2013. augusztus 23., péntek

Aishiteiru - Epilógus




Mikor a világon magadat érzed a legboldogabbnak, semmi sem számít. A múlt, a sok fájdalom, amit átéltél, mind mintha elszállnának. Mikor a Nagy Ő már a tiéd, csak a tiéd, a boldogságod határtalan. És talán ez így is marad örökre.

Két kar ölel át hátulról. Elvigyorodom, végigsimítok az egyik karon.
- Mehetünk? – hallom a mély hangot a fülemben.
- Persze – fordulok meg ölelésében, és lágyan ajkaimat az övéhez nyomom. Nem habozik, azonnal elmélyíti a csókot. Most, hogy már vége a tanévnek, valahogy a csókja is más. Sokkal felszabadultabb. Bár lehet, hogy ennek inkább az az oka, hogy már nem kell bújkálnunk és titkolóznunk.

Gaara felkapja a nagy táskámat, amiben mindenféle ruha és egyéb fontos dolog van, az övét is felkapja, majd nekiindulunk a nyári szünetnek. Csak mi egy egész nyáron át. Ő és én.


VÉGE

2013. augusztus 20., kedd

Aishiteiru - 21. fejezet




Lassan válnak el ajkaink egymástól, majd mikor kinyitom a szemem, a Sátánom csillogó szemeivel találom szemben magam. Rámosolygok, mire Ő is megkönnyebbülten elmosolyodik. Talán arra számított, hogy kezem csattanni fog az arcán a csók után?
- Ezt már előbb meg kellett volna tennem – néz a szemembe, és tudom, hogy nem magáról a csókról beszél, hanem a körülményekről. Hogy a nyilvánosság előtt csókoljon meg.
- Lehet. Nem mintha sokat változtatna a dolgokon – mondom ki a szavakat, mire arcáról eltűnik a mosoly.
- Nem változtat semmin?
- Miért, azt gondoltad, hogy igen? – vonom fel a szemöldököm.
- Reménykedtem benne...
- Hmmm... Így is, úgy is az én Sátánom vagy, szóval...
- Sátán!? – suhan át az arcán a megdöbbenés, a harag, majd a megkönnyebbülés és a szerelem. Csak nem eljutott az agyáig a szavaim értelme? – Szeretlek!
- Én is téged – mosolygok rá.
- Jaj, de romantikus! Milyen kár, hogy ennek vége! – hallom a Haruno lány idegesítő hangját. Sóhajtok egyet, unottan fordulok a pink felé.
- Mit akarsz? – nyomok el színpadiasan egy ásítást, látom, hogy nemtörődöm, unott stílusom idegesíti.
- Egy hülye, naiv kis liba vagy! – vigyorog gonoszan rám. Látom, hogy Gaara keze ökölbe szorul, kinyújtom elé a karomat, jelezve, hogy maradjon nyugton.
- Igen, és még? – nézek érdeklődve a lányra, ami szintén bosszantja, ez látszik rajta.
- Azt hiszed, szeret téged? – röhög szembe velem. – Tudod te, nekem is anno hányszor mondta? Utána mégis...
- HAGYD EZT ABBA! – ordít rá Gaara. Ránézek, még csak most tűnik fel, mennyire remeg a dühtől. Vagy a félelemtől? Nem tudom eldönteni ránézésre.
- Félsz, hogy kiderül a kis titkod, mi? – néz a vörös hajú fiúra Sakura. – El fog hagyni akkor, ugye tudod? Én mondtam, hogy távol kéne tartanod magad tőle. Mondtam, hogy hiába szereted, úgysem lehet majd a tiéd! Ha nem jöttél volna vele össze, talán most megkímélném a közös kis múltunktól!
- Te rohadt ribanc, kinyírlak! – szorítja meg a pink torkát a Sátán, és a falhoz szorítja. Ahogy nézem most, tényleg mintha magát a sátánt látnám szemeim előtt. Már nem azért nevezhetném így, mert olyan, mint egy sátán, hanem mert már Ő maga a sátán.
- Gaara! – lépek hozzá, elkezdem lefeszegetni kezeit a Harunoról.
- Gyerünk, ölj csak meg! Egyszer már úgyis majdnem megtetted! – hangzanak Sakura szavai, amik éles pengeként hasítanak a levegőbe.
- M-mi? – nézem őket felváltva.
- Téged is megpróbált megölni, nem igaz? – pillantott rám a lány.
- Fogd be a szádat! – szorítja erősebben a Sátán.
- GAARA, ELÉG LEGYEN! – sikítom, mikor látom, hogy Sakura szinte már fuldoklik. Nem akarom, hogy Gaara gyilkos legyen! – Kérlek! – nyüszítem megtörten. Gaara rám néz, szemeiből eltűnik a düh. Elengedi a fulladozó lányt, hátrébb lép.
- Vadbarom – hörgi a levegőt kapkodva a Haruno.
- Sabaku, mi ez az egész? Amiről Sakura beszélt? – nézek egyre közömbösebben Gaara szemébe.
- Egyszer... megtámadtam őt... – kezdi.
- Azért, mert terhes lettem tőle – teszi hozzá már jobb állapotban a pink.
- Terhes? – suttogom, és abban a pillanatban mélységes fájdalmat éreztem. Hát ilyen komoly volt kettejük között?
- Én nem akartam... – suttogja a Sabaku, azonban azt nem teszi hozzá, mit nem akart. Megtámadni Sakurát, vagy azt, hogy terhes legyen Tőle. Egy lépést felém lép, én pedig abban a pillanatban hátrálni kezdek. Kezeimet magam elé emelem.
- Ne gyere a közelembe! – sziszegem. Szemeiben mérhetetlen fájdalmat látok, de nem hat meg. Amit most lát, mikor rám néz, már nem maszk. Őszinte undort és megvetést sugárzok felé.
- Kicsim... – hangja megtört, sugárzik belőle a fájdalom.
- Ne szólíts többé így! – kiabálom. – Utállak! Undorodom tőled, és megvetlek, mert ezt tetted. Mert nem segítettél neki, mikor teherbe ejtetted, hanem meg akartad ölni. Valóban ilyen vagy. Hisz már tapasztaltam. Emlékszel, mikor elraboltál? – minden szavam kíméletlenül hagyja el a számat, az utolsó kérdés pedig szinte utolsó csapásként éri Őt. – Szerettelek! Nagyon. A világ voltál számomra, de már nem vagy több számomra, mint egy utolsó senki! – Körülöttünk az emberek mind döbbenten néznek ránk. Azt hiszem, nem hitték volna, hogy bárki is ilyen szavakat mer mondani Sabaku no Gaaranak. – Aki ilyet tesz egy nővel... Aki csak azért, mert ilyen felelőtlen, ilyet tesz egy nővel, az nem érdemel mást, csak megvetést – mondom ki az ítéletemet, majd megfordulok, és az utamból mindenkit kegyetlenül félrelökve indulok el a suli kapuja felé. Mára ennyi szenvedés elég volt.

A következő napokat otthon töltöm. Egyszerűen képtelen lennék Gaaraval találkozni. Tudom, hogy nem bírnám sokáig tartani magam, és az első szavára a karjaiba omolnék, sőt, még én kérnék tőle bocsánatot mindazért, amiket a fejéhez vágtam. Ezt pedig nem akarom. Át kell gondolnom mindent.

- Folyton rólad kérdez – mondja Setsuko egy ilyen iskolakerülős napom délutánján. Tudom jól, hogy a Sátánról beszél, de mióta történt az az esemény a suli udvarán, mindenkinek megtiltottam, hogy a nevét kimondják. Suigetsu és Deidara el is keztek viccelődni avvel, hogy "Tudjukki"-nek nevezték. Bár tudom, evvel csak engem akartak feldobni kissé, hátha egy apró mosolyt megeresztek, mégis minden szó, ami hozzá kapcsolódik, jegességgel töltött el.
- Nem érdekel – vágom rá.
- Mea... Tudom jól, hogy még mindig odavagy érte. – Hát igen, az utóbbi két napban nem épp az undort és a megvetést éreztem iránta. Hiába jönnek az akatsukisok, a hebisek és Set hozzám, mégis magányosnak érzem folyton magam. Mélységes depibe taszított ami történt.
- Én nem is... – fordítom el a fejem.

- Setsuko, én nem fogok oda bemenni! – állok a kapu előtt, mintha Set egy sötét pincébe akarna levezetni.
- Ugyan már, ez csak a suli! Gyere már! – vonszol maga után.
- Miért utálsz ennyire? – követem engedelmesen.
- Beszélned kell Vele! Mea, nem kínozhatod magad tovább! És Őt sem! – néz a szemembe barátnőm, mire nagyot sóhajtok.

Az ismerős szempárok rám szegeződnek, mikor belépek a terembe, néhányan még össze is súgnak. Senki véleményével nem törődöm, indulnék tovább, azonban egy, a többinél sokkal ismerősebb szempár miatt a földbe gyökerezik a lábam. Csak nézek Vele szembe, a külvilág megszűnik. Tekintetünkkel némán társalgunk egymással, ám érzem, ez nem mehet tovább így. Versenykocsit megszégyenítő gyorsasággal suhanok elé, hogy birtokba vegyem ajkait.
- Szeretlek! Soha nem akarlak többé elveszíteni! – ölel szorosan.
- Én is szeretlek. Örökké és visszavonhatatlanul! – csókolom meg ismét.

2013. augusztus 17., szombat

Aishiteiru - 20. fejezet




Ha Setsuko nem lenne, fogalmam sincs, mi lett volna. Talán a földön feküdnék még mindig, és várnám, mikor öl meg a fájdalom. De szerencsére az én Angyalom még időben érkezett, és bekötötte a fejemen lévő, elég mély sebet.
- Itachi nagyon aggódik érted – szólal meg hosszú hallgatás után. Csak fújtatok egyet. – Ő hívott fel, hogy...
- Tudom – vágok a szavába kissé ingerülten.
- Ugye tudod, hogy ki fogom nyírni Gaarat? – néz tök komolyan a szemembe, mire érzem, hogy bennem felmegy a pumpa.
- És a drága Uchihát nem akarod véletlenül?
- Gaara támadt neki...
- Mert Itachi provokálta! – nem tudok ülve maradni, nagyon ideges vagyok, így felpattanok. Azonnal meg is szédülök, ami Setsukonak is gondolom feltűnik, ugyanis azonnal utánam kap.
- Pihenned kéne, nem ugrabugrálni össze-vissza – mondja aggódóan, mire úgy nézhetek rá, mint egy őrültre, mert ismét megszólal. – Nem érdekelnek most a szabályaid és az elveid, beverted a fejed, és ha nem pihensz, komolyabb bajod is lehet.
- Lehet, hogy igazad van – gondolkodom el. – Kár, hogy jelenleg ez izgat legkevésbé – indulok ki.
- Most meg hova...?
- Megverem Itachit – ezzel futásnak eredek. Jó, igaz, hogy nem gondolom komolyan, hogy megverem, hisz hogy is tudnék neki ártani!? Sokkal erősebb nálam.
A parkba megyek, leülök egy padra, és csak nézem a felhőket.

