2013. augusztus 23., péntek

Aishiteiru - Epilógus




Mikor a világon magadat érzed a legboldogabbnak, semmi sem számít. A múlt, a sok fájdalom, amit átéltél, mind mintha elszállnának. Mikor a Nagy Ő már a tiéd, csak a tiéd, a boldogságod határtalan. És talán ez így is marad örökre.

Két kar ölel át hátulról. Elvigyorodom, végigsimítok az egyik karon.
- Mehetünk? – hallom a mély hangot a fülemben.
- Persze – fordulok meg ölelésében, és lágyan ajkaimat az övéhez nyomom. Nem habozik, azonnal elmélyíti a csókot. Most, hogy már vége a tanévnek, valahogy a csókja is más. Sokkal felszabadultabb. Bár lehet, hogy ennek inkább az az oka, hogy már nem kell bújkálnunk és titkolóznunk.

Gaara felkapja a nagy táskámat, amiben mindenféle ruha és egyéb fontos dolog van, az övét is felkapja, majd nekiindulunk a nyári szünetnek. Csak mi egy egész nyáron át. Ő és én.


VÉGE

2013. augusztus 20., kedd

Aishiteiru - 21. fejezet




Lassan válnak el ajkaink egymástól, majd mikor kinyitom a szemem, a Sátánom csillogó szemeivel találom szemben magam. Rámosolygok, mire Ő is megkönnyebbülten elmosolyodik. Talán arra számított, hogy kezem csattanni fog az arcán a csók után?
- Ezt már előbb meg kellett volna tennem – néz a szemembe, és tudom, hogy nem magáról a csókról beszél, hanem a körülményekről. Hogy a nyilvánosság előtt csókoljon meg.
- Lehet. Nem mintha sokat változtatna a dolgokon – mondom ki a szavakat, mire arcáról eltűnik a mosoly.
- Nem változtat semmin?
- Miért, azt gondoltad, hogy igen? – vonom fel a szemöldököm.
- Reménykedtem benne...
- Hmmm... Így is, úgy is az én Sátánom vagy, szóval...
- Sátán!? – suhan át az arcán a megdöbbenés, a harag, majd a megkönnyebbülés és a szerelem. Csak nem eljutott az agyáig a szavaim értelme? – Szeretlek!
- Én is téged – mosolygok rá.
- Jaj, de romantikus! Milyen kár, hogy ennek vége! – hallom a Haruno lány idegesítő hangját. Sóhajtok egyet, unottan fordulok a pink felé.
- Mit akarsz? – nyomok el színpadiasan egy ásítást, látom, hogy nemtörődöm, unott stílusom idegesíti.
- Egy hülye, naiv kis liba vagy! – vigyorog gonoszan rám. Látom, hogy Gaara keze ökölbe szorul, kinyújtom elé a karomat, jelezve, hogy maradjon nyugton.
- Igen, és még? – nézek érdeklődve a lányra, ami szintén bosszantja, ez látszik rajta.
- Azt hiszed, szeret téged? – röhög szembe velem. – Tudod te, nekem is anno hányszor mondta? Utána mégis...
- HAGYD EZT ABBA! – ordít rá Gaara. Ránézek, még csak most tűnik fel, mennyire remeg a dühtől. Vagy a félelemtől? Nem tudom eldönteni ránézésre.
- Félsz, hogy kiderül a kis titkod, mi? – néz a vörös hajú fiúra Sakura. – El fog hagyni akkor, ugye tudod? Én mondtam, hogy távol kéne tartanod magad tőle. Mondtam, hogy hiába szereted, úgysem lehet majd a tiéd! Ha nem jöttél volna vele össze, talán most megkímélném a közös kis múltunktól!
- Te rohadt ribanc, kinyírlak! – szorítja meg a pink torkát a Sátán, és a falhoz szorítja. Ahogy nézem most, tényleg mintha magát a sátánt látnám szemeim előtt. Már nem azért nevezhetném így, mert olyan, mint egy sátán, hanem mert már Ő maga a sátán.
- Gaara! – lépek hozzá, elkezdem lefeszegetni kezeit a Harunoról.
- Gyerünk, ölj csak meg! Egyszer már úgyis majdnem megtetted! – hangzanak Sakura szavai, amik éles pengeként hasítanak a levegőbe.
- M-mi? – nézem őket felváltva.
- Téged is megpróbált megölni, nem igaz? – pillantott rám a lány.
- Fogd be a szádat! – szorítja erősebben a Sátán.
- GAARA, ELÉG LEGYEN! – sikítom, mikor látom, hogy Sakura szinte már fuldoklik. Nem akarom, hogy Gaara gyilkos legyen! – Kérlek! – nyüszítem megtörten. Gaara rám néz, szemeiből eltűnik a düh. Elengedi a fulladozó lányt, hátrébb lép.
- Vadbarom – hörgi a levegőt kapkodva a Haruno.
- Sabaku, mi ez az egész? Amiről Sakura beszélt? – nézek egyre közömbösebben Gaara szemébe.
- Egyszer... megtámadtam őt... – kezdi.
- Azért, mert terhes lettem tőle – teszi hozzá már jobb állapotban a pink.
- Terhes? – suttogom, és abban a pillanatban mélységes fájdalmat éreztem. Hát ilyen komoly volt kettejük között?
- Én nem akartam... – suttogja a Sabaku, azonban azt nem teszi hozzá, mit nem akart. Megtámadni Sakurát, vagy azt, hogy terhes legyen Tőle. Egy lépést felém lép, én pedig abban a pillanatban hátrálni kezdek. Kezeimet magam elé emelem.
- Ne gyere a közelembe! – sziszegem. Szemeiben mérhetetlen fájdalmat látok, de nem hat meg. Amit most lát, mikor rám néz, már nem maszk. Őszinte undort és megvetést sugárzok felé.
- Kicsim... – hangja megtört, sugárzik belőle a fájdalom.
- Ne szólíts többé így! – kiabálom. – Utállak! Undorodom tőled, és megvetlek, mert ezt tetted. Mert nem segítettél neki, mikor teherbe ejtetted, hanem meg akartad ölni. Valóban ilyen vagy. Hisz már tapasztaltam. Emlékszel, mikor elraboltál? – minden szavam kíméletlenül hagyja el a számat, az utolsó kérdés pedig szinte utolsó csapásként éri Őt. – Szerettelek! Nagyon. A világ voltál számomra, de már nem vagy több számomra, mint egy utolsó senki! – Körülöttünk az emberek mind döbbenten néznek ránk. Azt hiszem, nem hitték volna, hogy bárki is ilyen szavakat mer mondani Sabaku no Gaaranak. – Aki ilyet tesz egy nővel... Aki csak azért, mert ilyen felelőtlen, ilyet tesz egy nővel, az nem érdemel mást, csak megvetést – mondom ki az ítéletemet, majd megfordulok, és az utamból mindenkit kegyetlenül félrelökve indulok el a suli kapuja felé. Mára ennyi szenvedés elég volt.

