2013. július 21., vasárnap

Aishiteiru - 17. fejezet




A szobám rideg sötétjében ülve gondolkozom. Hogy is jutottam el idáig, ahol most vagyok? Mivel is ártottam Sakurának? Nézzük csak... Beszóltam neki... Bántottam... Szinte már riválisként kezeltem. Nem is tudom, most melyikünk nyert. Komolyan nem tudom. Hiszen ő ellenem fordított mindenkit. Setsuko az a személy, aki bár először megijedt, – nem is igazán Sakurától, hisz tőle ki is ijedne meg – mégis mellettem van. A pinknek ez nem is nagyon tetszik, de kit érdekel? Cöh, csak egy fruska, aki mindenképp tönkre akar tenni. Viszont a markában tartja Gaarat, akinek elég rossz híre van mindenütt. Mint egy fiatalkorú bűnöző, úgy kezelik, amit meg is értek, hisz Ő tényleg nem viccel. És így, hogy a legnagyobb fegyver Sakura kezében van... Esélyem sincs ellene.

A csendből a csengő hangja szakít ki, mire megindulok az ajtó felé. Bár úgy nézek ki, mint akin tízszer átment az úthenger, most valahogy nem köt le. Túlságosan is el vagyok foglalva a gondjaimmal.
- Szia, Kicsilány! – vigyorog szembe velem az ajtóból Kisame. Mögötte áll az egész Akatsuki és a Hebi is. Nem kicsit döbbenek le, hogy őket látom itt.
- Hát ti?
- Setsuko mesélt nekünk néhány dolgot – mosolyog rám Suigetsu.
- És jöttünk segíteni – folytatja Itachi.
- Hisz te már Gaara védelme alatt állsz, és így már talán minket sem ér baj – mondja Deidara, miközben átölel. Csak állok ledöbbenve, mint egy darab fa.
- Na? Beengedsz minket? – vigyorog Pein.
- Nem – vágom rá, mire Dei is eltávolodik tőlem.
- HOGY? – döbbennek most ők.
- Egész eddig ellenem voltatok, mert féltetek Gaaratól meg Sakurától. Az igaz barátok nem rezelnek be, hanem kiállnak a barátaik mellett. Ti nem vagytok már a barátaim! – vágom hozzájuk. – És nem állok Gaara védelme alatt! Sosem kérném tőle, hogy védjen meg!
- Mea... – kezdi Sasuke, de leintem.
- Elmehettek. Nekem az egyetlen igaz barátom Setsuko, mert ő nem félt elmondani nekem mindent, és ő mellettem állt, míg ti mind ellenem voltatok, és csak támadtatok.
- Szuper. Akkor még mindig rettegnünk kell – nyafog Karin.
- És ez az ami miatt most már nem leszünk barátok. Csak a hasznot lesitek, és az utóbbi időkben felém sem néztetek. Még köszönni sem tudtatok. Ne várjatok tőlem eztán semmi jót! – csapom rájuk az ajtót.

2013. július 18., csütörtök

Aishiteiru - 16. fejezet




A következő nap ugyanúgy telik, mint a többi. Mindenki lenézően elfordul tőlem, de már valahogy semmi sem olyan, mint eddig. Mióta Gaara kimondta, hogy szeret, én a fellegekben járok. Folyton csillog a szemem, és mosolygok. Az eddigi közömbös, "akkor sem láttok tőlem még egy halvány mosolyt sem" Mea eltűnt.
- Tenshi – biccent Gaara közömbösen, mikor kishíján fellök a folyósón.
- Sá... vagyis Sabaku – viszonzom.
- Kicsit vegyél vissza a boldogságból – vált suttogásra, hogy más ne hallja.
- Igyekszem – bólintok, majd arcom közömbössé válik. – Sajnálom, de a szemem csillogásával nem tudok mit tenni.
- Talán nem olyan feltűnő – mosolyog rám halványan.
- Mea, hát itt vagy? – ugrik mellém Set. – Mi történt a nyakaddal? – mutat a nyakamon lévő ragasztásra.
- Bénáztam egyet – sóhajtok. – Tudod, ez nálam mindennapos.
- Igen, ismerlek – bólint, de látom szemein a kétkedést, ám nem teszi szóvá.
- Nem mondom többször, ne nyomozgass, Tenshi! – sziszegi még az utolsó mondatot Gaara, majd elmegy.
- Ugye ő volt? – néz a Sátán után Setsuko.
- Mi volt Ő? – indulok el. Halványan talán lehet látni rajtam a zavart, ámde még mindig leplezem.
- A nyakad... Bántott, igaz? – szinte már hisztérikus módban kérdezi. Tudom, hogy haragszik, mert gyakorlatilag nem mondok semmit, de...
- Elmondok mindent, ha tudsz még néhány percet várni! – morranok rá, mire villant egy vigyort. Az erdő felé indulok.