A verekedés utáni első sulis napomon úgy indulok el otthonról, mintha akasztani vinnének. Nagyon nem akarom látni se Gaarat, se Itachit. És az utóbbiból kifolyólag az Akatsukival sem szívesen találkoznék össze.
- Nyugalom – próbál nyugtatni Set, bár nem értem, miért. Az egész külvilág számára nyugalmat sugárzok külsőleg.
- Én nyugodt vagyok.
- Persze, én meg az Egyesült Államok elnöke – forgatja a szemeit.
- Tényleg? Gratulálok! – vigyorgok rá. Nem tehetek róla, de mikor ideges vagyok, akaratlanul is dühítem az embereket, vagy éppen kegyetlen vagyok.
- Te nem vagy normális – vágja hozzám.
- Köszönöm a bókot – vigyorgok szüntelenül, mire otthagy. Meg is értem, tényleg nem egyszerű velem. Követem szememmel Set útját, látom, hogy Hidanhoz megy, majd köszöntő csókot váltanak. A szürke srác mellett ott az egész Akatsuki. Itachi engem néz, ez akkor tudatosul bennem, mikor teljesen véletlenül összeakad vele tekintetem. Tényleg véletlenül. Közömbösen, már-már lenézően fordulok el tőle, majd elindulok.
Amekkora óriási nagy pechem van, épp mikor fordulnék be a folyósó kanyarulatában, Gaaranak ütközöm. Jaj, csak ezt ne!
- Sabaku – biccentek, majd már indulok is tovább. Elkapja felkaromat, kissé erősebben megszorítja, jelezvén, hogy mondanivalója van számomra.
- Mea, kérlek, ne csináld ezt! – kérlel halkan. Szívem egy pillanatra összeszorul, de megacélozom érzelmeim. Közömbösen nézek a szemébe.
- Mit akarsz? – morranok halkan.
- Megbeszélni ezt az egészet.
- Jé, te megbeszélni is tudod a dolgokat, és nem csak a másiknak ugrani? – gúnyolódom. – Szerintem nem sok megbeszélnivalónk van. – Ezzel karomat kirántom a szorításból, továbbmegyek. Kis büszkeséggel tölt el, hogy most szembe mertem vele nézni úgy, hogy ne bőgjem el magam, helyette kemény maradjak. Hogy magamon tudtam tartani a közömbösséget.

A hetek még így teltek. Itachi is többször bepróbálkozott, hátha engedékenyebb leszek, és megbocsátom neki a provokálást és a verekedést. Barátok voltunk, most mégis ezt a barátságot nagyon távolinak látom. Mintha nem is létezne.
Gaara még néhányszor elkap a folyósón, az udvaron, vagy épp úton hazafelé. Próbál elgyengíteni, hátha a lelkembe tud látni, de nem megy neki. Ezúttal nem. Lehet, hogy részemről a szerelem kezd kihalni? Vagy talán magam előtt is oly jól titkolom? Az álcámmal létezik, hogy nem csak a külvilágot, de saját magamat is megtévesztem?

Ebben az utóbbi időben Setsuko folyton velem van, amit nem is bánok, mert jó érzés, hogy van mellettem valaki, de mégis kell néha a magány, hogy a felgyülemlett érzéseket kiadjam magamból.

- Mea, kérlek! – ér mellém a már sokadjára ismételt mondattal Gaara a suli udvarán.
- Mikor szállsz már végre le rólam? – nézek rá megvetően, mire megtorpan.
- Te meg mikor fogadod már el, hogy szeretlek? – kiabál utánam. Körülöttünk szinte mindenki megfagy, és felváltva néz engem és Gaarat. Én is ledermedek.
Kimondta? Az egész suli előtt? Biztos csak rosszul hallottam – indulok tovább. Néhányan összesúgnak ahogy elmegyek mellettük.
- Igen, jól hallottátok! SZERETEM MEA TENSHIT! – hallom ismét a Sátán hangját.
- Hagyd ezt abba! – fordulok felé dühösen. – Ez szerinted szerelem? Hogy megkérlek, hogy állítsd le magad, te meg szétvered az egyik barátomat? Szerinted ez szerelem?
- Mit kéne tennem, hogy megbocsáss? Térden állva könyörögjek? Tessék! – térdel le elém. – Könyörögve kérlek, bocsáss meg nekem!
Mint ahogy mindenki más, én is döbbenten nézek rá.
- Gaara... – suttogom. Ő csak néz rám könyörgően. Megalázkodik előttem mindenki szeme láttára. A nagy Sabaku no Gaara ilyet megtesz egy lány miatt, aki történetesen én vagyok.
- Állj már fel – mondom remegő hangon, miközben felsegítem. Ahogy egymás szemébe nézünk, látásom elhomályosodik.
- Már elhiszed, hogy szeretlek? – simítja meg az arcom, miután egy könnycsepp végigfolyik rajta.
- Én... Miért?
- Mert te vagy az egyetlen lány, aki el tud bűvölni a lelkével. Az egyetlen, aki önmagával képes volt megszabadítani engem a védelmemtől. Az egyetlen, aki átlátott az álarcomon. – hajol minden mondat után egyre közelebb. A tömeg árgus szemekkel figyeli, vajon mi fog történni.
- Gaara... – suttogom ajkaiba a nevét, de nem engedi, hogy végigmondjam, amit akartam, ajkai finoman kezdik kóstolgatni az enyémet. Olyan édesen, lágyan csókol, hogy szinte megfeletkezem a külvilágról. Minden gondomról, minden fájdalmamról. Testemben szétárad a szerelem ereje. Igen, most már biztosan tudom. Teljes szívemből szeretem Őt!

2013. augusztus 13., kedd

Aishiteiru - 19. fejezet




Ahogy a türkiz szempárba nézek, bennem életre kel a félelem. Nem lágy a pillantása, mint szokott mostanában a közelemben – persze csak sulin kívül –, hanem jeges, közömbös, érzéketlen. Bár az utóbbi talán mégsem igaz. Egy érzelem sugárzik belőle. A düh.
- Ez meg mit keres itt? – morogja.
- Hát... hozzám jött, de már megy is – válaszolom. Próbálom a félelmem elnyomni, és felvenni a maszkom, de – most, hogy Gaara tudja, igazából ez csak álca, – valahogy nem megy.
- Én nem félemlítenélek meg, mint egyesek – fordul felém Itachi. Mondatára Gaara hangosan morran. Összerezzenek.
- Elmész a barátnőm közeléből! – rángatja ki a Sátán Itát. Az Uchiha lefogja a Sabaku kezét, majd ezt követően verekedés jön létre kettejük közt.

Ledermedek. Tudom jól, hogy szét kéne választani őket valahogy, lábam mégsem mozdul. Mintha szorosan a padlóhoz kötötték volna, hogy még véletlenül se tegyek feléjük egy lépést. Fejemben mondatok pörögnek. Amiket Gaara mondott... Azon a bizonyos éjszakán: "Szeretlek!". És most az előbb: "Elmész a barátnőm közeléből!". A barátnőjének nevezett. Most először. De mégis fejemben ott motoszkál a "Mi lenne, ha...?" kérdés. Ha mondjuk most nem jött volna... Akkor is vajon a barátnőjének nevezne?

Nincs időm tovább gondolkozni ezen, a vér szaga megcsapja az orromat, mire feleszmélek.
- ELÉG LEGYEN MÁR EBBŐL, A ROHADT, SZÉJJELBASZOTT ÉLETBE IS MÁR! – ordítom le a fejüket, de nem sokat hat, ugyanúgy folytatják. Érzem, hogy kezdek kétségbe esni, de a düh erősebb bennem. Mégis mi az, hogy nem figyelnek rám? Hát azért mégis az én házam előtt verik pépesre egymást, nem?
- Ha... még... egyszer is... a közelébe... mész..., kinyírlak! – minden egyes szó után Gaara teljesnek tűnő erővel vágja gyomorszájon Itachit, aki a végére már vértengert hány.
- Csak félelemből van veled! – nyögi Itachi fájdalomtól teli hangon, de még így is elég hangosan, szinte kiabálásszerűen.
- HOGY A JÓ ÉLET MEGBASSZA ÁM, MOST AZONNAL FEJEZZÉTEK EZT BE! – hörgök. Feléjük mozdulok, de Gaara hátrataszít. A földre esek, fejem nagyot koppan a padlón. Ita felém néz aggódóan, ám ekkor Gaara "megsemmisítő" rúgást mér az Uchiha hasába, amitől a fiú összerogy.
- Elég volt... – nyöszörgöm. Érzem, hogy nem vagyok teljesen eszméletemnél, fejemet eléggé beütöttem, és a belé nyilaló fájdalom szinte elveszi minden józan gondolatomat.
- Mea... – térdel le mellém a Sátán. Szemei aggódóan fürkésznek.
- Hagyjál...
- Kicsim... – most először hív így, mégsem érzek semmi boldogságot ettől a szótól. Már nem.
- Húzzatok el innen mind a ketten most azonnal – morgom.
- De... Vérzik a fejed! – jön rá a fejemből csurdogáló apró vérfolyamból.
- Húzzatok el a picsába! – mondom erélyesebben, bár hangomban hallatszódik a fájdalom. – Egyikőtöket sem akarom többé látni! – mondom ki, amit amúgy normál esetben nem gondolnék komolyan, mégis most így érzem. A fiú egy ideig ledöbbenve néz, szerintem azon gondolkodhat, mit reagáljon erre.
- Ha valóban így gondolod... – feleli végül, mire én bólintok. Feláll, elindul. Nem sokkal utána, mikor Itachi jobban van, megindul felém, de feltartom kezem, ezzel megállásra bírom.
- Mea...
- Te is menj a közelemből! – sziszegem. Szemem sarkából látom, hogy hezitál, mégis odajöjjön-e hozzám, végül sóhajt egyet, és elmegy. Még látom, ahogy előveszi a telefonját és tárcsáz valakit, majd látásomat elhomályosítják a könnyeim, amik még nem buggyantak ki szemeimből.

2013. augusztus 3., szombat

Aishiteiru - 18. fejezet




A sulitól nem messze, az utcán sétálok, hazafelé igyekszem, mikor valaki befogja a számat és hátrafelé kezd húzni egy sikátorba.
- Nem bírod ki, igaz? – fordulok felé csillogó szemekkel.
- Mert megőrjítesz! – lép közelebb, ami hatására a falnak simulok. Az arcomhoz nyúl, kisimítja belőle a kósza tincseim.
- Még a végén meglát valaki... – suttogom.
- Ugyan, erre senki sem jár – kacsint rám, majd ajkait az enyémhez nyomja. Lassan mélyítem el a csókot, ami most is olyan lágy, mégis vad. Egyszerűen elveszi az eszem vele.