A következő napokat otthon töltöm. Egyszerűen képtelen lennék Gaaraval találkozni. Tudom, hogy nem bírnám sokáig tartani magam, és az első szavára a karjaiba omolnék, sőt, még én kérnék tőle bocsánatot mindazért, amiket a fejéhez vágtam. Ezt pedig nem akarom. Át kell gondolnom mindent.

- Folyton rólad kérdez – mondja Setsuko egy ilyen iskolakerülős napom délutánján. Tudom jól, hogy a Sátánról beszél, de mióta történt az az esemény a suli udvarán, mindenkinek megtiltottam, hogy a nevét kimondják. Suigetsu és Deidara el is keztek viccelődni avvel, hogy "Tudjukki"-nek nevezték. Bár tudom, evvel csak engem akartak feldobni kissé, hátha egy apró mosolyt megeresztek, mégis minden szó, ami hozzá kapcsolódik, jegességgel töltött el.
- Nem érdekel – vágom rá.
- Mea... Tudom jól, hogy még mindig odavagy érte. – Hát igen, az utóbbi két napban nem épp az undort és a megvetést éreztem iránta. Hiába jönnek az akatsukisok, a hebisek és Set hozzám, mégis magányosnak érzem folyton magam. Mélységes depibe taszított ami történt.
- Én nem is... – fordítom el a fejem.

- Setsuko, én nem fogok oda bemenni! – állok a kapu előtt, mintha Set egy sötét pincébe akarna levezetni.
- Ugyan már, ez csak a suli! Gyere már! – vonszol maga után.
- Miért utálsz ennyire? – követem engedelmesen.
- Beszélned kell Vele! Mea, nem kínozhatod magad tovább! És Őt sem! – néz a szemembe barátnőm, mire nagyot sóhajtok.