- Szóval? – kérdezi már egy fa tetején ülve, velem szemben. A fatörzsnek támaszkodom, egyik lábomat felhúzom magamhoz, másikat lelógatom.
- Tegnap elrabolt este.
- HOGY MI? Kinyírom! – szorítja ökölbe a kezeit.
- Idefigyelj, ha nem hagyod, hogy végigmondjam, akkor meg ne kérd, hogy meséljek! – morranok durván rá, mire összerázkódik.
- B-bocsánat – hajtja le a fejét. Képes vagyok néha akaratomon kívül is durva lenni, ha dühös vagy ideges vagyok. Ezt az oldalamat is jól ismeri Set, mint ahogy a legtöbbet. Mindig evvel szoktam megbántani.
- Ne haragudj! Csak cseppet feszült vagyok – magyarázom.
- Nincs gond – mosolyog rám. – Folytasd!
- Szóval tegnap elrabolt. Nem tudtam, hogy ő az, mert bekötötte a szemem, és megkötözött. Egy szobába vitt, és elváltoztatott hangon beszélt hozzám, de felismertem, hogy Ő az. Utána elmondta, hogy utál, és meg akart ölni.
- Mi? Kinyí... – kezdi, de egy figyelmeztető pillantással beléfojtom a szót. – Folytasd!
- Szóval mikor megláttam a kést a kezében, akkor félni kezdtem. Láttam, hogy élvezi, hogy félek, de... – sóhajtok. – Tehát a nyakamon a vágást is ő okozta. Mikor felemelte a kést, hogy belém vágja, tudtam, hogy az az utolsó esélyem, hogy elmondjam neki, hogy szeretem. Mikor elmondtam, mégsem ölt meg, hanem megcsókolt. És utána... – elhallgatok, elpirulok.
- Utána mi? – pattog az ágon, aztán hirtelen leáll, látom szemében a felismerést. – Lefeküdtetek?
- Igen. A végén pedig azt mondta, Ő is szeret – mosolyodom el.
- Ez de romantikuuus! Mint egy mesében – vigyorog.
- Setsuko, most, hogy azt mondtad, romantikus... nem is tudom... hányingerem lett! – vetem oda.
- Bocsi. Csak... Azt nem értem, akkor miért viselkedett úgy a suliban...
- Tegnap... Vagyis az már ma hajnalban volt... Szóval megbeszéltük, hogy mindenki előtt azt mutatjuk, hogy utáljuk egymást. Tudod, Sakura még mindig probléma...
- Terv? – kíváncsiskodik.
- Még nincs. De azt tudom, hogy ki fogom deríteni, mivel zsarolja a Sátánomat.
- Sátán... – kap röhögőgörcsöt Set. – Ez még mindig üt.
- Miért, nem olyan? Viszont olyan imádnivaló! – vigyorodom el.
- Sabaku no Gaara? Imádnivaló? – nevet.
- Te nem láttad úgy, mint én!
- Meztelenül? Nem is akarom. Nekem elég Hidan izmait bámulgatni – vigyorog.
- És más egyebet, mi? – nevetek. – Amúgy nem úgy értettem. Mosolygott és csillogott a szeme. Olyan más volt, mint szokott lenni – sóhajtok álmodozóan. – Szent Jashin! Olyan vagyok, mint egy fülig szerelmes tini!
- Mert az is vagy, nővérkém! – teszi vállamra a kezét.