Az ébresztőórám hangos rikácsolására kelek. Morogva csapok oda, ahol sejtem a kis kütyüt.
- Miért pont most? – morgom. Ütésem épp ekkor ér célba, ám nem épp az ébresztőóra fúródik a tenyerembe. Ijedten kapom el a kezem, fejemet felemelem a párnából.
- Szét akarod püffölni a berendezést? – Szemem a vigyorgó arcra siklik, agyamban elemi erővel megy fel a pumpa.
- Te mégis mi a szent szart keresel itt? – pattanok fel, majd kicsit megszédülök a hirtelen mozdulattól.
- Nem is örülsz nekem? – a vigyor egy pillanat alatt tűnik el az arcáról.
- Mit vártál? Hogy a nyakadba ugrok? – vonom fel a szemöldököm. A fiú sóhajt.
- Nem állnék ellen... – válaszolja végül.
- MI VAN?? – vágok WTF?-es fejet. A srác hozzám lép, végigsimít a karomon.
- Ne érj hozzám! – kiabálom le a fejét. Cseppet sem érdekli, hogy nem sok kell, hogy kikaparjam a szemeit, amivel szinte levetkőztet. Komolyan, nem értem, mi ütött belé.
- Mea... – simítja meg az arcom. – Legyél a barátnőm. Az enyém, és ne a Sabakué.
- Micsoda? – döbbenek le. – Itachi, én nem... – kezdeném mondani, hogy nem vagyok Gaara barátnője, és egyelőre nem akarok kapcsolatot, ám mielőtt végigmondhatnám, lesmárol. Csak egy kicsit döbbenek le az első néhány pillanatban, kb úgy, hogy majd' elájulok. Na nem ám azért, mert olyan fergetegesen gyengéd és szenvedélyes volt a csók, hanem mert ledöbbentett, hogy valamit érez irántam. A csók a legkevésbé sem gyengéd. Inkább kissé erőszakos és sürgető. Próbálom eltolni magamtól, de nem engedi. Karjait a derekamra fonja, hogy még véletlenül se tudjak elszabadulni a csókból. Egyre szorosabban ölel, már levegőm nincs is egyrészt a csók miatt, másrészt pedig, mert kiszorítja belőlem a szuszt is. Kétségbeesetten kezdem öklömmel verni a hátát, mire veszi a lapot, a szorítás gyengül, karjai lehullanak rólam. Abban a szent minutumban tolom el magamtól, majd megajándékozom egy monoklival, amit öklöm okoz a szeme alatt.

Itachi egy kis ideig meglepődötten néz rám, talán nem gondolta, hogy ilyen erősen is tudok ütni. Hát tény, hogy elég vékony a karom, mint a testalkatom is, és ezért sokan azt gondolják, hogy egy tollpihénél többet nem igazán bírok el, de mint szoktam mondani: A látszat elég sokszor csal. Hisz ki gondolná a suliból is, hogy Mea Tenshi és Sabaku no Gaara eléggé összegabalyodtak az elmúlt napokban. Folyton szidjuk egymást, úgy beszélünk a másikkal, mint a legnagyobb senkivel, azonban titokban egy elég békés kapcsolatunk van. Várjunk csak? Akkor én most tényleg járok Gaaraval? Nem, ez hülyeség!

A már dühös fekete szempárba nézek. Lassan elindul Ita felém, mire hátrálok. Talán nem kellett volna megütnöm. A falhoz lapulok, ő elém lép. Lassan simítja hátra egy kósza tincsem. Ahogy a szemébe nézek, látom, hogy dühének semmi nyoma. Ez aztán az érzelemhullámvasút... Szemei csak gyengédséget sugároznak felém, ami kicsit megnyugtat.
- Kérlek, csak gondold át a dolgokat. Én is meg tudom azt adni neked, mint Ő. Sőt, még többet is! – próbál győzködni.
- Nekem nem kell semmi, Itachi! Nem azért állok közel Gaarahoz, mert Ő ezt meg azt megadhat nekem. Érzelmi oka van. Szeretem Őt! – világosítom fel, mire kicsit hátrahökköl.
- Hogy tudod szeretni őt? Nincs benne semmi szerethető!
- Te nem értesz semmit! Tudod egyátalán, mi az a szerelem? Kétlem! Menj el, Uchiha, és hagyj már végre békén! – lökdösöm kifelé, majd mikor kinyitom a bejárati ajtót, hogy azon is kilökjem, ledermedek. Gaara áll ott, és a párosunkat nézi. Lehet kicsit félreérthető a helyzet, hogy Itachi nálam van?

2013. július 21., vasárnap

Aishiteiru - 17. fejezet




A szobám rideg sötétjében ülve gondolkozom. Hogy is jutottam el idáig, ahol most vagyok? Mivel is ártottam Sakurának? Nézzük csak... Beszóltam neki... Bántottam... Szinte már riválisként kezeltem. Nem is tudom, most melyikünk nyert. Komolyan nem tudom. Hiszen ő ellenem fordított mindenkit. Setsuko az a személy, aki bár először megijedt, – nem is igazán Sakurától, hisz tőle ki is ijedne meg – mégis mellettem van. A pinknek ez nem is nagyon tetszik, de kit érdekel? Cöh, csak egy fruska, aki mindenképp tönkre akar tenni. Viszont a markában tartja Gaarat, akinek elég rossz híre van mindenütt. Mint egy fiatalkorú bűnöző, úgy kezelik, amit meg is értek, hisz Ő tényleg nem viccel. És így, hogy a legnagyobb fegyver Sakura kezében van... Esélyem sincs ellene.

A csendből a csengő hangja szakít ki, mire megindulok az ajtó felé. Bár úgy nézek ki, mint akin tízszer átment az úthenger, most valahogy nem köt le. Túlságosan is el vagyok foglalva a gondjaimmal.
- Szia, Kicsilány! – vigyorog szembe velem az ajtóból Kisame. Mögötte áll az egész Akatsuki és a Hebi is. Nem kicsit döbbenek le, hogy őket látom itt.
- Hát ti?
- Setsuko mesélt nekünk néhány dolgot – mosolyog rám Suigetsu.
- És jöttünk segíteni – folytatja Itachi.
- Hisz te már Gaara védelme alatt állsz, és így már talán minket sem ér baj – mondja Deidara, miközben átölel. Csak állok ledöbbenve, mint egy darab fa.
- Na? Beengedsz minket? – vigyorog Pein.
- Nem – vágom rá, mire Dei is eltávolodik tőlem.
- HOGY? – döbbennek most ők.
- Egész eddig ellenem voltatok, mert féltetek Gaaratól meg Sakurától. Az igaz barátok nem rezelnek be, hanem kiállnak a barátaik mellett. Ti nem vagytok már a barátaim! – vágom hozzájuk. – És nem állok Gaara védelme alatt! Sosem kérném tőle, hogy védjen meg!
- Mea... – kezdi Sasuke, de leintem.
- Elmehettek. Nekem az egyetlen igaz barátom Setsuko, mert ő nem félt elmondani nekem mindent, és ő mellettem állt, míg ti mind ellenem voltatok, és csak támadtatok.
- Szuper. Akkor még mindig rettegnünk kell – nyafog Karin.
- És ez az ami miatt most már nem leszünk barátok. Csak a hasznot lesitek, és az utóbbi időkben felém sem néztetek. Még köszönni sem tudtatok. Ne várjatok tőlem eztán semmi jót! – csapom rájuk az ajtót.

2013. július 18., csütörtök

Aishiteiru - 16. fejezet




A következő nap ugyanúgy telik, mint a többi. Mindenki lenézően elfordul tőlem, de már valahogy semmi sem olyan, mint eddig. Mióta Gaara kimondta, hogy szeret, én a fellegekben járok. Folyton csillog a szemem, és mosolygok. Az eddigi közömbös, "akkor sem láttok tőlem még egy halvány mosolyt sem" Mea eltűnt.
- Tenshi – biccent Gaara közömbösen, mikor kishíján fellök a folyósón.
- Sá... vagyis Sabaku – viszonzom.
- Kicsit vegyél vissza a boldogságból – vált suttogásra, hogy más ne hallja.
- Igyekszem – bólintok, majd arcom közömbössé válik. – Sajnálom, de a szemem csillogásával nem tudok mit tenni.
- Talán nem olyan feltűnő – mosolyog rám halványan.
- Mea, hát itt vagy? – ugrik mellém Set. – Mi történt a nyakaddal? – mutat a nyakamon lévő ragasztásra.
- Bénáztam egyet – sóhajtok. – Tudod, ez nálam mindennapos.
- Igen, ismerlek – bólint, de látom szemein a kétkedést, ám nem teszi szóvá.
- Nem mondom többször, ne nyomozgass, Tenshi! – sziszegi még az utolsó mondatot Gaara, majd elmegy.
- Ugye ő volt? – néz a Sátán után Setsuko.
- Mi volt Ő? – indulok el. Halványan talán lehet látni rajtam a zavart, ámde még mindig leplezem.
- A nyakad... Bántott, igaz? – szinte már hisztérikus módban kérdezi. Tudom, hogy haragszik, mert gyakorlatilag nem mondok semmit, de...
- Elmondok mindent, ha tudsz még néhány percet várni! – morranok rá, mire villant egy vigyort. Az erdő felé indulok.

- Szóval? – kérdezi már egy fa tetején ülve, velem szemben. A fatörzsnek támaszkodom, egyik lábomat felhúzom magamhoz, másikat lelógatom.
- Tegnap elrabolt este.
- HOGY MI? Kinyírom! – szorítja ökölbe a kezeit.
- Idefigyelj, ha nem hagyod, hogy végigmondjam, akkor meg ne kérd, hogy meséljek! – morranok durván rá, mire összerázkódik.
- B-bocsánat – hajtja le a fejét. Képes vagyok néha akaratomon kívül is durva lenni, ha dühös vagy ideges vagyok. Ezt az oldalamat is jól ismeri Set, mint ahogy a legtöbbet. Mindig evvel szoktam megbántani.
- Ne haragudj! Csak cseppet feszült vagyok – magyarázom.
- Nincs gond – mosolyog rám. – Folytasd!
- Szóval tegnap elrabolt. Nem tudtam, hogy ő az, mert bekötötte a szemem, és megkötözött. Egy szobába vitt, és elváltoztatott hangon beszélt hozzám, de felismertem, hogy Ő az. Utána elmondta, hogy utál, és meg akart ölni.
- Mi? Kinyí... – kezdi, de egy figyelmeztető pillantással beléfojtom a szót. – Folytasd!
- Szóval mikor megláttam a kést a kezében, akkor félni kezdtem. Láttam, hogy élvezi, hogy félek, de... – sóhajtok. – Tehát a nyakamon a vágást is ő okozta. Mikor felemelte a kést, hogy belém vágja, tudtam, hogy az az utolsó esélyem, hogy elmondjam neki, hogy szeretem. Mikor elmondtam, mégsem ölt meg, hanem megcsókolt. És utána... – elhallgatok, elpirulok.
- Utána mi? – pattog az ágon, aztán hirtelen leáll, látom szemében a felismerést. – Lefeküdtetek?
- Igen. A végén pedig azt mondta, Ő is szeret – mosolyodom el.
- Ez de romantikuuus! Mint egy mesében – vigyorog.
- Setsuko, most, hogy azt mondtad, romantikus... nem is tudom... hányingerem lett! – vetem oda.
- Bocsi. Csak... Azt nem értem, akkor miért viselkedett úgy a suliban...
- Tegnap... Vagyis az már ma hajnalban volt... Szóval megbeszéltük, hogy mindenki előtt azt mutatjuk, hogy utáljuk egymást. Tudod, Sakura még mindig probléma...
- Terv? – kíváncsiskodik.
- Még nincs. De azt tudom, hogy ki fogom deríteni, mivel zsarolja a Sátánomat.
- Sátán... – kap röhögőgörcsöt Set. – Ez még mindig üt.
- Miért, nem olyan? Viszont olyan imádnivaló! – vigyorodom el.
- Sabaku no Gaara? Imádnivaló? – nevet.
- Te nem láttad úgy, mint én!
- Meztelenül? Nem is akarom. Nekem elég Hidan izmait bámulgatni – vigyorog.
- És más egyebet, mi? – nevetek. – Amúgy nem úgy értettem. Mosolygott és csillogott a szeme. Olyan más volt, mint szokott lenni – sóhajtok álmodozóan. – Szent Jashin! Olyan vagyok, mint egy fülig szerelmes tini!
- Mert az is vagy, nővérkém! – teszi vállamra a kezét.