Az ismerős szempárok rám szegeződnek, mikor belépek a terembe, néhányan még össze is súgnak. Senki véleményével nem törődöm, indulnék tovább, azonban egy, a többinél sokkal ismerősebb szempár miatt a földbe gyökerezik a lábam. Csak nézek Vele szembe, a külvilág megszűnik. Tekintetünkkel némán társalgunk egymással, ám érzem, ez nem mehet tovább így. Versenykocsit megszégyenítő gyorsasággal suhanok elé, hogy birtokba vegyem ajkait.
- Szeretlek! Soha nem akarlak többé elveszíteni! – ölel szorosan.
- Én is szeretlek. Örökké és visszavonhatatlanul! – csókolom meg ismét.

2013. augusztus 17., szombat

Aishiteiru - 20. fejezet




Ha Setsuko nem lenne, fogalmam sincs, mi lett volna. Talán a földön feküdnék még mindig, és várnám, mikor öl meg a fájdalom. De szerencsére az én Angyalom még időben érkezett, és bekötötte a fejemen lévő, elég mély sebet.
- Itachi nagyon aggódik érted – szólal meg hosszú hallgatás után. Csak fújtatok egyet. – Ő hívott fel, hogy...
- Tudom – vágok a szavába kissé ingerülten.
- Ugye tudod, hogy ki fogom nyírni Gaarat? – néz tök komolyan a szemembe, mire érzem, hogy bennem felmegy a pumpa.
- És a drága Uchihát nem akarod véletlenül?
- Gaara támadt neki...
- Mert Itachi provokálta! – nem tudok ülve maradni, nagyon ideges vagyok, így felpattanok. Azonnal meg is szédülök, ami Setsukonak is gondolom feltűnik, ugyanis azonnal utánam kap.
- Pihenned kéne, nem ugrabugrálni össze-vissza – mondja aggódóan, mire úgy nézhetek rá, mint egy őrültre, mert ismét megszólal. – Nem érdekelnek most a szabályaid és az elveid, beverted a fejed, és ha nem pihensz, komolyabb bajod is lehet.
- Lehet, hogy igazad van – gondolkodom el. – Kár, hogy jelenleg ez izgat legkevésbé – indulok ki.
- Most meg hova...?
- Megverem Itachit – ezzel futásnak eredek. Jó, igaz, hogy nem gondolom komolyan, hogy megverem, hisz hogy is tudnék neki ártani!? Sokkal erősebb nálam.
A parkba megyek, leülök egy padra, és csak nézem a felhőket.

A verekedés utáni első sulis napomon úgy indulok el otthonról, mintha akasztani vinnének. Nagyon nem akarom látni se Gaarat, se Itachit. És az utóbbiból kifolyólag az Akatsukival sem szívesen találkoznék össze.
- Nyugalom – próbál nyugtatni Set, bár nem értem, miért. Az egész külvilág számára nyugalmat sugárzok külsőleg.
- Én nyugodt vagyok.
- Persze, én meg az Egyesült Államok elnöke – forgatja a szemeit.
- Tényleg? Gratulálok! – vigyorgok rá. Nem tehetek róla, de mikor ideges vagyok, akaratlanul is dühítem az embereket, vagy éppen kegyetlen vagyok.
- Te nem vagy normális – vágja hozzám.
- Köszönöm a bókot – vigyorgok szüntelenül, mire otthagy. Meg is értem, tényleg nem egyszerű velem. Követem szememmel Set útját, látom, hogy Hidanhoz megy, majd köszöntő csókot váltanak. A szürke srác mellett ott az egész Akatsuki. Itachi engem néz, ez akkor tudatosul bennem, mikor teljesen véletlenül összeakad vele tekintetem. Tényleg véletlenül. Közömbösen, már-már lenézően fordulok el tőle, majd elindulok.
Amekkora óriási nagy pechem van, épp mikor fordulnék be a folyósó kanyarulatában, Gaaranak ütközöm. Jaj, csak ezt ne!
- Sabaku – biccentek, majd már indulok is tovább. Elkapja felkaromat, kissé erősebben megszorítja, jelezvén, hogy mondanivalója van számomra.
- Mea, kérlek, ne csináld ezt! – kérlel halkan. Szívem egy pillanatra összeszorul, de megacélozom érzelmeim. Közömbösen nézek a szemébe.
- Mit akarsz? – morranok halkan.
- Megbeszélni ezt az egészet.
- Jé, te megbeszélni is tudod a dolgokat, és nem csak a másiknak ugrani? – gúnyolódom. – Szerintem nem sok megbeszélnivalónk van. – Ezzel karomat kirántom a szorításból, továbbmegyek. Kis büszkeséggel tölt el, hogy most szembe mertem vele nézni úgy, hogy ne bőgjem el magam, helyette kemény maradjak. Hogy magamon tudtam tartani a közömbösséget.