2013. július 16., kedd

Aishiteiru - 15. fejezet



A penge jeges hidegsége ismét torkomon táncol, apró vágást ejt bőrömön, mire alig észrevehetően összerezzenek. Meg akar ölni! Meg fog ölni!
- Gaara... – suttogom megtörten. Talán mindvégig arra várt, hogy maszkom lehulljon rólam, és kimutassak minden érzelmemet. Szememről lekerül a kendő, amivel be volt kötve. A jeges szempárba nézek, rajtam már tökéletesen lehet látni a fájdalmat, csalódást, félelmet.
- Ezekre a szemekre vártam egész idáig. Erre a tekintetre. Ennyit ér a maszkod, Tenshi! Csak egy gyenge kislány vagy, semmi több! – mondja ki a szavakat a szemembe nézve. Minden egyes szavát tőrként érzem a szívemben.
- Az a gyenge, aki másképp nem tudta volna megtudni az igazi énem, csak avval, hogy elrabol – válaszolok, bár hangom nem több cincogásnál. – Mit ártottam neked? – nézek fel rá. Az első, ami szemet szúr, az a kés, amit úgy markolt meg, mintha valakibe bele akarná szúrni. Megremegek. Itt a vég.
- Nagyon is sokat! Mondtam, hogy ne nyomozgass! – sziszegi. – Tudtam, hogy nem szabad hozzád közel kerülnöm! Utállak! – vágja hozzám a szavakat, amiket újabb tőrökként fogadok szívembe. A kést felemeli, ebből tudom, most akar megölni. Lehajtom a fejem, szemeim összeszorítom. Mielőtt meghalok, tudnia kell a valódi érzéseimet. Azt, amit leginkább próbáltam titkolni. Ez nem a félelem, a gyengeség vagy a fájdalom. Valami olyasmi, ami mindezt elnyomja erejével.
- Szeretlek! – kiabálom, majd várom, hogy a kés mélyen belém vágjon. Ez azonban elmarad, helyette mézédes ajkai táncolni kezdenek az enyéimen. A döbbenet tetőfokán vagyok, de lassan visszacsókolok. Érzem, ahogy kezeim is kiszabadulnak a fogságból, így semmi sem akadályoz már, hogy karjaimat a nyaka köré fonjam. Talán elég kényelmetlen lehet neki még mindig begörnyedve állni előttem, mert lassan végigsimít gerincemen, majd egyre lejjebb haladva a fenekem alá nyúl, és megemel. Teljesen hozzásimulok, lábaimat a dereka köré kulcsolom.

Ajkai lassan elszakadnak tőlem. Lassan nyitom ki a szemeim, egy ragyogó szempárral találom szembe magam. Még sosem volt pillantása ilyen lágy és gyengéd. Szemeit pedig még sosem láttam ennyire csillogni.
- Kimondtad – mosolyodik el.
- Nem értem, miről beszélsz... – jövök zavarba, mire ismét megcsókol. Most végig egymás szemébe nézünk. Tekintete szerelmes, amin meglepődöm, de boldogsággal tölt el az új információ. Az ágyhoz sétál velem, lassan ledönt rá. Fölém magasodik, úgy csókol tovább szenvedélyesebben. Érzem, ahogy a vágy lassan hatalmába kerít.
- Akarlak! – búgja a fülembe szexi hangon, miután elváltunk egymástól. Megremegek hangjától, majd amikor ágyékát az enyémhez préseli, hangosan felnyögök. Egy határozott mozdulattal szabadítom meg pólójától, végignézek izmos felsőtestén. Ő ezt látva elvigyorodik. – Tetszik a látvány?
- Nagyon – csúszik ki számon. – Mármint... izé... – próbálok helyesbíteni, nehogy nagyon elszálljon magától, de belém folytja a szót, ahogy nyakamat kezdi behinteni lágy csókokkal.