2013. július 16., kedd

Aishiteiru - 15. fejezet



A penge jeges hidegsége ismét torkomon táncol, apró vágást ejt bőrömön, mire alig észrevehetően összerezzenek. Meg akar ölni! Meg fog ölni!
- Gaara... – suttogom megtörten. Talán mindvégig arra várt, hogy maszkom lehulljon rólam, és kimutassak minden érzelmemet. Szememről lekerül a kendő, amivel be volt kötve. A jeges szempárba nézek, rajtam már tökéletesen lehet látni a fájdalmat, csalódást, félelmet.
- Ezekre a szemekre vártam egész idáig. Erre a tekintetre. Ennyit ér a maszkod, Tenshi! Csak egy gyenge kislány vagy, semmi több! – mondja ki a szavakat a szemembe nézve. Minden egyes szavát tőrként érzem a szívemben.
- Az a gyenge, aki másképp nem tudta volna megtudni az igazi énem, csak avval, hogy elrabol – válaszolok, bár hangom nem több cincogásnál. – Mit ártottam neked? – nézek fel rá. Az első, ami szemet szúr, az a kés, amit úgy markolt meg, mintha valakibe bele akarná szúrni. Megremegek. Itt a vég.
- Nagyon is sokat! Mondtam, hogy ne nyomozgass! – sziszegi. – Tudtam, hogy nem szabad hozzád közel kerülnöm! Utállak! – vágja hozzám a szavakat, amiket újabb tőrökként fogadok szívembe. A kést felemeli, ebből tudom, most akar megölni. Lehajtom a fejem, szemeim összeszorítom. Mielőtt meghalok, tudnia kell a valódi érzéseimet. Azt, amit leginkább próbáltam titkolni. Ez nem a félelem, a gyengeség vagy a fájdalom. Valami olyasmi, ami mindezt elnyomja erejével.
- Szeretlek! – kiabálom, majd várom, hogy a kés mélyen belém vágjon. Ez azonban elmarad, helyette mézédes ajkai táncolni kezdenek az enyéimen. A döbbenet tetőfokán vagyok, de lassan visszacsókolok. Érzem, ahogy kezeim is kiszabadulnak a fogságból, így semmi sem akadályoz már, hogy karjaimat a nyaka köré fonjam. Talán elég kényelmetlen lehet neki még mindig begörnyedve állni előttem, mert lassan végigsimít gerincemen, majd egyre lejjebb haladva a fenekem alá nyúl, és megemel. Teljesen hozzásimulok, lábaimat a dereka köré kulcsolom.

Ajkai lassan elszakadnak tőlem. Lassan nyitom ki a szemeim, egy ragyogó szempárral találom szembe magam. Még sosem volt pillantása ilyen lágy és gyengéd. Szemeit pedig még sosem láttam ennyire csillogni.
- Kimondtad – mosolyodik el.
- Nem értem, miről beszélsz... – jövök zavarba, mire ismét megcsókol. Most végig egymás szemébe nézünk. Tekintete szerelmes, amin meglepődöm, de boldogsággal tölt el az új információ. Az ágyhoz sétál velem, lassan ledönt rá. Fölém magasodik, úgy csókol tovább szenvedélyesebben. Érzem, ahogy a vágy lassan hatalmába kerít.
- Akarlak! – búgja a fülembe szexi hangon, miután elváltunk egymástól. Megremegek hangjától, majd amikor ágyékát az enyémhez préseli, hangosan felnyögök. Egy határozott mozdulattal szabadítom meg pólójától, végignézek izmos felsőtestén. Ő ezt látva elvigyorodik. – Tetszik a látvány?
- Nagyon – csúszik ki számon. – Mármint... izé... – próbálok helyesbíteni, nehogy nagyon elszálljon magától, de belém folytja a szót, ahogy nyakamat kezdi behinteni lágy csókokkal.

Lassan szánkázik bőrömön végig keze a pólóm alatt, majd miután megunja a zavaró ruhadarab jelenlétét, leveszi rólam. Nyelvével köldököm körül köröz, ami hatására a hajba túrok. A fülemhez hajol, halkan suttogni kezd.
- Azt akarom, hogy csak engem csókolj és csak velem légy!

Az időérzékem szinte semmivé válik, miután teljesen megszabadítjuk egymást a ruhadaraboktól. Csak Rá koncentrálok, mást mindent kizárok fejemből. Egymást érzékien simogatjuk, közben szerelmes csókokban forrunk össze.
- Mennyire kell kímélnem téged? – szólal meg nemsokára szexin vigyorogva, miközben keze a lábaim között indul felfedező útra. Egy ideig nem fogom fel, mit kérdezett, annyira a hatása alatt vagyok. Csak nézünk egymás szemébe, látom tekintetén a várakozást.
- Nem kell kímélned, bármit kibírok – adom meg a választ, úgy látszik, pont erre számított, mert vigyora még szélesebb lesz. Ajkaimat az övére tapasztom, vadul csókolni kezdem, ami jól láthatólag neki sincs ellenére.

Sikításom betölti a helyiséget, mikor egy határozott, cseppet sem gyengéd mozdulattal belém hatol. Épp csak egy pillanatig sikkantok fel, de ez épp elég ahhoz, hogy szemében furcsa, ám ismerős fény gyúljon, s gonosz vigyor jelenjen meg arcán.
- Csak nem szűz voltál? – vigyorog a képembe.
- Jaj, fogd már be! – nevetek fel, aminek úgy vet véget, hogy csípőjét megmozdítja. Bennem akad a levegő, kéjesen felnyögök, amit talán bíztatásnak vesz, ugyanis lassú ritmusban mozogni kezd. Az ágyba markolok, próbálom légzésemet egyenletessé tenni, de nem megy. Mi a francnak kell ennyire szeretnem Őt?
Én is lassú mozgásba kezdek, mire hangosan nyöszörögni kezd, majd gyorsabb tempóra vált. Esküszöm, a halálomat akarja! Körmeimet most az ágy helyett a Jégkirály hátába mélyesztem, mire hangosan, kissé fájdalmasan nyög fel. Hupsz, elfelejtettem mondani, hogy kurvaéles körmeim – bár ezek már inkább karmok – vannak? Gonoszan elvigyorodom, mint ahogy ő is a sikításomnál.
- Bosszú? – kérdezi vigyorogva, mire diadalmasan vigyorogva bólintok, majd lesmárolom, közben fordítok helyzetünkön, a csípőjére ülök, de körmeimet nem veszem el hátáról. Felsőteste felfelé emelkedik, így hozzám simul, mivel én meg épp nyakát hintem be lágy csókokkal. – A karmaidat azért elvehetted volna alólam – próbál morranó hangot kiadni, de ez nem igazán megy neki. Hoppá, a nagy Sabaku no Gaara végre egyszer mégsem tud keménykedni! Győzelem!
- Miért? Ez így tök kényelmes! – vigyorgok Rá.
- Akkor magadat karmolga... – megmozdítom a csípőmet, így valahogy elfelejti befejezni a mondatot. Kezem elveszem háta alól, mellkasát kezdem simogatni, miközben egyre gyorsuló tempóban mozgok. Az ő keze derekamat cirógatja, majd lassan felvezeti melleimhez. Felsóhajtok.

Percek telnek el talán, mikor Gaara az eddigieknél sokkal hangosabban nyög fel, már majdhogynem ordít, mikor eléri az orgazmust. Abban a pillanatban érek én is célba, majd zihálva dőlök Gaara mellé. Ő körém fonja karjait, mellkasára von, a hajamat kezdi cirógatni. Felnézek a szemébe.
- Utálsz? – kérdezem félve, hisz nem is olyan rég még ezt vágta hozzám. Lágyan elmosolyodik, megpuszilja a számat, majd a fülemhez hajol, és egy szót súg bele:
- Szeretlek!

2013. július 14., vasárnap

Aishiteiru - 14. fejezet




Sikítani tudnék, mikor megérzem a hideg pengét a torkomnak nyomódni. Vagy egyszerű kés lehet, vagy bicska. Más nem jut eszembe. A félelem eluralkodik rajtam, de nem adom jelét. Nagyot nyelek, talán ez az, ami elárulhatja jelenlegi legerősebb érzelmemet. Félek.
- Bogárka, csak nem félsz? – Hangján jól ki lehet venni, hogy vigyorog.
- Nem – vágom rá, mire olyasmi történik, amire nem számítottam volna.

A meleg lehelletét érzem ajkaimon. Ez mentol? Szent ég, most komolyan le akar smárolni? Egyátalán ki a franc ez? Lábamat előre lendíte...ném, ha nem lenne mindkettő megkötözve. Ilyen nincs!
- Nyugalom, Tenshi! – suttogja. Ez a megszólítás... És ez a hang... Suttogva még elváltoztatottan is teljesen más, mint hangosan. Felismerhetőbb.
- Gaara... – suttogom ajkaiba, amiket már az enyémen érzek. Lábaim megremegnek, hiába szorítja erősen térdei közé. Érzem ajkai puhaságát, ahogy lassan, érzékien csókolni kezd. Nem hiszem el, hogy képes volt elrabolni! Nem hiszem el, hogy kést szorított a nyakamhoz. Gaara, csak egyszer szabaduljak ki a kötelekből, és elevenen megkínozlak!

Óvatosan alsó ajkamba harap, de csalódást kell, hogy okozzak neki, nem nyitom el ajkaim. Dühösen belefújtat a csókba, majd erősebben mar ajkamra, mire a fájdalomtól önkéntelenül is elnyitom ajkaim. Azonnal ki is használja a helyzetet, nyelvét a számba csúsztatja, és azt hiszem, ez az a pillanat, mikor végleg legyőzötten érezve magam, engedek akaratának. Már nem ficánkolok, nem próbálok ellenállni. Csak egyszerűen hagyom, hogy kiélvezkedje magát.

