terelve. Nao egy hálás pillantást vet felém.
Gyorsan elkészülünk mindannyian, majd bemegyünj a próbaterembe.

2015. február 4., szerda

Shooting Star - 3. fejezet




     Aoi még egy ideig nálam marad, majd hazamegy mondván, hogy még el kell készülnie a bulira.
     Én is átöltözök, kivasalom a hosszú, barna hajam, kisminkelem magam feketével, szokásos dorkómat felhúzom, majd a tükörbe nézek. Valami még hiányzik. Végigmérem magam, majd rájövök, mi kell még. Előveszem kontaktlencséim, majd behelyezem szemembe. Mikor ismét belenézek a tükörbe, már nem a jól megszokott, barna tekintetem néz vissza rám, hanem helyette vérvörös íriszek. Imádom ezt a kontaktlencsét.
     Zsebembe teszem a telefonom és a kulcsom, majd a nappaliba megyek, és várom Aoit. Megkértem rá, hogy jöjjön el értem. Nem mondtam indokot, nem is kérte, de muszály volt elhívnom, mert fogalmam sincs, hova is kéne mennem.
     Nemsoká a zár kattanását hallom, ami csak egyet jelenthet: megjött Shiroyama Yuu.
  - Kicsim, megjöttem! - kiabál be. Azonnal mellette termek.
  - Itt vagyok!
  - Mehetünk?
  - Persze. - mosolygok.
     Uruha nem lakik tőlem olyan messze. Negyed óra alatt ott is voltunk Yuu kocsijával. Kiszáll, megkerüli a kocsit, majd segít kimászni.
     Bemegyünk az udvarba, csengetünk. Az ajtó kinyílik, egy lány áll előttünk.
  - Mea! - ugrik a nyakamba. Elmosolyodom, hisz ismerem a lányt. Egy suliba jártunk még Los Angelesben. Kijött tanulni, hogy mikor elvégzi a sulit, visszatérhessen hazájába. Fuchida Naomi. Visszaölelem.
  - Nao, szia. - mosolygok. Reflexből majdnem megkérdezem, mit keres itt, de inkább lakatot teszek a számra. Az ajtóban megjelenik mégegy lány, amitől nagy vigyor jelenik meg arcomon. A következő pillanatban már a nyakában csüngök. Hosszú, vörös haja meglibben a hirtelen támadástól. - Nichi! - szorítom magamhoz.
  - Mea, mi történt? - kérdezi meglepődve a levegőt már alig kapó Watanabe-lány.
  - Csak hiányoztál. - mosolygok, közben elengedem.
  - És én nem? - szólal meg mellettem mégegy ismerős hang. Felé kapom a fejem. Kimiko Noroshy.
  - Kimi! - ugrok a nyakába, mire felnevet.
     A Noroshy lány is félig amerikai, félig japán, akárcsak én. Közös tervünk volt, hogy egyszer kijövünk Japánba.
     A háttérben még egy szőkés hajú lány bújik meg. Akiko-chant onnan ismerem, hogy mikor írtam blogot, olvasta, ahogy én is az övét. De hogy kerülnek tényleg ők ide?
  - Na akkor mindenki itt van, kezdődhet a buli! - vigyorog Kimi, amin már meg sem lepődök. Szóval akkor mi lennénk együtt a BlackSoul!?