A hetek még így teltek. Itachi is többször bepróbálkozott, hátha engedékenyebb leszek, és megbocsátom neki a provokálást és a verekedést. Barátok voltunk, most mégis ezt a barátságot nagyon távolinak látom. Mintha nem is létezne.
Gaara még néhányszor elkap a folyósón, az udvaron, vagy épp úton hazafelé. Próbál elgyengíteni, hátha a lelkembe tud látni, de nem megy neki. Ezúttal nem. Lehet, hogy részemről a szerelem kezd kihalni? Vagy talán magam előtt is oly jól titkolom? Az álcámmal létezik, hogy nem csak a külvilágot, de saját magamat is megtévesztem?

Ebben az utóbbi időben Setsuko folyton velem van, amit nem is bánok, mert jó érzés, hogy van mellettem valaki, de mégis kell néha a magány, hogy a felgyülemlett érzéseket kiadjam magamból.

- Mea, kérlek! – ér mellém a már sokadjára ismételt mondattal Gaara a suli udvarán.
- Mikor szállsz már végre le rólam? – nézek rá megvetően, mire megtorpan.
- Te meg mikor fogadod már el, hogy szeretlek? – kiabál utánam. Körülöttünk szinte mindenki megfagy, és felváltva néz engem és Gaarat. Én is ledermedek.
Kimondta? Az egész suli előtt? Biztos csak rosszul hallottam – indulok tovább. Néhányan összesúgnak ahogy elmegyek mellettük.
- Igen, jól hallottátok! SZERETEM MEA TENSHIT! – hallom ismét a Sátán hangját.
- Hagyd ezt abba! – fordulok felé dühösen. – Ez szerinted szerelem? Hogy megkérlek, hogy állítsd le magad, te meg szétvered az egyik barátomat? Szerinted ez szerelem?
- Mit kéne tennem, hogy megbocsáss? Térden állva könyörögjek? Tessék! – térdel le elém. – Könyörögve kérlek, bocsáss meg nekem!
Mint ahogy mindenki más, én is döbbenten nézek rá.
- Gaara... – suttogom. Ő csak néz rám könyörgően. Megalázkodik előttem mindenki szeme láttára. A nagy Sabaku no Gaara ilyet megtesz egy lány miatt, aki történetesen én vagyok.
- Állj már fel – mondom remegő hangon, miközben felsegítem. Ahogy egymás szemébe nézünk, látásom elhomályosodik.
- Már elhiszed, hogy szeretlek? – simítja meg az arcom, miután egy könnycsepp végigfolyik rajta.
- Én... Miért?
- Mert te vagy az egyetlen lány, aki el tud bűvölni a lelkével. Az egyetlen, aki önmagával képes volt megszabadítani engem a védelmemtől. Az egyetlen, aki átlátott az álarcomon. – hajol minden mondat után egyre közelebb. A tömeg árgus szemekkel figyeli, vajon mi fog történni.
- Gaara... – suttogom ajkaiba a nevét, de nem engedi, hogy végigmondjam, amit akartam, ajkai finoman kezdik kóstolgatni az enyémet. Olyan édesen, lágyan csókol, hogy szinte megfeletkezem a külvilágról. Minden gondomról, minden fájdalmamról. Testemben szétárad a szerelem ereje. Igen, most már biztosan tudom. Teljes szívemből szeretem Őt!

2013. augusztus 13., kedd

Aishiteiru - 19. fejezet




Ahogy a türkiz szempárba nézek, bennem életre kel a félelem. Nem lágy a pillantása, mint szokott mostanában a közelemben – persze csak sulin kívül –, hanem jeges, közömbös, érzéketlen. Bár az utóbbi talán mégsem igaz. Egy érzelem sugárzik belőle. A düh.
- Ez meg mit keres itt? – morogja.
- Hát... hozzám jött, de már megy is – válaszolom. Próbálom a félelmem elnyomni, és felvenni a maszkom, de – most, hogy Gaara tudja, igazából ez csak álca, – valahogy nem megy.
- Én nem félemlítenélek meg, mint egyesek – fordul felém Itachi. Mondatára Gaara hangosan morran. Összerezzenek.
- Elmész a barátnőm közeléből! – rángatja ki a Sátán Itát. Az Uchiha lefogja a Sabaku kezét, majd ezt követően verekedés jön létre kettejük közt.