Nem tudom, hány perc telhetett el, mikor végre hajlandó hagyni, hogy levegőt vegyek. Igaz, hogy nem csókoltam vissza, de nem is jutottam egész végig levegőhöz, így örömmel konstalálom, mikor az éltető oxigén elárasztja a tűdőm.
- Végeztél? – kérdezek rá, mikor hallom a zihálását csillapodni.
- Még nem – jön a válasz, majd egy pillanattal később ismét ajkaimat ostromolja. Újra ficánkolni kezdek először az ellenállástól, majd mikor ismét megérzem nyelvét a számban, kezdek lenyugodni. Ízlelőszerve végigsimít az enyémen, mire öntudatlanul csókolok vissza. Belemosolyog a csókba, majd rájön, megint miért kezdek ficánkolni. Elválik ajkaimtól. – Ajánlom, hogy jó kislány legyél – hallom meg a fenyegetést, de már fel sem veszem a versenyt, hogy melyikünk tud jobban visszavágni. Csak élvezem, hogy lábaim szabaddá válnak, mikor a köteleket lenyesi rólam. Várom, hátha a kezeimet is kioldozza, de csalódnom kell.
- És a kezeim? – kérdezek rá, mire felnevet.
- Annyira azért ne nézz hülyének! Azonnal megszöknél.
- Dehogyis! – ellenkezek. – Addig biztosan nem, míg ki nem heréllek – villantok cuki-ördögi vigyort.
- Soknak képzeled magad, kiscsillag – gúnytól csöpög a hangja, mire fintorgok.
- Tudom, tudom. Nem bírod a konkurenciát – sóhajtok.
- Ezt mire véljem? – háborodik fel.
- Nem én vagyok az egyetlen a szobában, aki soknak képzeli magát. Gondolom szar érzés lehet, hogy még így is több vagyok nálad – vigyorgok, mire Gaara a hajamba markol, erősen hátrafeszíti a fejem.
- Ne feleselj, kislány!
- Mert? – folytatom a játékot. Az én módszerem, hogy úgy tudsz leginkább megszabadulni valakitől, ha az agyára mész. Hát ez nem jött most össze.

2013. július 10., szerda

Aishiteiru - 13. fejezet




A fájdalom folyton mar belülről. Amit Gaara tett velem... Miért nem haragszom rá? Hisz csak játszott velem! Az a csók... Olyan édes volt, mégis tele volt bűnnel. Nem lett volna szabad a hatása alá kerülnöm. A közelében mégis elgyengülök. Ha arra a jegességet sugárzó, mégis gyönyörű szempárra gondolok, szét tudnék folyni a padlón. Pedig ez nagyon nem vall rám.

Az utcák sötét éjjelében sétálok. Nem izgat, hogy éjjel vannak a legtöbb támadások és gyilkosságok. Nem érdekel, hogy a tőlem nem messze lévő bokrok mögül gyanús hangok jönnek. Bármikor elém ugorhat valaki, hogy véget vessen a szenvedésemnek, de én csak teljes nyugodtságot sugározva sétálok, míg mögülem meg nem hallom a lépteket. Azt hiszem, csak ekkor sikerül felfognom, milyen veszélyben is vagyok. Megszaporázom lépteim, ám ez már kevés. A támadóm könnyűszerrel elkap, befogja a számat, hátrakötözi a kezeim. Hogy hogy sikerült mindezt egymaga – mert hogy egyedül volt, az biztos –, fogalmam sincs. Hiába ficánkolok, próbálok hátrafelé rúgni, semmi sem hat.
- Nyugodj már le! – szólal meg a támadóm elváltoztatott hangon. Ledermedek a hangsúlytól, így az idegen gondolom azt hiszi, a parancsát igyekszem teljesíteni. – Ezt már szeretem, Hercegnő. – suttogja a fülembe, amitől hirtelen a hányinger kezd kerülgetni. Mivel válaszolni nem tudok a számra szorított keze miatt, nem reagálok. Várok, hátha utal rá, miért is én lettem a célpont, és mi a terve velem, ez azonban megválaszolatlanul marad. Helyette hatalmas csattanást érzek, fejembe belenyilal a fájdalom. Érzem, ahogy valami meleg végigfolyik a fejemen. Beletelik egy kis időbe, mire rájövök, a véremet érzem. Ezután ismét csattanás, fájdalom, majd képszakadás.

Még mindig érzem a fájdalmat. A fejem sajog. Akkor nem lehet, hogy meghaltam. Hacsak nem a pokol tüze éget. Lassan jutnak eszembe az emlékek, így rájövök, hogy biztosan még itt van az idegen. Megmozdítom a kezem, mire kötelek szorítását érzem meg.
- Jó reggelt, Hercegnő – hallom ismét az elváltoztatott hangot, majd a számon lévő ragasztót durván letépi valaki. Bár fáj, meg sem nyikkanok. – Látom még mindig nem tört meg a maszkod...
- Azt egy senkiházi sosem fogja tudni megtörni – szólalok meg rekedt hangon.
- Szomjas vagy?
- Kibírom – vonok vállat már amennyire tudok a hátrakötött kezeimtől. Egy hideg valamit érzek meg a számnál, majd hideg folyadék önti el a torkomat. Mikor a támadó elveszi a poharat a számtól, ismét megszólalok. – Ananászlé? Látom ismersz egy kicsit.
- Remélem ízlett – hallom meg a nevetését.
- Mint mindig – gúnyolódom. Érzem, ahogy satuként fogja közre lábaimat az övéivel. Most közel van hozzám, ezt abból is tudom, hogy érzemtestének melegét, amitől a hideg is kiráz. Kezét megérzem az állam alatt, felemeli lassan a fejem, majd hátrafeszíti. Kicsit megijedek, hisz fogalmam sincs, mire készül, azonban erre hamar választ kapok.

2013. május 21., kedd

Aishiteiru - 12. fejezet




Fájni fog a magány. Körül fog venni a fájdalom. Hisz nem lehet, hogy az álmom valóra váljon! Hogy megkapjam Őt... Hogy az enyém legyen... Képtelenség!

- Szóval? – kérdezi, miután nem jön válasz.
- És ha szeretlek, akkor mi van? – tárom szét karjaimat. Gaara győzedelmesen elvigyorodik. – Egy csettintésre ki tudok magamból törölni bármilyen érzelmet!
- Csak fájdalommá alakítod. Tudom, mert én is mindig ezt teszem. Akkor érzem, hogy élek, ha érzem a lelki fájdalmat – néz együttérzően a szemembe.
- Nem vagyok olyan, mint te. Nem tudsz az én lelki gondjaimról semmit, mert... – folytatnám tovább felháborodottan, de belém fojtja a szót. Hogy mivel?

Ajkai lágyan játszanak az enyémmel, mire én teljesen megfeletkezem magamról és a külvilágról. Nyaka köré fonom karjaim, így még közelebb húzva magamhoz, hogy jobban érezhessem édes csókját. Érzem karjait a derekam körül, elégedetten simulok hozzá. Nyelve utat tör, lassan csúszik be a számba, mire egy aprót belesóhajtok a csókba. Ízlelőszerve végigsimít az enyémen, majd lassú táncba hívja. A hajába túrok, mire vadabbul kezd csókolni. A falhoz présel, teste szinte egybeolvad az enyémmel. Érzem szapora szívdobbanásait, ebből sejtem, hogy nagy valószínűséggel ő is érzi az enyémet.
Keze végigfut az oldalamon, majd a pólóm alá nyúlva cirógatja a bőröm. Ismét belesóhajtok a csókunkba, és azt hiszem, ez az, ami "felébreszt" engem, ugyanis abban a minutumban simítom kezem a mellkasára, hogy eltoljam magamtól.

Széles, gonosz vigyorával találom szembe magam, mikor kinyitom a szemem. Kicsit csalódottságot érzek a szívem mélyén. Azt hittem, neki is jelentett valamit ez a csók. Nem így van.

Kissé megremegek, szívembe éles fájdalom hasít, ám arcomon meg sem látszik.
- Semmi hatás, mi? – néz a szemembe. Érzéseimet elzárom, keményen nézek a szemébe.
- Tőled? Még mindig röhögnöm kell ezen. Annyira nagynak képzeled magad, de csak az apád miatt tehetsz meg sokmindent. Nélküle egy senki vagy! – vágom hozzá. Tudom, kicsit durva ez, de hát... A legjobb védekezés a támadás, nem?

Szemei semmi érzelmet nem mutatnak, ahogy arca sem. Azonban én tudom, hogy fáj neki. Tudom, mert ugyanazt teszi, mint én szoktam ilyen helyzetekben. Tudom, mert alig láthatóan begörnyedt. Talán igaza van. Ugyanolyanok vagyunk.

2013. május 20., hétfő

Aishiteiru - 11. fejezet




- Te miről beszélsz? – vonja össze szemöldökét. Látszik rajta, hogy nem ért abból semmit, amit mondok. – Nem volt semilyen verseny.
- Elérted a célodat. Mindenben nyertél! – folytatom a közömbösségtől túlcsordultan.
- Még mindig nem értelek – néz a szemembe. Szemeiben nem látok mást, csak értetlenséget és egy cseppnyi csillogást. De mitől csillog? Talán élvezi, hogy tönkretehet.
- Elérted, hogy beléd szeressek, aztán pedig az orrom előtt enyelegsz Sakurával... Miért akarsz tönkretenni? Mit ártottam neked? Épp elég gond az nekem, hogy Sakura mindenkivel megutáltatott, nem kell még a te hülyeséged is!
- Te belém szerettél? – döbben le Gaara, mire zavartan elfordítom a fejem. Basszus!
- Nem tudom, ezt honnan veszed. Én egy szóval sem mondtam ezt! – motyogom. Hát Mea, ez nem volt túl meggyőző. Sosem fogja elhinni...
- Nem vagyok hülye, Mea! – lép közelebb, mire hátrálok. Megtorpan.
- Én nem szeretlek téged! – háborodom fel, mire felvonja a szemöldökét.
- Akkor ne beszélj hülyeségeket! – villant egy szexi mosolyt, amitől kissé megremeg a lábam, de a közömbös maszkot magamon tartom. Most komolyan bevette, hogy tényleg nem mondtam? – Szóval nem szeretsz... – lépked felém. Nem mozdulok.
- Nem. Sőt, utállak! – vágom hozzá. Ekkor ér elém, megáll.
- Akkor nyilván semmi hatással nem lenne rád, ha megcsókolnálak – néz a szemembe.
- Te? Hatással rám? Ugyan – nevetek fel. – Maximum hányingert kapok.
- Kiderül – hajol közelebb, mire egy pillanatra ledermedek. Most mit tegyek? Hagyjam, hogy megcsókoljon?

Ajkai súrolják az enyémet. Érzem a puhaságot, ahogy egyre jobban a számnak nyomódik. Érzem, hogy ajkai széles vigyorra húzódnak, majd eltávolodik tőlem. A szemébe nézek.
- Semmi hatás, mi? – vigyorog rám. Azt hiszem, most látom először vigyorogni.
- Szerinted van? – vonom fel a szemöldököm. – Pont tőled?
- Nem vagyok vak! – lép közelebb. Ismét nem hátrálok. – És ha ténylegesen megcsókolnálak?