Lassan szánkázik bőrömön végig keze a pólóm alatt, majd miután megunja a zavaró ruhadarab jelenlétét, leveszi rólam. Nyelvével köldököm körül köröz, ami hatására a hajba túrok. A fülemhez hajol, halkan suttogni kezd.
- Azt akarom, hogy csak engem csókolj és csak velem légy!

Az időérzékem szinte semmivé válik, miután teljesen megszabadítjuk egymást a ruhadaraboktól. Csak Rá koncentrálok, mást mindent kizárok fejemből. Egymást érzékien simogatjuk, közben szerelmes csókokban forrunk össze.
- Mennyire kell kímélnem téged? – szólal meg nemsokára szexin vigyorogva, miközben keze a lábaim között indul felfedező útra. Egy ideig nem fogom fel, mit kérdezett, annyira a hatása alatt vagyok. Csak nézünk egymás szemébe, látom tekintetén a várakozást.
- Nem kell kímélned, bármit kibírok – adom meg a választ, úgy látszik, pont erre számított, mert vigyora még szélesebb lesz. Ajkaimat az övére tapasztom, vadul csókolni kezdem, ami jól láthatólag neki sincs ellenére.

Sikításom betölti a helyiséget, mikor egy határozott, cseppet sem gyengéd mozdulattal belém hatol. Épp csak egy pillanatig sikkantok fel, de ez épp elég ahhoz, hogy szemében furcsa, ám ismerős fény gyúljon, s gonosz vigyor jelenjen meg arcán.
- Csak nem szűz voltál? – vigyorog a képembe.
- Jaj, fogd már be! – nevetek fel, aminek úgy vet véget, hogy csípőjét megmozdítja. Bennem akad a levegő, kéjesen felnyögök, amit talán bíztatásnak vesz, ugyanis lassú ritmusban mozogni kezd. Az ágyba markolok, próbálom légzésemet egyenletessé tenni, de nem megy. Mi a francnak kell ennyire szeretnem Őt?
Én is lassú mozgásba kezdek, mire hangosan nyöszörögni kezd, majd gyorsabb tempóra vált. Esküszöm, a halálomat akarja! Körmeimet most az ágy helyett a Jégkirály hátába mélyesztem, mire hangosan, kissé fájdalmasan nyög fel. Hupsz, elfelejtettem mondani, hogy kurvaéles körmeim – bár ezek már inkább karmok – vannak? Gonoszan elvigyorodom, mint ahogy ő is a sikításomnál.
- Bosszú? – kérdezi vigyorogva, mire diadalmasan vigyorogva bólintok, majd lesmárolom, közben fordítok helyzetünkön, a csípőjére ülök, de körmeimet nem veszem el hátáról. Felsőteste felfelé emelkedik, így hozzám simul, mivel én meg épp nyakát hintem be lágy csókokkal. – A karmaidat azért elvehetted volna alólam – próbál morranó hangot kiadni, de ez nem igazán megy neki. Hoppá, a nagy Sabaku no Gaara végre egyszer mégsem tud keménykedni! Győzelem!
- Miért? Ez így tök kényelmes! – vigyorgok Rá.
- Akkor magadat karmolga... – megmozdítom a csípőmet, így valahogy elfelejti befejezni a mondatot. Kezem elveszem háta alól, mellkasát kezdem simogatni, miközben egyre gyorsuló tempóban mozgok. Az ő keze derekamat cirógatja, majd lassan felvezeti melleimhez. Felsóhajtok.

Percek telnek el talán, mikor Gaara az eddigieknél sokkal hangosabban nyög fel, már majdhogynem ordít, mikor eléri az orgazmust. Abban a pillanatban érek én is célba, majd zihálva dőlök Gaara mellé. Ő körém fonja karjait, mellkasára von, a hajamat kezdi cirógatni. Felnézek a szemébe.
- Utálsz? – kérdezem félve, hisz nem is olyan rég még ezt vágta hozzám. Lágyan elmosolyodik, megpuszilja a számat, majd a fülemhez hajol, és egy szót súg bele:
- Szeretlek!