2015. február 2., hétfő

Shooting Star - 1-2. fejezet




     Tokió utcáin sétálgatok, késő este van. Bár már nagyon sötét van, mégis tisztán ki tudom venni a közeledő férfi alakját. De hogy kerülök én Tokióba? És miért jön felém vigyorogva Aoi, a the GazettE gitárosa? Mikor elém ér, megölel és megcsókol. Pechemre pont most lett vége az álmomnak. Kinyitom a szemem, felülök, körbenézek a szobában. Csak egy álom. Megint csak egy álom volt.
  -Bár valóság lenne! - mondom ki hangosan a következő gondolatom, miközben kinézek az ablakon a sötét éjszakába. Az égről egy hullócsillag hullik le épp, mikor kimondom kívánságom. - De szép! - bámulom a fényes csillag útját, majd mikor eltűnik, nagyot sóhajtok. Visszadőlök az ágyba, takarómat a fejemre húzom, és nemsoká ismét elalszom.
     Másnap korán kelek. Szokásosan elkészülök, majd elindulok munkát keresni. 25 évesen már nem járok iskolába, munkám nincs, viszont nagyon kéne a pénz a megélhetésre és a lakbérfizetésre. Az utcára kilépve megtorpanok. Japán emberek sétálnak el előttem mindenki a maga dolgára sietve. De hogy kerül ennyi japán Los Angelesbe? És mi lett az utcával? Egy éjszaka alatt megváltozott minden. Még kicsit sokkolva indulok el az utcán. Egy kis idő után már úgy érzem, mintha tényleg mindig Japánban éltem volna. Bemegyek egy élelmiszer boltba, hogy valami ételt vegyek. Furcsa módon a már oly jól megszokott angol nyelv helyett automatikusan japánul kezdek beszélni. De hogy tudok folyékonyan ezen a nyelven beszélni, mikor csak pár szót ismerek belőle? Döbbenetemet leplezve, mosolyogva elköszönök az eladótól, és kilépek ismét a szabadba. A vásárolt ételt a táskámba teszem, és elindulok ismét munkát keresni.
     Tokió nagyon nagy város. Nem tudom, hogy kerültem ide, de már biztos vagyok benne, Japánban vagyok. Munkát sikerült szereznem, egy lemezstúdióban fogok dolgozni. Japán híres énekesei, bandái fognak megjelenni a munkahelyemen nap, mint nap. Talán sikerül találkoznom a the GazettE-val is.
     Fáradtan megyek haza. Kinyitom az ajtót, majd magam után be is zárom azt. Megfordulok, megtorpanok, a kulcsom kiesik a kezemből. Nem azért reagálok így, mert Japán egyik legnagyobb sztárja áll előttem, hanem azért, mert a zárt ajtón valahogy sikerült bejönnie.
  - Szia! - köszön mosolyogva. Késve bár, de mosolyát halványan viszonzom.
  - Szia. Hogy jöttél be? - kérdezem meg, amin gondolkozom. Felmutatja kulcscsomóját.
  - Még te adtál kulcsot. - válaszol. Pislogok néhányat, majd a kulcsomat a helyére akasztva beljebb megyek a nappaliba.
  - Okééé! - válaszolom kis szünet után. Aoi is beljebb jön, majd leül a kanapéra.
  - Baj van? Idegesnek tűnsz. - néz rám. Hogyne lennék ideges, mikor itt vagyok Japánban, sikerült a PSC-nél munkát találnom, ráadásul most itt van mellettem az a személy, akiről csak álmodhattam, hogy megismerem. És nem csak itt van velem, de még kulcsa is van a házamhoz.
  - Nincs semmi baj. - válaszolok mosolyogva. Aoi közelebb csúszik, átöleli a derekam, mire elpirulok.
  - Most teljesen olyan vagy, mint amikor kijöttél lakni. - vigyorog rám. Oldalra tűri sötétbarna hajam, és közelebb hajol. - Fura vagy... - gondolkodik el. Naná, hogy az vagyok, hiszen arra sem emlékszem, hogy valaha is jártam Japánban, nem ám arra, hogy ki is költöztem!
  - Fu-fura... Ezt hogy érted? - vonom össze szemöldököm.
  - Máskor nem szoktál azért elpirulni, mert átölelem a derekad. - magyarázza. - Eleinte ilyen voltál, mikor megismertük egymást, de azóta sokat változtál.
  - Tényleg? - lepődök meg. Már hova változtam?
  - Igen. Egy angyalból démon lettél.
  - D-démon... És az jó?
  - Igen. Szeretem a démonokat. - vigyorog, majd megcsókol. Démont akarsz? Az leszek. Amennyire csak tudok, olyan vadul csókolok vissza. Karjaim a nyaka köré fonom, átmászok az ölébe, és vele szembe leülök. Aoi belemosolyog a csókba, és méginkább közelebb húz magához. - Na ez már sokkal inkább hasonlít az én Meámra! - vigyorog.



2. fejezet



     A délután további részében nem is gondolok egyátalán arra, hogy mégis hogy kerültem én Tokióba, mikor abszolút a közelében sem voltam. Sokkal inkább élvezem a gitárosommal együtt töltött időt. Az időt elbeszélgetjük, de persze úgy teszek, mintha mindent tudnék, hogy már rég itt vagyok Tokióban, hogy személyesen is ismerem a GazettE tagjait és a párjaikat. Bár nevek még nem kerültek szóba, hogy kinek ki a párja, de úgy teszek, mintha tudnám, kikről van szó.
  - Ma buli lesz. - jelenti be vigyorogva a jelenleg fekete hajú szólós.
  - Csúcs! Hol? - vigyorgok.
  - Uruhánál.
  - Rendben. - válaszolok, mintha teljesen hétköznapi lenne, hogy Uruhánál bulizunk. Belül persze be vagyok zsongva. - És még kik lesznek ott?
  - Csak a GazettE és a BlackSoul. - BlackSoul? Ismerősen cseng, mégsem jut eszembe senki sem erről.
  - Az... jó.
  - Ugyan, tudom, hogy izgatott vagy a koncert miatt, de nem lesz gond. - próbál lelkesíteni. Szóval GazettE koncert lesz? Még sosem voltam egyen sem, legalábbis nem emlékszem.
  - Tudom. A GazettE mindig nagyszerű koncerteket ad. - mosolygok.
  - Mi? Én most a ti koncertetekről beszélek. A BlackSoul sikeres koncertet fog összehozni.
  - MI? KONCERTEM LESZ? - akadok ki. Bandában vagyok? Jó tudni!
  - Elfelejtetted?
  - El. - vakargatom zavartan a fejem. - Mikor lesz a koncert?
  - Két nap múlva.
  - MI? KÉT NAP? - érzem, hogy már ájulásközelben vagyok.
  - Nyugodj meg! Nem lesz baj! - Hát kösz, Aoi, ez tényleg megnyugtat, mikor azt sem tudom, milyen dalaink vannak, vagy hogy rajtam kívül még kik vannak a bandában. Egyátalán milyen posztban vagyok?
  - Igen, tudom... - tettetek nyugodtságot. - És... a dalok... melyikeket játszuk el?
  - Nálad van a lista. Meg természetesen az egész banda is kapott egy-egy példányt.
  - Oh... - adom a nagyon értelmes választ.