2013. május 19., vasárnap

Aishiteiru - 10. fejezet



A fájdalom – ami a szívembe mar, mikor a smároló Gaara-Sakura párost nézem – hirtelen mintha szét akarna feszíteni. De miért fáj? Miért érzem ezt? Hisz semmi közömGaarahoz. Az érzések, amit iránta érzek, mégis ezek szerint erősebbek, mint amiről én tudtam. Érzem, hogy kezdek belül darabokraesni, ilyenkor pedig legjobb megoldás a menekülés. Inkább, minthogy lássák akár egyszer is, hogy már ettől is kezdik megtörni a közömbös maszkom. Megfordulok, és elindulok beaz épületbe.
Az ajtóból visszanézek a párosra, ismét erősen belém nyilal a fájdalom, már fizikailag is. Sakura épp ekkor válik el a Sátántól. Látom, hogy Gaara szája mozog, mond valamit, majd Sakura – Gaara nyakát ölelő – karjai maga mellé hullanak.Egy elégedett vigyort villant a pink, ő is mond valamit, amitől Gaara arckifejezésén átsuhan valami. Azt hiszem... kétségbeesés. A továbbiakat nem látom, mert kirántom azajtót, majd berohanok rajta. Azért arra kíváncsi lennék, Sakura mit mondhatott Gaanak, hogy a Jégkirályból egy érzelmet ki tudott csikarni...
A tanórák... szokás szerint megint unalmasak. Gaara pillantását szinte mindig magamon érzem, ami kezd kicsit idegesíteni. Mit kicsit? Nagyon is! Ha így folytatja, beszólok neki, és nem fog érdekelni, hogy bent van a tanár is. Elegem van!
Megszólal a csengő, mire én azonnal felpattanok. A tanár azonnal rám néz, de nem izgat a dolog, hivatalosan már szünet van, így a táskámat a hátamra vágva elindulok ki. Az ajtóban megállok, majd vissza sem fordulva annyit motyogok:
- Mit kell bámulni? – Ezzel le is lépek a helyszínről, az udvar felé veszem az irányt.
Hallom a lépéseket magam mögül, s mikor megbizonyosodom arról, hogy engem követ, megállok. Nem fordulok felé,úgy tűnik ez már szokásommá vált. Pont, mint Gaara.
- Mit akarsz? – kérdezem jegesen.
- Beszélgetni – jön a válasz, mire cisszegek egyet, és ismét elindulok. – Tenshi, kérlek!
- Tudod, abszolút nem érdekel, mit akarsz! – fordulok felé. – Nem hiszem, hogy sok közöm lenne bármihez is, ami veled kapcsolatos. És őszintén nemis akarom, hogy egy ilyen ember, mint te, hozzám szóljon! Nyertél, most már békén hagyhatsz!

2013. május 18., szombat

Aishiteiru - 9. fejezet



A lány szemébe nézek, látoma hezitálást. Kétségbe van esve, ez abból is látszik, hogyidegességében a körmeit piszkálja.
- Azt hittem vagyunk olyan jó barátnők, hogy ne legyenek titkaink egymás előtt... – suttogom. Hajamat hátra túrom, hisz nem csak asuliban történtek miatt vagyok ideges, de félek, hogy elveszítem a legeslegjobb barátnőmet is.
- A nővérem vagy – szólal meg vékony hangon. Szemei bekönnyesednek, ami egy újabb jel arra, hogy tényleg nagy a baj, hisz alapjában véve Set nagyon ritkán mutat akár egy könnycseppet is.
- Akkor? – lépek hozzá, átölelem.
- Csak nem akarlak bajba keverni... – hajtja fejét a vállamra.
- Ennél rosszabb helyzetbe már úgysem kerülök. De ami a suliban történik... – távolodom el tőle, a szemébenézek.
- Sakura régen kavart Gaaraval – szakít félbe, gyorsan hadarja el a mondatot. Csak pislogni tudok rá. – Mindenkit avval fenyeget, hogy csak egy szavába kerül, és Gaara bárkinek pokollá teszi az életét...
- Gaara... és Sakura... – motyogom. Érzem, hogy teljesen elsápadok.
- Tudom, hogy beleszerettél Gaaraba, de...
- Nem szerettem bele! – csattanok fel. Setsuko felvonja a szemöldökét. – Jó,talán egy kicsit...
- Kicsit nagyon.
- Nem igaz! – háborodok fel.
- Mindegy. Szóval a lényeg, hogy Sakura Gaaraval zsarol mindenkit.
- Beszéltem Gaaraval... És azt mondta, ne nyomozzak, mertbajom eshet...
- Egyértelmű, hogy őt is sakkban tartja valamivel. – üla konyhapultra a vörös hajú lány.
- Nem mondod? – gúnyolódom. – Bocs, ideges vagyok – támaszkodom az asztalnak.
- Tudom. Figyelj, ki kell derítened, mivel győzte meg a Sabakut.
- És te segíteni fogsz!
***
Megpillantom az udvaron a pink csajt, mellette Ino áll azegyik oldalon. Előtte pedig... Gaara. Sakura bájosan mosolyogva ecsetel valamit aSátánnak, míg ő csak fapofával hallgatja a sok rizsát.
Ino tekintete összeakad az enyémmel, majd azonnal szólSakurának. A Haruno lány is rám néz, majd egy gonosz vigyort villant. A következő pillanatban pedig Gaara nyakát átöleli, megcsókolja.

2013. április 10., szerda

Aishiteiru - 8. fejezet




Néhány méternyi távolságra követem a Sátánt. Még mindig túl nagy a tömeg körülöttünk, pedig nyugodtabb hely kéne ahhoz, hogy normálisan tudjunk erről az egészről beszélni.

Befordul egy kis utcába, mire utána megyek. Minden elcsendesedik, itt már alig van valaki. Itt az idő! Mennék gyorsabban, hogy beérjem, azonban hirtelen megáll, de nem fordul hátra, úgy kezd beszélni.
- Miért követsz? Mit akarsz? – jeges hangja átszeli a csendes levegőt.
- Beszélni szeretnék veled! – mondom határozottan, mire felém fordul?
- Miről? – néz a szemembe. Íriszei szokásosan jegességet sugároznak.
- Te tudod, mi folyik a suliban?
- Hogy érted? – néz értetlenül. Közelebb lépkedek hozzá, hogy ne kelledjen kiabálnom.
- Sakura valamivel zsarol mindenkit. Azért nem mernek hozzám szólni... – válaszolok.
- Miért tudnék bármiről?
- Az apád az igazgatóhelyettes... Talán... Sakura valamihez hozzá tud férni? Adatokhoz, valamihez...
- Nem – fordul ismét háttal nekem. – Add fel! Hagyd békén ezt az ügyet!
- Te tudsz valamit! – lépek elé. – Téged is sakkban tart? – nézek a szemébe, mire kissé már dühösen mered rám.
- Engem nem tud semmivel sem zsarolni! Viszont neked bajod lehet, szóval az érdekedben állj le! – kerül ki, majd elindul.
- Valami oka mégis van annak, hogy nem akarsz segíteni! – kiáltok utána.
- Semmi közöd hozzá!

A nap további részében csak ezen a beszélgetésen gondolkodom. Valami csak van, ami miatt a vörös fiú nem akar segíteni nekem. Sakura mellett áll talán? Őt is a szolgálatába tudta állítani?

Az utcákat gyorsan szelem át, percek alatt elérek Setsuko házához. Becsengetek, majd várok egy kicsit. Barátnőm ki is tárja az ajtót, majd mikor meglát, kissé meglepve, talán ijedten néz rám.
- Mea, mit keresel itt? – dadog elvékonyodott hangon.
- Talán zavarlak?
- Nem, csak... – beránt az ajtón, gyorsan becsukja azt. – Nem kéne, hogy meglássanak itt!
- Te is Sakurával vagy? – döbbenek le.
- Nem, csak... – kerüli a pillantásom. Itt nem stimmel valami.
- Mi történt?
- Sakura és Ino eljöttek hozzám... – kezdi.
- Megfenyegettek?
- Igen.
- Mivel? – kérdezem sürgetően. Setsuko nagyot sóhajt.

2013. április 8., hétfő

Aishiteiru - 7. fejezet




- Te tényleg Gaaraval jársz? -fut hozzám Hinata. Jéé, szóba mer velem állni?
- Közöd? - kérdezek vissza flegmán.
- Most miért beszélsz így velem? - szeppen meg, mire erőltetetten felnevetek.
- Mert egy kétszínű, szánalmas liba vagy! - válaszolok. - Nincs itt a Haruno, és most szóba merszvelem állni? Fogadjunk, ha most megjelenne itt valahol, azonnal elfordulnál tőlem.
- Én... - kezdi, de nem tudja befejezni, mert az említett, pink hajú lány valóban megjelenik.
- Hinata! - szól a Hyuuga lányra.
- Sakura... - indul felé.
- Mondtam, hogy nem beszélhetsz vele! - néz rám lenézően, majd Nata szemébe.
- Csak azt mondtam neki, hogy jobb lenne, ha elmenneinnen - cincogja a Hyuuga.
- Akkor jó. De inkább semmit se mondj neki - néz szigorúan Sakura.
- I-igenis! - tiszteleg Hina.
Itt valami nem stimmel. Hinata úgy viselkedik, minthaSakura valami felettese lenne... Vagy zsarolná valamivel... De mivel? És lehet, hogy a többieket is zsarolja?
Egész nap és éjjel a suli jár az eszemben. Pontosabban az, hogy mi folyhat ott. Sakura valamivel sakkban tartja Hinatát. De mivel? Bár tudhatnám! És a többiek? Sasuke, Naruto, Keyiko... Mindegyiküket zsarolná? Ennyi mindent tudhat a diákokról? És miért nem jelentik az igazgatónak? Akkor Sakura megkapná a büntetését, és nem lenne senkinek sem baja abból, hogy hozzám szólnak.
A nap további részében ez jár a fejemben, míg végül az utolsó óráról is ki nem csengetnek. Az tudatomba férkőzött egy ötlet, amit sehogy sem tudok elfelejteni.Ha Gaaratól segítséget kérnék... Hisz az apja az igazgatóhelyettes, az ő révéntalán tud valamit arról, Sakura milyen adatokhoz fér hozzá, így talán sikerül rájönnöm, mivel is fenyeget mindenkit. Na de pont Gaara!? Biztos van más is, akisegíthet...
A vörös Sátán kimegy a teremből, én erre eszmélek fel. Nincs más ötletem, ez az egy esélyem, hogy megtudjam, mi folyik körülöttem.
Felpattanok, és a fiú után rohanok, de megtartom a távolságot. Majd ha egy nyugodtabb helyhez érünk, beszélek vele.