2013. július 14., vasárnap

Aishiteiru - 14. fejezet




Sikítani tudnék, mikor megérzem a hideg pengét a torkomnak nyomódni. Vagy egyszerű kés lehet, vagy bicska. Más nem jut eszembe. A félelem eluralkodik rajtam, de nem adom jelét. Nagyot nyelek, talán ez az, ami elárulhatja jelenlegi legerősebb érzelmemet. Félek.
- Bogárka, csak nem félsz? – Hangján jól ki lehet venni, hogy vigyorog.
- Nem – vágom rá, mire olyasmi történik, amire nem számítottam volna.

A meleg lehelletét érzem ajkaimon. Ez mentol? Szent ég, most komolyan le akar smárolni? Egyátalán ki a franc ez? Lábamat előre lendíte...ném, ha nem lenne mindkettő megkötözve. Ilyen nincs!
- Nyugalom, Tenshi! – suttogja. Ez a megszólítás... És ez a hang... Suttogva még elváltoztatottan is teljesen más, mint hangosan. Felismerhetőbb.
- Gaara... – suttogom ajkaiba, amiket már az enyémen érzek. Lábaim megremegnek, hiába szorítja erősen térdei közé. Érzem ajkai puhaságát, ahogy lassan, érzékien csókolni kezd. Nem hiszem el, hogy képes volt elrabolni! Nem hiszem el, hogy kést szorított a nyakamhoz. Gaara, csak egyszer szabaduljak ki a kötelekből, és elevenen megkínozlak!

Óvatosan alsó ajkamba harap, de csalódást kell, hogy okozzak neki, nem nyitom el ajkaim. Dühösen belefújtat a csókba, majd erősebben mar ajkamra, mire a fájdalomtól önkéntelenül is elnyitom ajkaim. Azonnal ki is használja a helyzetet, nyelvét a számba csúsztatja, és azt hiszem, ez az a pillanat, mikor végleg legyőzötten érezve magam, engedek akaratának. Már nem ficánkolok, nem próbálok ellenállni. Csak egyszerűen hagyom, hogy kiélvezkedje magát.

Nem tudom, hány perc telhetett el, mikor végre hajlandó hagyni, hogy levegőt vegyek. Igaz, hogy nem csókoltam vissza, de nem is jutottam egész végig levegőhöz, így örömmel konstalálom, mikor az éltető oxigén elárasztja a tűdőm.
- Végeztél? – kérdezek rá, mikor hallom a zihálását csillapodni.
- Még nem – jön a válasz, majd egy pillanattal később ismét ajkaimat ostromolja. Újra ficánkolni kezdek először az ellenállástól, majd mikor ismét megérzem nyelvét a számban, kezdek lenyugodni. Ízlelőszerve végigsimít az enyémen, mire öntudatlanul csókolok vissza. Belemosolyog a csókba, majd rájön, megint miért kezdek ficánkolni. Elválik ajkaimtól. – Ajánlom, hogy jó kislány legyél – hallom meg a fenyegetést, de már fel sem veszem a versenyt, hogy melyikünk tud jobban visszavágni. Csak élvezem, hogy lábaim szabaddá válnak, mikor a köteleket lenyesi rólam. Várom, hátha a kezeimet is kioldozza, de csalódnom kell.
- És a kezeim? – kérdezek rá, mire felnevet.
- Annyira azért ne nézz hülyének! Azonnal megszöknél.
- Dehogyis! – ellenkezek. – Addig biztosan nem, míg ki nem heréllek – villantok cuki-ördögi vigyort.
- Soknak képzeled magad, kiscsillag – gúnytól csöpög a hangja, mire fintorgok.
- Tudom, tudom. Nem bírod a konkurenciát – sóhajtok.
- Ezt mire véljem? – háborodik fel.
- Nem én vagyok az egyetlen a szobában, aki soknak képzeli magát. Gondolom szar érzés lehet, hogy még így is több vagyok nálad – vigyorgok, mire Gaara a hajamba markol, erősen hátrafeszíti a fejem.
- Ne feleselj, kislány!
- Mert? – folytatom a játékot. Az én módszerem, hogy úgy tudsz leginkább megszabadulni valakitől, ha az agyára mész. Hát ez nem jött most össze.