Ledermedek. Tudom jól, hogy szét kéne választani őket valahogy, lábam mégsem mozdul. Mintha szorosan a padlóhoz kötötték volna, hogy még véletlenül se tegyek feléjük egy lépést. Fejemben mondatok pörögnek. Amiket Gaara mondott... Azon a bizonyos éjszakán: "Szeretlek!". És most az előbb: "Elmész a barátnőm közeléből!". A barátnőjének nevezett. Most először. De mégis fejemben ott motoszkál a "Mi lenne, ha...?" kérdés. Ha mondjuk most nem jött volna... Akkor is vajon a barátnőjének nevezne?

Nincs időm tovább gondolkozni ezen, a vér szaga megcsapja az orromat, mire feleszmélek.
- ELÉG LEGYEN MÁR EBBŐL, A ROHADT, SZÉJJELBASZOTT ÉLETBE IS MÁR! – ordítom le a fejüket, de nem sokat hat, ugyanúgy folytatják. Érzem, hogy kezdek kétségbe esni, de a düh erősebb bennem. Mégis mi az, hogy nem figyelnek rám? Hát azért mégis az én házam előtt verik pépesre egymást, nem?
- Ha... még... egyszer is... a közelébe... mész..., kinyírlak! – minden egyes szó után Gaara teljesnek tűnő erővel vágja gyomorszájon Itachit, aki a végére már vértengert hány.
- Csak félelemből van veled! – nyögi Itachi fájdalomtól teli hangon, de még így is elég hangosan, szinte kiabálásszerűen.
- HOGY A JÓ ÉLET MEGBASSZA ÁM, MOST AZONNAL FEJEZZÉTEK EZT BE! – hörgök. Feléjük mozdulok, de Gaara hátrataszít. A földre esek, fejem nagyot koppan a padlón. Ita felém néz aggódóan, ám ekkor Gaara "megsemmisítő" rúgást mér az Uchiha hasába, amitől a fiú összerogy.
- Elég volt... – nyöszörgöm. Érzem, hogy nem vagyok teljesen eszméletemnél, fejemet eléggé beütöttem, és a belé nyilaló fájdalom szinte elveszi minden józan gondolatomat.
- Mea... – térdel le mellém a Sátán. Szemei aggódóan fürkésznek.
- Hagyjál...
- Kicsim... – most először hív így, mégsem érzek semmi boldogságot ettől a szótól. Már nem.
- Húzzatok el innen mind a ketten most azonnal – morgom.
- De... Vérzik a fejed! – jön rá a fejemből csurdogáló apró vérfolyamból.
- Húzzatok el a picsába! – mondom erélyesebben, bár hangomban hallatszódik a fájdalom. – Egyikőtöket sem akarom többé látni! – mondom ki, amit amúgy normál esetben nem gondolnék komolyan, mégis most így érzem. A fiú egy ideig ledöbbenve néz, szerintem azon gondolkodhat, mit reagáljon erre.
- Ha valóban így gondolod... – feleli végül, mire én bólintok. Feláll, elindul. Nem sokkal utána, mikor Itachi jobban van, megindul felém, de feltartom kezem, ezzel megállásra bírom.
- Mea...
- Te is menj a közelemből! – sziszegem. Szemem sarkából látom, hogy hezitál, mégis odajöjjön-e hozzám, végül sóhajt egyet, és elmegy. Még látom, ahogy előveszi a telefonját és tárcsáz valakit, majd látásomat elhomályosítják a könnyeim, amik még nem buggyantak ki szemeimből.

2013. augusztus 3., szombat

Aishiteiru - 18. fejezet




A sulitól nem messze, az utcán sétálok, hazafelé igyekszem, mikor valaki befogja a számat és hátrafelé kezd húzni egy sikátorba.
- Nem bírod ki, igaz? – fordulok felé csillogó szemekkel.
- Mert megőrjítesz! – lép közelebb, ami hatására a falnak simulok. Az arcomhoz nyúl, kisimítja belőle a kósza tincseim.
- Még a végén meglát valaki... – suttogom.
- Ugyan, erre senki sem jár – kacsint rám, majd ajkait az enyémhez nyomja. Lassan mélyítem el a csókot, ami most is olyan lágy, mégis vad. Egyszerűen elveszi az eszem vele.