2013. április 2., kedd

Aishiteiru - 6. fejezet




Szívem gyorsan ver, szemem a Sátánéba mered. Ereimben szinte megfagy a vér. Meg fog csókolni! Ezután mégjobban fog fájni a közömbössége! Nem akarom!
Ajkai az enyémhez érnek. Alig ér hozzám, mégis érzem ajkai puhaságát és forró lehelletét. Fájni fog lelkileg, mégis akarom csókját. De nem szabad. Nem! Elfordítoma fejem.
- Mit csinálsz? - suttogom szinte alig hallhatóan. Néhány pillanat kínos csendben telik el, majd Gaara eltávolodik tőlem, de csak a fejével, kezei és teste még mindig a falba nyom. Érzem égető pillantását, ahogy iskolatársaim kíváncsi tekintetét is.
Lehunyom a szemem, hátha sikerül felébrednem, hogy kiderüljön, ez nem a valóság,csak egy illúzió. Ő biztos nem érez semmit irántam. Ez nem lehet igaz! Nem valóság!Ébresztő, Mea!
Testem szabaddá válik, majd nemsokára kezeim is. Kinyitom a szemem, látom a vörös fiú távolodó alakját, majd ahogy eltűnik a szemem elől az egyik sarkon,mintha felébrednék a kábulatból. Körülnézek, mindenki engem néz.
- Nincs dolgotok, basszátok meg? - szólok be nekik. Elindulok ki az udvarra, Set utánam rohan.
- Mi volt ez? - akad ki.
- Ugyan mi? - teszem a hülyét.
- Mea! - ugrik elém. - Majdnem smároltál Sabaku no Gaaraval!
- Biztos csak rosszul láttad! - mondom, bár ezt inkább magammal akarom elhitetni.
- Persze, és az egész suli is, igaz?
Erre már nem válaszolok, csak futni kezdek, és nem is törödve avval, hogy még suliidő van, hazarohanok.



A szobám sötét mélységébe menekülök, az ágyam sarkába kuporodom. Könnyeim lassan folynak végig arcomon. Lassan számhoz érek, ahol még szinte érzem a Sátán ajkait. Lehunyom a szemem, kezeimmagam mellé hullanak. Fejemet a falnak támasztom, és csak hagyom, hogy az érzések átjárjanak.

2013. április 1., hétfő

Aishiteiru - 5. fejezet



Furcsa, hogy az embereknek nincs semmi más témájuk, mint a más személyek közti vita, balhé, és a mások nyomora.
Napokig Sakura, Ino és én voltunk a téma. Sakurát mindenki sajnálja, hogy a gonosz új lány elbánt vele. Ino gyártja a cifrábbnál cifrább sztorikat, amikben őkaz áldozatok, én pedig magaa Halál Angyala. És én... csak a lenéző pillantásokat kapom. Hiszen hogy néz márki, hogy az új lány, aki csak egy hónapja jött, máris balhézik? Még ha nem is magam miatt tettem, hanem azért, mert Setsukora mondták, hogy Akatsuki-rabszolga... Rám is, igaz, csakhogy az abszolút nem fájt. Felőlem engem elmondhatnak mindennek, de a fogadott hugomat békén lehet hagyni.
Barátságok... A legtöbb megszakad. Csak nagyon ritkán van úgy, hogy erősödik vagy olyannak marad meg, mint amilyen volt.
Naruto és Sasuke elfordultaktőlem, bár nem önszántukból. Hinata és Keyiko miatt, akik ugyanúgy,mint a suli nagy része, Sakurát kezdték sajnálni. A két fiú pedig ha akár egy szót is mert hozzám szólni, párjaik nagy balhét csaptak. Érthető, hogy sem az Uzumaki, sem az Uchiha nem tenné kockára a kapcsolatukat egy olyan barát társasága miatt, akit csak nemrég óta ismernek.
Setsuko az, aki végig mellettem áll, míg az Akatsukiban folytonos viták vannak miattam. Hidan Setsuko miatt mellettem áll, Konan inkább Sakurával van,így Pein is, aki nemrég jött össze a kék hajú lánnyal. Itachi inkább pártatlan marad, hisz barátok vagyunk - vagy voltunk, még én magam sem tudom -, viszontaz öccsével sem akar összeveszni. A többiek meg valamikor velem vannak, valamikor ellenem.
Egyedül. Magány. A mostani óraközi szünetem így telik. Setsukot behívták az igazgatóiba már szünet elején, és még nem tért vissza.
Egy padon ülve húzom fejembe a kapucnit, így próbálok rejtőzni az emberekelől. Azonban ez nem mindigsikerül.
- Tenshi! - hallok egy ismerőshangot, mire felkapom a fejem, majd abban a pillanatban hajtom ugyanúgyle, mint volt.
- Mit akarsz? - morranok rá. Leül mellém, érzem magamon a pillantását.
- A múltkori akciód egész... -keresi a megfelelő szót, de nem találja meg, amit a hallgatása jelez.
- Gáz volt? Béna? - motyogom. Hangom kissé gúnyos. - Nem érdekel a véleményed, Gaara.
- Nem ezt akartam mondani. Szuper volt - mondja ki végül a Sátán. Ráemelem a tekintetem.
- Te most bókoltál nekem? - kerekednek ki szemeim.
- Veheted annak is - von vállat. Felállok, és indulnék valamerre, bármerre, csak el tőle. Nem lesz jó vége, ha itt bókolgat nekem, már így is többet érzek iránta, mint szabadna.
Egy erős szorítást érzek a csuklómon, de nem adom jelét, hogy fájna. A következő pillanatban a falhoz vagyok nyomva, mint néhány napja a tanteremben.Néhányan minket néznek, majd egyre többen gyűlnek körénk, azonban a tábolságot megtartják.
- Veled beszélek, úgyhogy nem mész el, világos?
- Nem érdekel, felfogtad? - vágom a vörös hajú srác képébe.
Csuklóimat a fejem fölé szorítja a falhoz, teste nem hagyja szabadulni az enyémet. Ajkai közelebb vannak az enyémhez, mint kéne. Túl közel. Felém kezd hajolni. Épp ezt a pillanatot választja Setsuko a megjelenésre, aki mikor meglátja a jelenetet, megtorpan, és tágra nyílt szemekkel, döbbenten nézi apárosunkat.

2013. március 31., vasárnap

Aishiteriu - 4. fejezet





Ha az élettől megkapsz egy személyt, akiben feltétel nélkül bízhatsz, ne ereszd el soha. Én megkaptam. Nem. Sokkal többet kaptam. Egy nagyszerű húgot, aki mindig mellettem áll. Aki nem bánt, mint a többi ember, hanem inkább segít.
Setsukoval szinte elválaszthatatlanok lettünk, ami sokaknak feltűnt. Sakuraezután ellenségként kezelt, amit nem is bánok. Az Akatsuki nevű csapatba is bevettek, amit Pein, Konan, Hidan, Kakuzu, Zetsu, Tobi, Kisame, Itachi, Deidara és Sasori alkottak. Négy másik személy - Sasuke, Suigetsu, Karin és Juugo - pedig a Hebit, aminek a történetét is elmagyarázták.
Sasuke szeretett volna az Akatsukiba tartozni, ahova be is vették, csakhogy egy vita folytán - ami Sasuke és Itachi között zajlott - kilépett a csapatból. Ezután állt össze a másik három személlyel, és Hebinek kezdték hívni magukat.
Setsuval a folyosón sétálunk.Szemem sarkából látom Sakurát és Inot, amint minket néznek lenézően. Nem törődök velük, míg megnem üti fülemet egy mondat:
- Az Akatsuki-rabszolgák - nevetnek gúnyosan. Feléjük kapom a tekintetem.
- Mea... - szól Set, de rá sem figyelve indulok el a két lányfelé. - Mea!
- Mit tudtok ti bármit is? Annyi eszetek sincs, mint egytyúknak! - támadok nekik.
A folyosón épp ekkor fordulbe Gaara. Megtorpan, nézi a jelenetet.
- Te sem tudsz többet! - vág vissza Ino. Felvonom szemöldököm.
- Ez nagyon fájt! - ironizálok.
- És ez? - tép a hajamba Sakura, mire felszisszenek, majd egy jól irányzott rúgással a gyomorszája felé, a földre kényszerítem.
- Nem annyira, mint neked - kacsintok a rózsaszín lányra, aki csak összegörnyedve nyöszörög.
- Nagynak képzeled magad, mi, Tenshi? - szólal meg Ino szarkazmussal a hangjában. Ránézek, gyilkos tekintetem szinte folytogatja.
- Mea! - teszi vállamra a kezét Setsuko. Ekkor veszem észre, hogy a fél suli a jelenetet nézi, köztük az Akatsuki, a Hebi, és... Gaara.
A Sátán szemébe nézek, ahonnan semmit sem tudok kiolvasni.
- Mea... - szól ismét barátnőm, mire elnézek a Sabaku fiúról.
- Mit bámultok, basszátok meg! Húzás a dolgotokra! - morrgok, majd elindulok az Aka felé.

2013. március 30., szombat

Aishiteiru - 3. fejezet




Gondoltál valaha arra, hogy az álmok valóra válhatnak? Én nem hiszek ebben. Mégis, mikor eszembe jut a vörös hajú fiú, aki az én szememben maga a Sátán, rájövök, hogy megint előző éjjel ő szerepelt álmomban. Az arcát sosem látom. A hangját nem hallom, mégis tudom, hogy ő az.
Az élet... nos mit mondjak, nem egy tündérmese. Főleg akkor nem, ha abba a személybe szeretsz bele, akit leginkább el akarsz kerülni. De hiába próbálkozol, mert mindenütt ott van. Mindenütt látod magad körül. Mindenkiben őt látod.
Dühösen robogok be az osztályterembe, mögöttem a Sabaku no fiú. Szadistán néz utánam, biztosan élvezi, hogy felbaszta az agyam. Próbálom nyugtatni magam, nem akarom megadni neki azt az örömöt, hogy idegesen lásson.
- Tenshi! - hallom meg a Sátán hangját. Megfordulok.
- Mit akarsz, Sabaku? - morrgom.
- Vigyázz magadra! Nehogy baj érjen! - figyelmeztet. Osztálytársaim félve néznek Gaarara, majd rám, várva a reakcióm.
- Pont tőled fogok ám félni. - gúnyolódom. A következő pillanatban már a falhoz vagyok szorítva. Gaara jeges, gyilkos tekintete szinte szétmar, ahogy szemembe néz.
- Lehet, nem ártana. - néz a szemembe még szúrósabban.
- Mi folyik itt? - lép be Kakashi, de mi mintha meg sem hallanánk, még mindig egymás szemébe nézünk. - Tenshi, Sabaku, a helyetekre!
Gaara a tanárra néz, majd ismét a szemembe. Végül elenged, és leül a helyére.
Az óra végét a csengő jelzi, majd egy emberként áll fel mindenki, és igyekszik ki szünetre. Még bent állok egy kicsit, hagyom, hogy a tömeg oszoljon. Setsuko lép hozzám.
- Mi volt az a balhé? - érdeklődik.
- Egy elsőst fenyített meg, mert szegény csaj véletlenül neki ment. Csak közbeavatkoztam, mire felbaszta az idegeim.
- Gaaraval nem jó konfliktusba kerülni. Nagynak képzeli magát, mert az apja az igazgatóhelyettes.
- Ezt nem is tudtam... - gondolkodom el.
- Ja. Szóval őt nem valószínű, hogy kirúgják. - sóhajt bosszúsan a vörös csaj.
- Sziasztok, csajok! - karolja át a nyakam Naruto. - Te Mea, mi volt az a balhé?
- Kérdezd Setsukot, én nem mondom el még százszor! - indulok ki a folyósóra.
- Miért érzem azt, hogy benne és Sabakuban sok hasonlóság van? - néz utánam az Uzumaki.
- Hülyeség. - indul ki Setsu is.
Kezdem unni, hogy majdnem minden órán a Sátán mellett kell ülnöm. Hogy szabaduljak meg az iránta érzett... szerelemtől? Ha egyátalán ezt lehet szerelemnek hívni.
Az udvar egy eldugottabb részén ülök a földön, a suli épületének dőlök. Utálom, mikor előjön a gyengeségem, de méginkább, ha ezt mások is látják. Ezért bújok el a külvilágtól.
Léptek hangját hallom. Gyorsan letörlöm könnyeim, épp ezután ér mellém a Watanabe lány
- Minden rendben? - nyújt felém egy zsepit, amit egy halvány mosollyal el is fogadok.
- Honnan tudtad, hogy itt vagyok?
- Mindig idejösz, mikor baj van. Már egy hónapja. - Egy hónapja járok ebbe a suliba, pedig már sokkal hosszabb időnek tűnik.
- Honnan...? - nézek a szemébe.
- Mea, ha meglátnád, hogy kik próbálnak a barátaid lenni... ha észrevennéd, kik figyelnek oda rád, nem lennél magányos. - simít végig arcomon a lány.
- Miért számítanék neked. Fogalmad sincs, ki vagyok. - fordítom el a fejem.
- De. Figyelj, tudom, hogy szereted Gaarat. - kezdi, mire rá nézek. - Azonban ez nem viszonzott.
- Tisztában vagyok vele.
- Tudom, hogy érzékeny vagy. Tudom, hogy fáj neked ez az egész, csak nem mutatod ki. Én is ilyen vagyok. Próbálom a gyenge pillanataimat eltitkolni. De barátok kellenek. - mosolyog rám.
- Engem mindenki eltaszít magától.
- Van, aki nem. Csak meg kell találni azt a személyt, aki igaz barátod, és akinek elmered mondani minden titkod.
- Ki lenne mégis a barátom? Elfordulnak tőlem, mikor nem is ismernek.
- Tudom, Mea. Velem is ez történt. Még mindig. Próbálom megkeresni az igaz barátomat, aki olyan, mint én. Megtaláltam őt, de úgy tűnik, ő még nem engem. - sóhajt szomorúan.
Könnyeimet útra engedem, most nem zavar, hogy nem vagyok egyedül. Setsu átölel vígasztalóan.
- Rám számíthatsz mindenben! - suttogja.
- Köszönöm. - szipogom.