2013. július 10., szerda

Aishiteiru - 13. fejezet




A fájdalom folyton mar belülről. Amit Gaara tett velem... Miért nem haragszom rá? Hisz csak játszott velem! Az a csók... Olyan édes volt, mégis tele volt bűnnel. Nem lett volna szabad a hatása alá kerülnöm. A közelében mégis elgyengülök. Ha arra a jegességet sugárzó, mégis gyönyörű szempárra gondolok, szét tudnék folyni a padlón. Pedig ez nagyon nem vall rám.

Az utcák sötét éjjelében sétálok. Nem izgat, hogy éjjel vannak a legtöbb támadások és gyilkosságok. Nem érdekel, hogy a tőlem nem messze lévő bokrok mögül gyanús hangok jönnek. Bármikor elém ugorhat valaki, hogy véget vessen a szenvedésemnek, de én csak teljes nyugodtságot sugározva sétálok, míg mögülem meg nem hallom a lépteket. Azt hiszem, csak ekkor sikerül felfognom, milyen veszélyben is vagyok. Megszaporázom lépteim, ám ez már kevés. A támadóm könnyűszerrel elkap, befogja a számat, hátrakötözi a kezeim. Hogy hogy sikerült mindezt egymaga – mert hogy egyedül volt, az biztos –, fogalmam sincs. Hiába ficánkolok, próbálok hátrafelé rúgni, semmi sem hat.
- Nyugodj már le! – szólal meg a támadóm elváltoztatott hangon. Ledermedek a hangsúlytól, így az idegen gondolom azt hiszi, a parancsát igyekszem teljesíteni. – Ezt már szeretem, Hercegnő. – suttogja a fülembe, amitől hirtelen a hányinger kezd kerülgetni. Mivel válaszolni nem tudok a számra szorított keze miatt, nem reagálok. Várok, hátha utal rá, miért is én lettem a célpont, és mi a terve velem, ez azonban megválaszolatlanul marad. Helyette hatalmas csattanást érzek, fejembe belenyilal a fájdalom. Érzem, ahogy valami meleg végigfolyik a fejemen. Beletelik egy kis időbe, mire rájövök, a véremet érzem. Ezután ismét csattanás, fájdalom, majd képszakadás.

Még mindig érzem a fájdalmat. A fejem sajog. Akkor nem lehet, hogy meghaltam. Hacsak nem a pokol tüze éget. Lassan jutnak eszembe az emlékek, így rájövök, hogy biztosan még itt van az idegen. Megmozdítom a kezem, mire kötelek szorítását érzem meg.
- Jó reggelt, Hercegnő – hallom ismét az elváltoztatott hangot, majd a számon lévő ragasztót durván letépi valaki. Bár fáj, meg sem nyikkanok. – Látom még mindig nem tört meg a maszkod...
- Azt egy senkiházi sosem fogja tudni megtörni – szólalok meg rekedt hangon.
- Szomjas vagy?
- Kibírom – vonok vállat már amennyire tudok a hátrakötött kezeimtől. Egy hideg valamit érzek meg a számnál, majd hideg folyadék önti el a torkomat. Mikor a támadó elveszi a poharat a számtól, ismét megszólalok. – Ananászlé? Látom ismersz egy kicsit.
- Remélem ízlett – hallom meg a nevetését.
- Mint mindig – gúnyolódom. Érzem, ahogy satuként fogja közre lábaimat az övéivel. Most közel van hozzám, ezt abból is tudom, hogy érzemtestének melegét, amitől a hideg is kiráz. Kezét megérzem az állam alatt, felemeli lassan a fejem, majd hátrafeszíti. Kicsit megijedek, hisz fogalmam sincs, mire készül, azonban erre hamar választ kapok.