Az ébresztőórám hangos rikácsolására kelek. Morogva csapok oda, ahol sejtem a kis kütyüt.
- Miért pont most? – morgom. Ütésem épp ekkor ér célba, ám nem épp az ébresztőóra fúródik a tenyerembe. Ijedten kapom el a kezem, fejemet felemelem a párnából.
- Szét akarod püffölni a berendezést? – Szemem a vigyorgó arcra siklik, agyamban elemi erővel megy fel a pumpa.
- Te mégis mi a szent szart keresel itt? – pattanok fel, majd kicsit megszédülök a hirtelen mozdulattól.
- Nem is örülsz nekem? – a vigyor egy pillanat alatt tűnik el az arcáról.
- Mit vártál? Hogy a nyakadba ugrok? – vonom fel a szemöldököm. A fiú sóhajt.
- Nem állnék ellen... – válaszolja végül.
- MI VAN?? – vágok WTF?-es fejet. A srác hozzám lép, végigsimít a karomon.
- Ne érj hozzám! – kiabálom le a fejét. Cseppet sem érdekli, hogy nem sok kell, hogy kikaparjam a szemeit, amivel szinte levetkőztet. Komolyan, nem értem, mi ütött belé.
- Mea... – simítja meg az arcom. – Legyél a barátnőm. Az enyém, és ne a Sabakué.
- Micsoda? – döbbenek le. – Itachi, én nem... – kezdeném mondani, hogy nem vagyok Gaara barátnője, és egyelőre nem akarok kapcsolatot, ám mielőtt végigmondhatnám, lesmárol. Csak egy kicsit döbbenek le az első néhány pillanatban, kb úgy, hogy majd' elájulok. Na nem ám azért, mert olyan fergetegesen gyengéd és szenvedélyes volt a csók, hanem mert ledöbbentett, hogy valamit érez irántam. A csók a legkevésbé sem gyengéd. Inkább kissé erőszakos és sürgető. Próbálom eltolni magamtól, de nem engedi. Karjait a derekamra fonja, hogy még véletlenül se tudjak elszabadulni a csókból. Egyre szorosabban ölel, már levegőm nincs is egyrészt a csók miatt, másrészt pedig, mert kiszorítja belőlem a szuszt is. Kétségbeesetten kezdem öklömmel verni a hátát, mire veszi a lapot, a szorítás gyengül, karjai lehullanak rólam. Abban a szent minutumban tolom el magamtól, majd megajándékozom egy monoklival, amit öklöm okoz a szeme alatt.

Itachi egy kis ideig meglepődötten néz rám, talán nem gondolta, hogy ilyen erősen is tudok ütni. Hát tény, hogy elég vékony a karom, mint a testalkatom is, és ezért sokan azt gondolják, hogy egy tollpihénél többet nem igazán bírok el, de mint szoktam mondani: A látszat elég sokszor csal. Hisz ki gondolná a suliból is, hogy Mea Tenshi és Sabaku no Gaara eléggé összegabalyodtak az elmúlt napokban. Folyton szidjuk egymást, úgy beszélünk a másikkal, mint a legnagyobb senkivel, azonban titokban egy elég békés kapcsolatunk van. Várjunk csak? Akkor én most tényleg járok Gaaraval? Nem, ez hülyeség!

A már dühös fekete szempárba nézek. Lassan elindul Ita felém, mire hátrálok. Talán nem kellett volna megütnöm. A falhoz lapulok, ő elém lép. Lassan simítja hátra egy kósza tincsem. Ahogy a szemébe nézek, látom, hogy dühének semmi nyoma. Ez aztán az érzelemhullámvasút... Szemei csak gyengédséget sugároznak felém, ami kicsit megnyugtat.
- Kérlek, csak gondold át a dolgokat. Én is meg tudom azt adni neked, mint Ő. Sőt, még többet is! – próbál győzködni.
- Nekem nem kell semmi, Itachi! Nem azért állok közel Gaarahoz, mert Ő ezt meg azt megadhat nekem. Érzelmi oka van. Szeretem Őt! – világosítom fel, mire kicsit hátrahökköl.
- Hogy tudod szeretni őt? Nincs benne semmi szerethető!
- Te nem értesz semmit! Tudod egyátalán, mi az a szerelem? Kétlem! Menj el, Uchiha, és hagyj már végre békén! – lökdösöm kifelé, majd mikor kinyitom a bejárati ajtót, hogy azon is kilökjem, ledermedek. Gaara áll ott, és a párosunkat nézi. Lehet kicsit félreérthető a helyzet, hogy Itachi nálam van?