2013. március 5., kedd

Aishiteiru - 2. fejezet




A terembe belépve azonnal megpillantom a vörös sátánt. Összefont karokkal ül egyedül, és mily meglepő, ismét csak mellette van üres hely. Nagyot sóhajtok.
- Minden rendben? - kérdezi Hina.
- Persze. Minden a legnagyobb rendben. - mosolygok. Ezután mindenki elfoglalja a helyét, így én is leülök Gaara mellé, aki csak egy jeges pillantással díjazza tettemet.

A biológia óra Jiraya-senseijel hamar elment, bár a fickó igazán idegesítő tud lenni a folytonos perverzségével. Ennek ellenére jófej tanár.
Amikor viszont meghallom a csengőt, megkönnyebbülten sóhajtok fel, majd lassan összepakolom a cuccaim. Gaara gyorsan pattan fel, majd lazán kimegy a teremből.
- Téged sem bír, mi? - lép hozzám egy rózsaszín hajú lány.
- Nem igazán. - fintorodom el.
- Amúgy Haruno Sakura vagyok. - mosolyog bájosan.
- Mea Tenshi. Los Angelesből jöttem. - mondom egyhangúan. Cseppet sem tud meglágyítani a lány kedvessége.
- És hogyhogy ideköltöztél? - próbál beszélgetést kezdeményezni.
- A családom miatt. - válaszolok.
- Értem. Van testvéred?
- Nincs. - felelek az unalom legalsó határán állva. De látszólag a csaj nem veszi a lapot.

A nap hátralevő részében Sakura minden szünetben a nyakamon lógott, így nem is csoda, hogy megkönnyebbültem, mikor végre kiléptem a suli kapuján. Azpnban pechemre pont meglátom őt egy szőke csajjal dumálni, így egy bokor mögé bújok az udvaron.
- Ki elől bújkálsz? - szólal meg mögöttem egy férfihang. Majdnem felsikítok, de kontrolálom magam. Megfordulok. Sasuke, Hinata és még két fiú áll már velem szemben. Az egyik nagyon hasonlít Sasukére, talán testvérek lehetnek. A másiknak szürke haja és lila szeme van, vigyora pedig olyan széles és szadista, hogy az emberekben szinte félelmet kelthet.
- Sakura elől. Egész nap a véremet szívta, pedig ez még csak az első napom. - válaszolom kissé elfintorodva.
- A csaj sokakat kiakaszt. - szólal meg a Sasukéhez hasonló fiú. - Amúgy Itachi vagyok.
- Mea. - mutatkozom én is be.
- Én meg Hidan. - szólal meg a szürke is.
- Örültem. - villantok felé egy halvány mosolyt.

Sakura - ki tudja, mikor - eltűnt, így határozottan jövök elő a bokorból. Meglátom szemem sarkából Gaarat, ahogy tekintetével szinte megkínoz és megöl, de nem törődöm vele.
- Merre mentek? - kérdezem a többiektől semleges hangon.
- Még várunk három személyt, utána pedig a parkba. - válaszol mosolyogva Hinata. Abban a pillanatban sodorja el egy vörös tornádó Hidant, mikor a nyakába veti magát. A lány vigyorogva ad egy puszit a szürke arcára, majd felém fordul. Szeme barna színű, akárcsak az enyém.
- Szia. Setsuko vagyok.
- Mea. - mutatkozom be neki is. Ekkor ér mellénk a hiányzó két személy.
- Szegény Hidant már összeugrálod minden nap. - nevet a lila hajú lány.
- Én nem bánom! - vigyorog az említett, közben átöleli Setsuko derekát.
- Akkor nem szóltam. - mosolyog az ismeretlen lány. Ekkor vesz észre ő is, majd egy pillanattal később az idegen, szőke srác is. - Keyiko vagyok. - nyújt kezet.
- Én meg Uzumaki Naruto, az iskola királya! - kiabálja a szőke.
- Csak szeretnéd! - néz rá gonoszan Sasuke. Felnevetek.
- Mea vagyok. - válaszolok két legújabb ismerősömnek.
- Jösz te is a parkba? - kérdezi csillogó szemekkel Naruto. - A fél suli odajár.
- Persze. - mosolyodom el, majd együtt elindulunk a park felé.

2013. március 1., péntek

Aishiteiru - 1. fejezet



Új iskola, új élet. Na jó, az élet része nem igaz. Én maradok a régi, aztán vagy elfogadnak, vagy nem.
A Konoha High School érdekes egy iskola. Már amikor először belépek, szemet szúr a sok klikkesedő társaság, a néhány magányosan lévő személy, valamint a csókolózó párok. Na nem emiatt érdekes. Általában ha valahova belépek, vagy az a reagció, hogy "Úristen, ki ez a jegességet sugárzó idióta?" vagy csak szimplán észre sem vesznek. Talán mondanom sem kell, a második variációt jobban szeretem. Itt pedig az emberek csak egy pillantásra méltatnak, majd összesúgnak: "Ő lenne az új lány? Jófejnek tűnik..." Furcsák.
A folyósón bekanyarodva egy mellkasnak csapódom. Reflexből hátralépek, nem szeretem, ha valaki behatol a magánszférámba. Az a jeges pillantás, amit legelőször megpillantok, még az enyémen is túltesz.
- Figyelj jobban, ha még élni akarsz - morogja a vörös hajú fiú.
- Figyelj oda te! - vágok vissza. Engem nem hat meg a pillantása és a fenyegetőzése.
- Felvágták a nyelvedet, kislány. Mégis kinek képzeled magad? - Tagadni sem tudná, hogy a reagcióm felidegesítette.
- Milyen neveletlen vagyok, be sem mutatkoztam. Mea Tenshi, az új diák - nyújtok kezet hatalmas vigyorral, csak hogy mégjobban idegesítsem. Nem tehetek róla, imádom felbosszantani az embereket.
- Cöh... - lök arrébb, majd elmegy mellettem. Ezt elkönyvelhetem nyerésnek, nem?
- Ne is törődj vele! Ő a suli egyik legnagyobb félelemkeltője - hallom meg magam mögött a mondatokat. Megfordulok.
- Ugyan, ő igazán nem nagy ellenfél - nézek a lányra. Kék haj, fehéres szem... Pupillája pedig nincs. Mondom én, hogy fura emberek járnak ide!
- Hyuuga Hinata vagyok - mutatkozik be.
- Mea Tenshi - viszonzom.
- Érdekes név... Külföldi vagy?
- Los Angeles-i...
- Az szép hely lehet - mosolyog. Ekkor egy fiú befogja a szemét.
- Sasuke! - vigyorodik el a lány. A névhez arc is köthető, valamint haj, ami hiába aránylag rövid, mégis szanaszét áll, mint egy tüskés sündisznónak. Na jó, hátul inkább olyan, mint a kacsa segge.

A következő beszélgetésre nem is nagyon figyelek, inkább csak bámészkodom, majd mikor megszólal a csengő, Hinatáékkal elindulok a terem felé. Igen, közben kiderült, hogy mindketten osztálytársaim.
Mikor a terembe szinte azonnal utánunk belép az osztályfőnök is, mindenki elhallgat. Kakashi-sensei úgy tűnik tud fegyelmet tartani. Be kell mutatkoznom, és mondani magamról néhány szót. A második feladatot persze hamar lerendezem azzal, hogy Los Angelesből jöttem. Senki sem szól érte, hogy gyakorlatilag nem mondok semmit sem magamról, csak a sensei néz várakozóan, de mikor látja, hogy többet úgysem fogok mondani, folytatja a dumáját.
- Rendben, Mea, ülj le Sabaku no Gaara mellé - mutat az egyetlen üres helyre. Néhányan felszisszennek, de nem adok neki nagy jelentőséget. Abba az irányba nézek, amerre a tanár mutat, és egy pillanatig elvigyorodom. Komolyan, nem lehet ez igaz. A vörös Sátán, aki az imént a folyósón letámadott, most ott ül, rám sem néz, de magában füstölög. Hát ez jó móka lesz.
Leülök mellé, mire alig hallhatóan morran. Egy mosollyal díjazom, azonban ez nem hatja meg, szemei továbbra is ridegek.
Az óra gyorsan eltelik, amit nem is bánok. Rendben van, hogy jó mókának gondoltam az egészet, de egy idő után már elég feszélyező az a pillantás, amivel Gaara bámul, valamint a jegesség, ami belőle sugárzik. Egy valamiben biztos vagyok: soha többé nem akarok mellé ülni.
- Jösz? - hallom meg Hinata hangját.
- Persze - pakolom össze a cuccaim, majd elindulunk a következő óra terme felé.